Dvořák

Bogányi Tibor és Csajkovszkij a győri filharmonikusok új évadában

A formáció a következő évadra a hetven nagyzenekari hangverseny mellett számos kamarakoncerttel is készül, ráadásul a koncerteken 18 új szólistával és négy új karmesterrel ismerkedhet meg a közönség. Emellett Kalamáris címen irodalmi-zenei sorozatot indítanak, melynek meghívott vendégei között Lackfi János és Kiss Judit Ágnes is szerepel.

Amerikában is hazafi volt a cseh zene atyja

Százhúsz éve, 1904. május 1-jén halt meg Antonín Dvořák cseh zeneszerző, az Újvilág szimfónia komponistája, akinek h-moll gordonkaversenyét a gordonkairodalom egyik leggyönyörűbb alkotásának tartják.

Szeptember 8-án történt

1853-ban, épp 170 éve találták meg az elásott Szent Koronát és a koronázási ékszereket rejtő ládát, amelyet a szabadságharc utolsó miniszterelnöke, Szemere Bertalan 1849 augusztusában ásott el Orsovánál. 1850-ben ezen a napon született Blaha Lujza, és egy éve hunyt el II. Erzsébet brit királynő.

„A tökéletesség embertelen” – Suzana Bartal a zeneművek fekete lyukairól

Suzana Bartal olyan zongoraművész, akit nézni is jó játék közben, annyira a zene médiumának tűnik, és annyira erősen megérezhető a szándéka, hogy a közönségét behívja a világába, közösségbe kerüljön vele.

Dvořák-remekművek a MÁV Szimfonikusok következő hangversenyein

A MÁV Szimfonikus Zenekar következő koncertjein, április 21-én a Müpában és április 29-én a Zeneakadémián Antonín Dvořák művei kerülnek fókuszba.

Brahms és Bogányi

Ismét két világhírű művész közreműködésével ad koncertet decemberben a Pannon Filharmonikusok a Müpában. A budapesti sorozat második koncertjén, december 16-án Bogányi Gergely a Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész, valamint Gérard Korsten, a világhírű dirigens várja a Müpa széksoraiba a zenebarátokat.