Brahms és Bogányi

Egyéb

A Pannon-bérlet második hangversenyén Bogányi Gergely először adja elő a pécsi együttessel Brahms első zongoraversenyét, melynek érdekessége, hogy eredetileg szimfóniának készült. A világ hangversenytermeinek méltán kedvelt zongoristája a pillanat művészetében hisz, így koncertjei megismételhetetlen élményt nyújtanak a közönség számára. ?Úgy érzem, a közönség azért vesz jegyet a koncertjeimre, mert ott szokott történni valami. Az előadó-művészetet nem lehet betanulni, az a pillanat művészete. Én a koncertet szent helynek tekintem, ahol a művész minden alkalommal először játssza, újrateremti a darabot. A színpadon megpróbálom elfelejteni, amit eddig tudtam, hogy megszülethessen a zene csodája, ami mindig más.?


boganyi_gergely_k_600x425.png
Bogányi Gergely

 

A műsorban a 19. század két fontos zeneszerző-egyéniségének ? Johannes Brahms és Antonin Dvořák ? művei szerepelnek. Brahms II. szimfóniája volt egyben Dvořák VI. szimfóniájának legfontosabb inspirációja. A hasonlóságok mellett van azonban valami, ami Dvořák művét mindenképp egyedivé teszi: a cseh nemzeti stílus jelenléte, mely aztán a későbbiekben meghatározó elemévé válik a bohémiai zeneszerző alkotásainak. Az est karmestere az idei évadban második alkalommal dirigálja a pécsi zenekart. A Zene világnapján, október 1-jén adott koncertjén zajos sikerrel búcsúzott a közönségtől, valamint a Pannon Filharmonikusoktól, és ? elsősorban az együttes pozitív légkörét kiemelve ? rendkívül eredményesnek tekintette az intenzív közös munkát a próbafolyamatok során.


gerard_korsten_k_600x575.png
Gérard Korsten

 

?(?) a hét végére, igen kemény munka után ráébredtem, hogy ez egy szuper, igazán jó zenekar, és jó érzés, hogy amikor első alkalommal vezényelsz egy új zenekart, az emberek kedvesek. (?) Itt pozitívak voltak az érzéseim. Ehhez, azt gondolom, hozzájárul Pécs gyönyörű városa, nem ismertem azelőtt. Szép város, sok a fiatal, ha ellátogatunk az óvárosba, nagyszerű épületeket találunk, különböző kultúrák találkozása ez, igen különleges dolog.?

 

Brahms és Bogányi

2016. december 16., 19:30 ? MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Johannes Brahms: d-moll zongoraverseny

Antonín Dvořák: VI. szimfónia, (D-dúr)


Közreműködik:

Bogányi Gergely ? zongora

Pannon Filharmonikusok

Vezényel: Gérard Korsten