Félicien David (1810–1876), Cherubini tanítványa, Liszt és a nagy romantikusok: Schumann, Mendelssohn, Wagner, Verdi kortársa számos operát írt. Ezek közül az egyik leghíresebb az 1859-ben bemutatott, négyfelvonásos Herculanum. A műből a francia romantikus korszakra és stílusra specializálódott velencei zenei központ, a Palazzetto Bru Zane 2014-ben lemezfelvételt készített. Ezt meghallgatva keltette fel Vashegyi György érdeklődését, aki sok éve fáradhatatlanul dolgozik, hogy a zenetörténet kallódó értékeit népszerűsítse, így Palazzetto Bru Zane segítségével összeállított szólistákkal, valamint a Nemzeti Filharmonikusokkal Magyarországon is bemutatják a művet.  

A darab cselekményében a fenyegetőn közeledő, majd beteljesülő természeti katasztrófa a háttér. A Vezúv kitörése Kr. u. 79-ben, amely maga alá temette Herculaneum, Pompei és Stabiae településeket, amely előtt fordulatosan bontakozik ki a csábítással és cselvetéssel tűzdelt szerelmi dráma a pogány rómaiak és az új keresztény hit képviselői között. Ha hozzátesszük, hogy a történetben maga az álruhát öltő, majd önmagát leleplező Sátán is megjelenik, érzékelhető, milyen erőteljesen él David művének kifejezésmódja a romantika szélsőséges eszközeivel. Berliozt, hogy a Journal des Débats hasábjain megjelent kritikájában (1859. március 12.) ezt írja: „Azt hiszem, az Opera színpadán eddig semmi sem volt olyan remek, mint a Herculanum színpadra állítása.”

A Herculanum, Félicien David egyetlen, a Párizsi Opera számára készült műve sok kortársát is meglepte terjedelmével és ünnepélyes hangsúlyaival, és azzal, hogy stílusa következetesen eltért a Le Désertben megismert szimfonikus egzotikumtól. Több jelenetet a kritikusok is elismeréssel fogadtak: Héliosz csábítási jelenetét az I. felvonásban; a II. felvonást a maga schuberti reminiszcenciáival; a III. felvonás balettdallamait, mindenekfelett pedig Héliosz és Lilia duettjét a IV. felvonásban.

Nyitókép: Gabrielle Philiponet Lilia szerepében. Fotó: Ribalta Luce Studio/MÜPA