Június 30-án délután a Károlyi-kertben avatták fel Lajtha László zeneszerző szobrát. A Hagyományok háza, a Magyar Művészeti Akadémia, a Lajtha László Alapítvány, a Fővárosi Önkormányzat, valamint Belváros-Lipótváros Önkormányzata közös kezdeményezéseként elsőként állítottak szobrot a köztudatból elfeledett zeneszerzőnek, születésének 123. évfordulója alkalmából.

Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára avató beszédében kiemelte, mennyire fontos a zeneszerző életművének utólagos elismerése is. ?Talán Bartók és Kodály árnyékában mi, magyarok is kevéssé ismerjük az ő munkásságát, mégis felkiáltójelként álljon itt e szobor, és üzennie kell a mának és a jövőnek, hiszen Lajtha nélkül nem beszélhetnénk a kerek történetről a 20. századi magyar zenét illletően.? Az ?50-es években értékteremtő munkásságát az akkori rendszer ellehetetlenítette, Lajtha pedig nem is rejtette véka alá véleményét a kommunista rendszerről. Népzenekutató tevékenységét viszont nem hagyta abba, így az emlékszobor állítása komoly hiánypótlás a magyar kultúra életében.

Gálhidi Péter szobrászművész alkotását Dr. Hoppál Péter és Dr. Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója leplezte le, amelyet Nyitrai Mariann énekes, valamint az Üsztürü Zenekar játéka kísért. A továbbiakban beszédet mondott Dubrovay László, Kossuth-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségének tagja, valamint Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület polgármestere.

Az ünnepségen Lajtha Ábel, a zeneszerző fia is részt vett.

Fotó: Papp Eszter