Egy év alatt harmadik alkalommal tartottak bokrétaünnepséget a megújuló Budavári Palotanegyedben. A Nemzeti Hauszmann Program részeként az építkezések elérték a Szent György téri József főhercegi palota szerkezetének legmagasabb pontját is.

Fodor Gergely kormánybiztos az ünnepségen elmondta, hogy a néhány éve még a rajzasztalon fekvő tervek mára valósággá lettek, a palotanegyed egyre inkább hasonlít arra a csodálatos városrészre, amelyet Hauszmann és kortársai egykor létrehoztak.

A Várkapitányság vezetője megköszönte az építkezésen dolgozó szakemberek munkáját, majd emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy József főherceg palotája több más épülethez hasonlóan a második világháborúban megsérült, és bár helyreállítható lett volna, de erre kísérlet sem történt. Előbb munkásszállóként használták, majd 55 évvel ezelőtt felgyújtották és elbontották.

A kormánybiztos különleges alkalomnak nevezte a bokrétaünnepet, amelyen részt vett Habsburg-Lotharingiai Mihály, József főherceg dédunokája, akinek a keresztelőjét még az eredeti palotában tartották. Jelen volt Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, akinek a vezetésével a taláros testület hamarosan berendezkedhet az újjáépített palotában. A bokrétaünnepen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is.

A szokásoknak megfelelően a palota szerkezetének legmagasabb pontjára díszes bokrétafát helyeztek el, amelyre Fodor Gergely kormánybiztos, Oravecz László, a Magyar Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese, Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg és Sulyok Tamás kötött fel egy-egy nemzeti színű szalagot.

József főherceg palotája Korb Flóris és Giergl Kálmán építészek tervei alapján, az egykori Teleki-palota átépítésével készült el 1906-ban. Az épület az eredeti, historizáló stílusú palotával megegyező külsővel és a mai kor elvárásainak megfelelő belső terekkel születik újjá.

Fotó forrása: Nemzeti Hauszmann Program