Csütörtök esti online évadzáró társulati ülésén a színház művészeti vezetése ismertette a 2020/2021-es évadra tervezett előadásokat. A társulat augusztus elején kezdi meg az új évad munkáit.

A nagyszínpadon szeptemberben mutatják be Az ember tragédiája folytatását. Madách Imre drámai költeményéhez négy kortárs szerző – Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál – írt egy-egy új színt. A darab a színház négytagú vezetésének rendezésében készül, a teljes társulat mellett vendégművészként Trokán Péter, dramaturgként Perczel Enikő és Tucsni András, zeneszerzőként pedig Dobri Dániel csatlakozik.

Marc Camoletti Boeing, Boeing leszállás Párizsban című vígjátékát Horváth Illés, Spiró György Koccanás című komédiáját Szikora János, az elmúlt évadból elmaradt, Mágnás Miska című operettet Horváth Csaba, a Fame című musicalt pedig Hargitai Iván rendezi majd. Szerepel a nagyszínházi bemutatók között Csukás István utolsó műve, a Diótörőcske is Kerkay Rita rendezésében.

A Kozák András Stúdióban pótolják Oleg és Vlagyimir Presznyakov Csónak című darabjának bemutatóját, Bagó Bertalan rendezését, amely szintén a koronavírus-járvány miatt maradt el, Arthur Schnitzler Casanova hazatérése című kisregényét pedig Hargitai Iván állítja színpadra.

A Pelikán Teremben két új előadást láthat majd a közönség: a Szkéné színházzal és a Forte társulattal koprodukcióban a dán Lars von Trier Táncos a sötétben című művét állítják színpadra, és a járványügyi helyzet miatt az új évadra tolódik az osztrák Werner Schwab Népirtás, avagy nem funkcionál a májam című vígjátékának bemutatója is. Szintén a járvány miatt keveset játszották az izraeli Hadar Galron Mikve – A megtisztulás fürdője, valamint a Trafóval koprodukcióban a norvég Knut Hamsun műve alapján készült Éhség című darabokat, ezekkel is találkozhat a közönség a következő szezonban.