Federico García Lorcától válaszott mottót a Szegedi Kortárs Balett az új előadáshoz: „Égni a vágytól és hallgatni róla – ez a legnagyobb büntetés, amit magunkra mérhetünk.” Az est címét adó tűz sokféle asszociációt enged: melegség, védelem, szerelem, fény, bölcsesség, vitalitás, veszély, harag, vadság, megtisztulás, bűnhődés, megváltás, rituális halál. Minden tett, amelyet szenvedély hat át, magában foglalja a tűz erejét.
A tűz elemű személyek nagy szabadságvággyal bírnak, ösztönemberek, érzelmileg túlfűtöttek. Energikusak, nagylelkűek, kreatívak, ugyanúgy, mint az est táncdrámáinak szenvedélyes nőalakjai, akiket épp ez a fékezhetetlen szenvedély sodor a pusztulás felé.
Egy húsz évvel ezelőtt végzett nemzetközi zenei felmérés szerint a Bolero hangzásvilága alkalmas leginkább arra, hogy beindítsa fantáziánkat.
A parázsló szexualitástól fűtött, kérlelhetetlenül, sodrón zakatoló dallam halkan indít, majd elkezdik átvenni, és a saját színükhöz igazítani a különféle fúvós hangszerek. Középtájon megjelenik a kopogós spanyol kasztanyetta is, hogy azután a teljes nagyzenekar hömpölyögtesse tovább a feszültséget, egészen a „hirtelen halálig”. Nincsenek nyomatékos lezáró akkordok, csak megtorpanás, bármikor folytatható végtelen lebegés. A megdermedő, karjukat a fejük fölé emelő bolerótáncosok egyszerre jelképezik ezt a megtorpanást, és a küzdelemben önmagát megadó lényt – szerelmes asszonyt, vágyaitól gúzsba kötött férfit, a gyilkosával utoljára szembenéző, a bolerót viselő „hazug ember” által félrevezetett bikát. Igen, a bolerónak biztosan köze van a bikaviadalokhoz.
A mű ötlete Ida Rubinstein táncosnőtől származik, ő adta a megbízatást 95 évvel ezelőtt Ravelnek, és első koreográfusa is egy nő, Bronyiszlava Nyizsinszka, a híres Vaclav Nyizsinszkij húga volt. A Szegedi Kortárs Balett számára Enrico Morelli álmodta újra a művet.
Georges Bizet operája, a Carmen a szenvedély, a vágy és a halál himnusza egy andalúz cigánylányról, aki elrabolja egy katonatiszt szívét, ráveszi, hogy áldozza fel érte családját, rangját és becsületét, majd egy torreádor kedvéért hátat fordít neki. A kötelességtudatot elfojtó sóvárgásról, a gyilkosságig vezető féltékenységről szóló cselekmény zenei megfogalmazásának erénye a mély érzelmek és drámai összeütközések hatásos megjelenítése, a mozgalmasság és a spanyolos temperamentum. Az opera viharos sikere és az azt követő feldolgozások nyomán Carmen alakja szinte a könnyűvérű nők jelképévé vált: szépek, de veszedelmes csábítók, a szerelmüket pedig túl könnyed kézzel szórják.
A Carmen-szvit egyfelvonásos balett, amelyet Alberto Alonso kubai koreográfus készített 55 éve Rogyion Scsedrin orosz zeneszerző felesége, Maja Pliszeckaja prímabalerina számára. Pliszeckaja korábban hiába ostromolta Sosztakovicsot és a balettszerzőként ismert Hacsaturjánt, hogy komponáljanak számára Bizet remekéből táncdrámát, mindketten visszautasították. Ekkor lépett színre Scsedrin, akit nem riasztott el az opera népszerűsége, sőt, épp az volt a célja, hogy „a lehető legtávolabbra kerüljön” tőle.
A vonósokra és ütősökre hangszerelt, váratlan ritmikus fordulatokkal és az akkordok finomabb változtatásával operáló Carmen-szvit nem csupán tisztelgés a nagy előd előtt, hanem „az elmék kreatív találkozása”, egyfajta újramesélése Bizet művének.
A korabeli szovjet kultúrpolitika természetesen nem osztozott a nyugati kritikusok lelkesedésében: nekik túl sok volt ennyi erotika. A zeneműre, a „kiömlő vér dalára” Juronics Tamás és Czár Gergely készít koreográfiát.
Federico García Lorca utolsó alkotása, „a spanyol falvakban élő nők drámája” alcímű Bernarda Alba háza az egyéni boldogságot eltipró társadalmi kötöttségek bírálata. Egy gyászoló özvegy és lányai sorsán keresztül Lorca remekül érzékelteti a visszafojtott szenvedélyek fülledt légkörét. Aki meghajlik a kemény hagyományok előtt, magára vállalja az örök boldogtalanságot. Aki lázad ellene, aki derűt, boldogságot igényel, az belepusztul. „Nem halál s kiközösítés illetné azt, aki az évszázados morális szabályok helyett vágyainak és érzéseinek enged, ám amíg a puritán társadalom befolyása ilyen erős, fájdalom fog kísérni minden egyéni boldogságkeresést és akaratot.” Lorca szavakkal, dallamokkal, színekkel harcolt az emberi méltóságért, egyenlőségért, méltányosságért, demokráciáért.
A Bernarda Alba háza mint táncmű egyfajta sűrítmény; a színdarab indukálta érzések, gondolatok esszenciája, lenyomata.
A koreográfus, Juronics Tamás nem a dráma történetét és karaktereit rajzolja meg, hanem a bezártságból, az elfojtásokból adódó feszültséget, a vágyakozás erejéből táplálkozó egymás ellen fordulás természetét.
A Szegedi Kortárs Balett Tűz című estjének bemutatója március 10-én lesz a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában, a budapesti közönség pedig március 26-án láthatja először a Nemzeti Táncszínházban.
Nyitókép: Lakatos János
