fekete_pont_jelenetkep Mozinet.jpg

Mit utálnak a gyerekek az iskolában?

Megérkezett a Fekete pont című film előzetese, amelyben erre a kérdésre is választ kapunk. Szimler Bálint alkotását a napokban mutatták be a Locarnói Filmfesztiválon, a hazai mozinézők pedig szeptember 19-től tekinthetik meg a filmet.

A hétvégén mutatták be az egyik legnagyobb presztízsű filmes seregszemlén, a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon Szimler Bálint alkotását, a független produkcióként megvalósult Fekete pontot.

A hazai nézőknek nem kell sokáig várniuk a filmre, a magyar mozikban szeptember 19-től vetítik. Ráadásul a ma hagyományosnak mondható digitális kópia mellett egyes mozikban analóg formában, 35 mm-en is műsorra tűzik a kópia előállítására indult közösségi támogatás óriási sikerének köszönhetően.

Szimler Bálint rendező, a 2009-ben készült – Cannes-ban is vetített – Itt vagyok című rövidfilm és a 2015-ös Balaton Method című zenés dokumentumfilm alkotójának első fikciós nagyjátékfilmje a Fekete pont. A forgatásra még korábbi állandó alkotótársa, Rév Marcell operatőr (Eufória, Fehér Isten, A feleségem története) is hazatért Hollywoodból.

A Fekete pont a rendező egy korábbi, saját gyermekkori élményein alapuló, a hazai közoktatás helyzetét ábrázoló filmtervéből készült. Az alkotás egy tízéves gyerek szemén keresztül, groteszk humorral mutatja be egy átlagos magyar iskola mindennapjait.

Ájuldozó gyerekek és végeérhetetlen beszédek az ünnepélyes tanévnyitón. Finomfőzelék és hipós felmosóvíz jellegzetes szaga a menzán. A Berlinből hazaköltözött tízéves Palkó (Paul Mátis) csodálkozva szemléli egy átlagos magyar iskola mindennapjait. Egyedül Juci néni (Mészöly Anna), a pályakezdő tanárnő érti őt meg igazán, aki szintén elszenvedője a házmesterkultúrában megragadt intézményi rendszernek. A helyenként groteszkbe hajló, örkényi hagyományokat továbbvivő Fekete pont számos hazai producer együttműködésében, független alkotásként valósult meg – szerepel a film szinopszisában.

Ez is érdekelheti

Locarnóban bemutatkozott a Fekete pont, összegyűlt a pénz az analóg vetítésre is

A hétvégén mutatták be az egyik legrégebben alapított, legnagyobb presztízsű A kategóriás seregszemlén, a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon Szimler Bálint alkotását, a független produkcióként forgott Fekete pontot, amely a magyar mozikban szeptember 19-től látható.

Emmy-díj – Rév Marcell operatőri díjat kapott az Eufória egyik epizódjáért

Rév Marcell operatőr megkapta az Emmy-díjat az Eufória című HBO-sorozat egyik epizódjának operatőri munkájáért. A kreatív Emmy-díjak átadását a hétvégén rendezték meg a Los Angeles-i Microsoft Színházban.

Az Elfogy a levegő is esélyes az Európai Filmdíjra

Az Európai Filmakadémia bejelentette azt a 29 alkotást, amelyek közül az Európai Filmdíjak 24 kategóriájának jelöltjeit választják ki az elkövetkező hetekben. Az elmúlt év kiemelkedő alkotásai, az Európai Filmdíjak esélyesei között szerepel Moldovai Katalin Elfogy a levegő című első mozifilmje, amely bemutatása óta számos nemzetközi elismerésben részesült.