Vissza kell vinni a zenét közterekre, a kormányzat célja, hogy egy éven belül minden ötezer fő feletti településen megszólaljon hetente egyszer a zene – mondta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a zene világnapján az MTI-nek Gyöngyösön.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős
Államtitkársága a zene világnapján indította el a Térzene programot, kedden
Szegeden, Békéscsabán, Szombathelyen és Szarvason hangzott fel a klasszikus
zene közterületeken.

Fekete Péter emlékeztetett arra, hogy Magyarország zenei világhatalom, de mégis eltűnt az utcáról, a közterekről a zene. Az államtitkár szerint a klasszikus zene nem csak a hangversenyekre jegyet váltó közönség műfaja. „Ki kell jönnünk az utcára, a közterekre, le kell porolnunk a zenepavilonjainkat és vissza kell hoznunk a térzenét" – mondta az államtitkár.

Fekete Péter kifejtette: az a cél, hogy minden ötezer főnél népesebb településen kijelöljenek egy olyan teret, ahol jó találkozni, jó összejönni és jó zenét hallgatni.

 „Hiszem azt, hogy egy
év múlva, ha majd találkozunk újból a zene világnapján, akkor elmondhatjuk:
Magyarország egy olyan ország, ahol hetente egyszer mindig valahol felcsendül a
muzsika" – fogalmazott.

A kezdeményezés szorosan kapcsolódik a zene világnapjához, amelynek célja, hogy a komolyzenét nemcsak a koncerttermekben, hanem a köztereken, közintézményekben is népszerűsítsék.

 A Térzene programban
minden ötezer lakosnál nagyobb városban hétvégenként rendszeresen
találkozhatnak majd az emberek a klasszikus zenével a település központjában, a
templom előtti téren vagy épp a templomban.

A programsorozat nyitóhétvégéjén Dunaújvárosban, Salgótarjánban,
Pécsett, Pásztón, Nagykanizsán, Szombathelyen és Budapesten tartanak szabadtéri
koncerteket, az év végéig pedig több mint száz településen hallhat a közönség
köztéri koncerteket.