Carlo Montanaro néhány hete, február 1-jén állt a zenekar élén, amikor szintén két Dvořák-művet szólaltattak meg (Dvořák Gordonkaverseny h-moll, op. 104 ? a szólista Nicolas Altstaedt; Dvořák IX. szimfónia e-moll ?Az Újvilágból?, op. 95).
?Húsvét előtt mindannyiunk szíve tele van érzésekkel, fájdalmakkal, vigasztalással. Ebben az időszakban Dvořák Stabat előadni a legcsodálatosabb előadni, azt a remekművet, amelyet maga a szerző is a legmélyebben élt át, hiszen három gyermekét veszítette el; személyes tragédiáját dolgozta bele ebbe a lélekemelő zeneműbe? ? mondja Somos Csaba, a Nemzeti Énekkar karigazgatója.
Dvořák 1875 szeptemberében egy szerencsétlen házi balesetben elvesztette egyik kislányát. Nem sokkal ezután fogott hozzá, hogy zenévé költse a hagyományosan Jacopone da Todinak tulajdonított Stabat Matert, a gyermeke keresztfájánál álló anya siralmát. A végleges partitúra még el sem készült, amikor Dvořák másik két gyermekét is el kellett temesse (habár a mű a ma ismert formájában már nagyrészt megvolt). A Stabat Mater lelkes fogadtatásra talált, bár a kritikusok egy része túlságosan is megnyerőnek ítélte a zenét a szöveg súlyosságához mérten. A közönség azonban kevésbé volt akadékoskodó, különösen Angliában, ahol a mű rendkívüli népszerűségre tett szert. A későbbiekben azonban elfelejtődött, és az 1960-as évektől szinte alig játszották. A Dvořák-életmű közelmúltban végbement újrafelfedezése a Stabat Matert is visszahelyezte az őt megillető helyre a kórusrepertoárban, és ma már Dvořák legjobb egyházzenei munkájának szokás tartani. A zeneszerző a szöveget tíz tételre osztotta, teljes oratóriummá bővítve ezáltal a Stabat Matert.
A kórusnak nagy szerepet szánt, három kivételével mindegyik tételben szerepel. Az első és az utolsó tétel párhuzamos főtémája keretet ad a műnek, amelynek egyetlen gyors tempójú szakasza az Ámen. Dvořák dallamai kifejezésteliek, szinte kivétel nélkül vallásos töltetűek, feldolgozásuk ugyanakkor újszerű és változatos. A második tétel például négyszólamú kánonnal nyit, míg a negyedik és a hatodik tételben énekkari refrének váltakoznak a szóló részekkel. Dvořák hatásosan, de sohasem szentimentálisan alkalmazza a kromatikus megoldásokat, a zenekar hangszerelése egyedi megoldásokban gazdag. A mű premierje Prágában volt 1880-ban, míg a Csehországon kívüli első bemutatót Joseph Pamby vezényelte 1883-ban, Londonban. Az előadás sikere teremtette meg Dvořák angliai hírnevét és a későbbi nagy megrendelések alapját.
Antonín Dvořák: Stabat Mater, op. 58
Időpont, helyszín: 2018. február 21., szerda, 19:30 Zeneakadémia
Szólisták: Váradi Zita szoprán, Vörös Szilvia mezzoszoprán, Brickner Szabolcs tenor, Kovács István basszus, a Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba), a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Carlo Montanaro
Következő hangverseny:
Próbatermi vendégség
2018. február 24. (szombat) 18:00 óra Müpa, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar próbaterme
Házigazda: Batta András
A Próbatermi vendégség című programsorozat első hangversenyén német, francia, orosz és cseh zeneszerzők nagyszerű muzsikái szólalnak meg, változatos hangszer-összeállításban. Johann Sebastian Bach egy koncerteket is rendező híres lipcsei kávéház és annak egyetemistákból álló rezidens zenekara számára komponálta versenyműveinek javát, amelyek bármilyen hangszeren szólnak is, mindig bizonyítják remekmű voltukat. Max Reger 1915-ben, három hangszerre írt szerenádja a szerző utolsó műveinek egyike, nála jóval kevésbé ismert a holokauszt áldozataként 1944-ben, Auschwitzban meghalt Pavel Haas, a cseh nemzeti zene egyik jelentős alakja, aki a népzene és a jazz elemeit is ötvözte kompozícióiban; itt hallható remek fúvóskvintettjét 1929-ben komponálta. Ugyanebben az évben vetette papírra az iskolateremtő hárfás zeneszerző, Marcel Tournier öt hangszert foglalkoztató, különböző hangulatokat franciás érzékenységgel megidéző szvitjét. Csajkovszkij gyönyörű D-dúr vonósnégyese elsősorban melankolikus lassútétele miatt nevezetes: egy olyan orosz népdalt dolgoz fel benne a szerző, amelyet testvére házát felújító festőtől vagy ácstól hallott fütyülni; amikor a művet előadták a Lev Tolsztoj tiszteletére rendezett koncerten, az író egyszerűen elsírta magát.
Fotó: pixabay.com
