oberfrank-pal_r
Oberfrank Pál
Fotó: origo

Művészeti vezetésével idén megújul a Magyar Művészeti Akadémia Szó ? szín ? játék címet viselő programsorozata. Milyen elképzelésekkel látott a feladathoz?

Elsősorban figyelembe vettem a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadó negyedik emeletén található Sinkovits Imre Kamaraszínpad adottságait. A kétszáz nézőt befogadó terem technikailag jól felszerelt kamaraszínpadával kifejezetten alkalmas arra, hogy a vidéki színházak kiváló stúdió- és kamara-előadásait Budapesten is láthassa a közönség. A művészeti koncepcióm előbbi sarokpontja mellett a másik fő célom az volt, hogy lehetőséget kínáljak a kortárs magyar szerzők bemutatására. Ritkán játszott, míves alkotásokat is szeretnék műsorra tűzni, akár felolvasó-színházi előadásként is. Mindemellett szándékomban áll integrálni a Magyar Művészeti Akadémia különböző tagozatait annak érdekében, hogy a Szó ? szín ? játék programsorozatban többek között a filmesek, az irodalmárok, a képzőművészek és a zeneművészek egyszerre mutatkozhassanak meg.


Oszkar_es_Rozsa_Mami_Rozsa_Laszlo_Kubik_Anna_foto_Mathe_Andras_02
Rózsa László és Kubik Anna az Oszkár és Rózsa mami előadásban
Fotó: Máthé András


A Magyar Teátrumi Társaság alelnökeként egy korábbi interjúban elmondta: fontos, hogy párbeszéd kezdődött a Magyar Színházi Társasággal. Hogyan folytatódik a jövőben a közeledés?

Szeretném megerősíteni azt, hogy egy hajóban evezünk. Közös a felelősségünk is: a közönség szolgálata. Az időnk is hasonlóan véges, hiszen néhány évtizedet töltünk a pályán, ezalatt kell nyomot hagynunk nem csupán a most hűséges, hanem a felnövő közönségben is. A magyarországi társulati, színházi rendszer, a fenntartó, a minisztérium és a városvezetés is odafigyel a kultúrára, és biztosítja a forrásokat, amelyek jó elosztása nagyon fontos, hogy minden területre arányosan jusson pénz. Arra helyezzük a hangsúlyt, hogy mindenkinek lehetősége nyíljon a szabad alkotásra, de természetesen ennek is van határa. Célunk, hogy ne a megbotránkoztatás, hanem a hit, a remény és a szépség dicsérete kerüljön fókuszba, természetesen nem álságosan, és nem eltagadva azt, hogy az élet tele van szenvedéssel. Ezen túlmenően ki kell alakítanunk a méltó módját a művészi pálya elkezdésének és befejezésének, és a szakmában megjelenő összes, eddig meg nem oldott kérdésre is választ kell találnunk.


Amikor 2010-ben a Petőfi Színház élére került, hangsúlyozta, hogy a vidéki színházak feladata egyfajta szellemi, lelki és kulturális központ létrehozása, ahol a nézők az előadás végén katarzist, boldogságot és reményt kaphatnak. Visszatekintve az elmúlt időszakra, sikerült ezt elérni Veszprémben?

A veszprémi közönség nagyon odafigyel a színházára. Önmagában is beszédes, hogy több mint húszezer bérletesünk van, az éves nézőszámunk pedig százezer fölötti. Szeretnek hozzánk jönni. Ars poeticánk: közösségben a közönséggel. Jó érzés velük együtt színházat csinálni, aminek komoly múltja van a városban. A jövőt is közösen építjük, szó szoros értelemben is, hiszen éppen előttünk áll a színház rekonstrukciója. Visszaállítjuk a Medgyaszay István által 1908-ban tervezett gyönyörű épület eredeti ornamentikáját, felületeit és arányait. Emellett technikailag is fejlődünk: süllyesztőt, süllyeszthető zenekari árkot, forgószínpadot, új hívórendszert és zsinórpadlás-felújítást tervezünk. Tapasztalataink szerint az új terek lelki és szellemi megújulást is hoznak.

veszprem-szinhaz
A színház 1909-ben
Fotó: Kárpáti Zoltán

Javában zajlanak a Tartuffe próbái, amelynek február 8-án tartják a bemutatóját. Az előadás rendezője Marton László. Szintén a Kossuth-díjas színházi alkotó állítja színpadra Márai Sándor Hallgatni akartam című darabját, amelyet január 27-én láthat a közönség a veszprémi teátrum Nagyszínházában. Az alkotót ért tavalyi támadások után Veszprémben dolgozhat először egykori mestere. Mi volt erről a véleménye a városban élőknek?

Egy-két kérdést kaptam csupán, hogy jól átgondoltam-e a döntésem. Azok az emberek, akik fontosak számomra ? illetve a fenntartó, a városvezetés is ? támogatásukról biztosítottak. Ahogyan egyre előrébb haladunk a próbafolyamatban és együtt dolgozunk az előadáson, még inkább megerősödik bennem az érzés, hogy minden szempontból jó döntést hoztam, és emberileg is azt gondolom, hogy nem tehettünk másképp. Az internet világa, a mai durvuló hangnem sok embert ránt le felelőtlenül a pokolba, bárki bárkit kíméletlenül tönkre tehet, ezért fokozott a felelősségünk abban is, hogy megtaláljuk a másikat, kezet nyújtsunk, és fölemeljük egymást. Mindenki hordoz sebeket, és mindnyájan Isten gyermekei vagyunk. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Hegedus_D._Geza_Hallgatni_akartam
Hegedűs D. Géza Márai Sándor Hallgatni akartam című monodrámájában
Fotó: petofiszinhaz.hu/Szkárossy Zsuzsa


Hagyományteremtő céllal indult el a színházban tavaly nyáron az Érzékenyítő Fesztivál. Ajánlójuk szerint egy színházi előadás egyben érzékenyítés is, ami átformálhatja a mentalitását a nézőknek és az előadóknak egyaránt. Miért van szükség az előadások társadalomformáló hatására, és egy fesztiválra, amely kifejezetten erre koncentrál?

Arra próbáljuk felhívni a figyelmet, hogy egymásra vagyunk utalva. A színházi katarzis az empátiára való nevelés eszköze lehet. Pár napig hat ránk az eladás, néha megváltoztat valamit bennünk. Ám ha már eleve úgy megyünk színházba, hogy ott egy bizonyos élettörténettel kapcsolatban felmerülő kérdésekre, helyzetekre és lehetséges válaszokra figyelünk, majd klinikai szakpszichológussal beszélgetünk minderről, az maradandóbb élményt nyújthat, hiszen alkalom nyílik arra, hogy a nézők megosszák a jelenlévőkkel a saját történeteiket. Ettől az Érzékenyítő Fesztivál személyes találkozássá válik.


Az I. Rátonyi Róbert Operettfesztivált szintén tavaly rendezték meg először. Miért fontos az operett népszerűsítése?

Valóban, idén júniusban ismét benépesül a Petőfi Színház és az épületet körbe ölelő színházkert. A tavalyinak az Érzékenyítő Fesztiválhoz hasonlóan ennek is hatalmas sikere volt a maga közel hatezer látogatójával. Meglepő, hogy a fiatalok közül is mennyien szeretik a műfajt, és talán a napjainkban divatos retro-hangulat is ráerősít arra, hogy picit a múltunk felé is fordulunk. Fesztiválunkkal az operett klasszikus értékeit szeretnénk továbbéltetni, megidézzük az elmúlt évtizedekben maradandót alkotó művészeket, különös figyelemmel Rátonyi Róbertre, akinek élete utolsó szakaszát meghatározta a Veszprémi Petőfi Színház, több előadást is rendezett nálunk. Munkássága előtt tavaly ? a színpadi és szabadtéri programokon túl ? kiállítással és kerekasztal-beszélgetéssel is tisztelegtünk, és idén is változatos programokkal, koncertekkel, előadásokkal várjuk az operettet kedvelő közönséget.


operettfesztival
A tavalyi operettfesztivál Veszprémben
Fotó: petofiszinhaz.hu


2023-ban Veszprém lehet Európa Kulturális Fővárosa. Tudják már, hogy milyen eseményekkel készülnek?

Ez a lehetőség sokéves koncentrált munka eredménye.Terveink szerint 2023-ra befejezzük az épület és a színházkert rekonstrukcióját, hiszen ezek a terek is részei lesznek az eseményeknek. Olyan programokban is gondolkodunk, amelyek túlnyúlnak az országhatárainkon. Elsősorban közép-európai, európai együttműködésben szervezünk színházi, prózai és zenés előadásokat, Veszprémben és a Balaton-felvidéken pedig mesterkurzusokat.

holtkoltok_VPSZ
Holt költők társasága
Fotó: petofiszinhaz.hu


Régi vágyuk teljesült azzal, hogy 2017-ben Európában elsőként mutatták be a Holt költők társasága című film alapján készült színdarabot. Ebben Ön alakítja John Keating szerepét, a diákjait formabontó módon nevelő tanárt. Idén ezt a darabot a budapesti közönség is láthatja. Mitől különleges az Ön számára a darab és az előadás?

Vannak történetek, amelyek úgy magukkal ragadják az embert, hogy végül el sem eresztik. Ilyen Tom Schulman darabja is, melyet nem sokkal európai ősbemutatónk után a budapesti Nemzeti Színház meghívására a fővárosban is nagy sikerrel játszottuk. Izgalmas kihívás a fiatalok nyelvén megszólítani a diákokat és hozzánk kapcsolni a jövő közönségét. A Holt költők társaságával el tudtuk varázsolni a középiskolásokat. Már az első pillanattól kezdve odatapadnak a színpadra, érzik, hogy róluk szól, és minden mondattal azonosulnak. Még napokkal az előadás után is a színpadon történtekről beszéltek. Ennél különlegesebb élményt nem is kívánhatok magamnak, magunknak.

 

Pál Amanda