Salamon_Béla_fortepan_52523 R.jpg

Felavatták a komikus Salamon Béla emlékhelyét Kárpátalján

Felavatták Salamon Béla (1885–1965) magyar komikus emlékhelyét a Munkács közelében található szülőfalujában.

Beregrákos leghíresebb szülötte 1885-ben látta meg a napvilágot. Édesapja szatócsboltot működtetett a faluban. Noha hatéves korában a család Berettyószentmártonba költözött, a beregrákosi magyar közösség máig büszke az innen származó legendás kabarészínészre – mondta el Tóth Margit, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezetének elnöke. 

A pénteken átadott közösségi tér – a Salamon Béla-emlékpad – ötlete már évekkel korábban megfogalmazódott, azonban előbb a koronavírus-járvány, majd az orosz-ukrán háború akadályozta a megvalósítását. 2024 elején a KMKSZ sikeres pályázatának köszönhetően, a Betlen Gábor Alap támogatásával Salamonék egykori családi háza előtt sikerült kialakítani az emlékhelyet, amely két padból és a közöttük elhelyezett kétnyelvű, ukrán és  magyar felirattal ellátott márvány emléktáblából áll.

A humorista egyáltalán nem vicces időben, világháborúk, zsidóüldözés és diktatúrák idején élt – fogalmazott Pál László református lelkész. Párhuzamot vonva a jelenlegi ukrajnai helyzettel kiemelte: szükséges az, hogy legyen jókedvünk, és legyen őszinte a beszédünk. Szavai szerint Isten segítségével van jövője ennek a közösségnek, mindannyiunknak.

Gulácsy Géza, a szervezet alelnöke emlékeztetett arra, hogy a KMKSZ kezdettől fogva feladatának tekinti a magyar kultúra értékeinek megőrzését. Ez egy méltó emlék nemzetünk nagy színészének – jelentette ki Gulácsy Géza, majd reményét fejezte ki, hogy a következő lépés Salamon Béla leromlott állagú szülőházának felújítása lehet.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – november 3.

A Fitos Dezső Társulat fotókiállítása, megkezdődött a Magyar Tudományos Akadémia Jubileumi Tudományünnepe, a marrákesi filmfesztivál versenyében indul a Sirokkó, Vass Imre mozgásművészeti előadása a Light Art Museumban.

Országos táncos seregszemle több mint negyven produkcióval

November 7-én és 14-én rendezik meg a 24. Országos Táncjáték Fesztivál – Koreográfusversenyt az Erzsébetligeti Színházban, a Táncpedagógusok Országos Szövetsége szakmai programjaként.

Turisztikai látogatóközponttal bővül a szentendrei MűvészetMalom

A november elején induló projekt célja, hogy a városba egyénileg és csoportosan érkező turisták egy központi helyszínen kapjanak áttekintést Szentendre kulturális örökségéről, művészeti értékeiről és látnivalóiról.

Hírmozaik – november 2.

Pro Urbe díjjal tüntették ki Bogányi Gergely zongoraművészt, eredeti Picasso-levéllel bővült a Móra-múzeum kiállítása, nagy sikerrel zárult a a Kárpát-medencei Tárogatóverseny, eredeti Vasarely-alkotások a Galántai Honismereti Múzeumban, Magyarország hanglenyomatát mutatják be a Hangdómban.