Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója az ünnepi eseményen felidézte, hogy amikor bő négy évvel ezelőtt átvette a PIM igazgatását, a Károlyi-palota udvarán egy kerítéssel elzárt parkoló üzemelt, az autók között Petőfi Sándor szobrával. „Kinéztem az irodám ablakán, és néma autók gyűrűjében csak Petőfi szobrát láttam, mint akit a parkolóban felejtettek. Márpedig Petőfi izgága költő és szabadságharcos volt, keresztül-kasul bejárta a Kárpát-medencét. Leginkább gyalog vagy szekéren. Tér kell még a szobrának is. Az akkor még közelgő kétszázadik születésnapjára adott volt tehát a feladat: szabadítsuk ki Petőfit” – mondta.
Hozzátette: a magyar múzeumnak az a többletküldetése, hogy elősegítse mindannak az összenövését, ami összetartozik. Ezért nem lehet értéksemleges. „Nekünk kiemelten kell foglalkoznunk a magyar örökséggel – nem azért, mert jobb lenne, mint a másoké, hanem azért, mert ez a miénk. Így lesz egy udvarból – kert. Zugparkolóból szerethető zöld sziget. Ha ma kinézek az irodám ablakán, fiatalokat látok a fűben ülve beszélgetni, családanyák követik óvó tekintettel, ahogy a csemetéjük triciklivel, biciklivel vagy rollerrel teker körbe az ülősávon. Turisták sétálnak, dolgukra igyekvő polgárok rövidítenek a kerten keresztül. Autók némiképp fenyegető csendje helyett a nyüzsgő élet zaja szüremkedik be, felnézek Tamási Áron íróasztala mögül, és bólintok magamnak, én ezt az Európát akartam: amiben a mi történelmünket a maguk természetességével a mi gyermekeink lakják be. Ez a valahol szabadságának fundamentuma. Ennek elősegítése egy múzeumigazgató dolga.”
Beszélt arról is, hogy régen a Károlyi-kertben kulturális műsort adtak a fővárosiak számára délutánonként. Elmondta, hogy szeretnék feleleveníteni ezt a hagyományt, ennek a figyelembevételével terveztették újra a kertből a múzeumra eső részt. Megköszönte a belvárosi önkormányzatnak, hogy támogatták a kertösszenyitás tervét. Mint mondta: a Károlyi-kert nem a PIM kertje, nem a Belváros kertje, hanem a mi kertünk.
Demeter Szilárd teljes beszéde a Helyőrség oldalán olvasható.
Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület Belváros-Lipótváros polgármestere ünnepi köszöntőjében arról beszélt, külön öröm számukra, hogy a Petőfi-emlékév jegyében kerül sor a két terület újraegyesítésére, amelynek eredményeként egy szabad átjárású passzázs biztosítja a gyalogosoknak, hogy a Múzeum körút felől át lehessen jutni az Egyetem térre. A most nyíló kapu új kapcsolódási pontot jelent a Károlyi-kertbe látogatók számára, utat nyitva a PIM-hez. A múzeum vendégei pedig a Károlyi-kertbe átjárva betekintést nyerhetnek a kerület természeti értékeibe és a kerület lakóinak mindennapjaiba.
Riportunk a megújult Petődi Irodalmi Múzeumról és a kertről itt érhető el.
Az ünnepi alkalom zárásaként Demeter Szilárd és Szentgyörgyvölgyi Péter egy fát ültetett el a két területet elválasztó fal helyén.