Félidőben az NFI Stúdió rekordfejlesztése Fóton

Egyéb

A Nemzeti Filmintézet beruházásaként négy új műterem és kiszolgáló létesítmények építési munkálatai vannak folyamatban Fóton minden idők legnagyobb állami forrásból megvalósuló stúdiófejlesztése keretében.

A fóti filmgyártó bázis kapacitását ötszörösére növelő fejlesztés során Magyarország egyik legnagyobb, 4945 négyzetméter alapterületű, 18 méter belmagasságú filmstúdiója is megépül, jelenleg már az új stúdiók acélszerkezetei készülnek.

„Jelentős gazdasági tényezőként a magyar mozgóképipar közel 20 ezer szakembernek ad munkát és komoly hasznot hoz az országnak főként devizabevétel formájában. A streaming térhódításával a filmgyártási költések az elmúlt években folyamatosan növekedtek, az előzetes összesítés alapján a 2022-as költések újabb 20 százalékos növekedést hoznak. A hazai stúdiókapacitás bővítése versenyelőnyt biztosít a nemzetközi környezetben, és elősegíti az állami támogatással készülő magyar produkciók kiszolgálását is, így a filmintézet közfeladatú tevékenységének ellátását is új perspektívába helyezi” – összegezte Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke.

Magyarország évek óta a legkeresettebb filmgyártó központ Európában London után, 2022-ben is a legnagyobb stúdiók és a legizgalmasabb sztárok, köztük Emma Stone, Mel Gibson, Hugh Laurie, Zendaya, Timothée Chalamet, Kate Winslet és Jude Law forgatott hazánkban.

A kiemelt jelentőségű fejlesztés célja, hogy a Magyarországon készülő filmek, évente összesen több mint 300 produkció növekvő stúdióigényét kielégítse, az 1970-es évek óta működő fóti filmgyártó bázist megújuló energiaforrások bevonásával korszerűsítse.

A stúdiókomplexum bővítése során négy új filmstúdió épül,

melyek összesen további 9890 négyzetméter hasznos alapterülettel növelik a jelenlegi 2692 négyzetméternyi stúdiókapacitást, összesen 12 582 négyzetméter áll majd a produkciók rendelkezésére Fóton.

Reprezentatív fogadóépület épül 40 férőhelyes vetítővel és az új műtermek mellé a produkciók kiszolgálásához 3000 négyzetméter irodaépülettel, éttermekkel, valamint 7300 négyzetméter raktárkapacitással bővül a fóti telephely. A beruházás részeként az új építések mellett a meglévő épületek, az energetikai rendszer, a belső út- és közműhálózat felújítására és fejlesztésére is sor kerül.

Az átfogó fejlesztésnek köszönhetően a fóti stúdiókomplexum nemzetközi és hazai viszonylatban egyaránt meghatározó eleme lesz a filmgyártásnak, és üzemeltetési költségei gazdaságosabbá válnak. A kivitelezési munkálatok tavaly nyáron kezdődtek, több szakaszban valósulnak meg, a teljes fejlesztés tervezett befejezése 2024 első fele.

Az összesen több mint 30 hektár területű fóti stúdiókomplexum, az NFI Stúdió egyedülálló adottságokkal rendelkezik, könnyen alakítható középkori és reformkori város szabadtéri díszletegyüttesei, fegyver-, kellék- és jelmeztára mellett a Szárnyas fejvadász 2049 vagy a Terminator: Sötét végzet forgatásához használt kültéri medencéje is világhírű. Utóbbi a legnagyobb szabadtéri medence az európai kontinensen, a medence körüli tágas térnek köszönhetően óriás méretű díszletekbe is bele lehet foglalni, ami jelentősen megkönnyíti a vizes vagy részben víz alatti jelenetek felvételét.

Számtalan magyar film mellett a közelmúltban olyan világszerte népszerű alkotásokat forgattak Fóton, mint a V. Henrik (The King), a Vaják (The Witcher) és Az utolsó királyság (The Last Kingdom), jelenleg a nagyszabású Hunyadi-sorozat (Rise of the Raven) forgatásának ad otthont az NFI Stúdió.

Fotók forrása: Nemzeti Filmintézet