Arthur Miller másodlagos frissességű szerző. Az amerikai kisember magányát ecsetelő, vonalzóval és szögmérővel kétségkívül precízen megszerkesztett tablóit inkább gondolom színháztörténeti témájú múzeumi tárlók díszének, mint naprakész színpadi műalkotásoknak. Hogy azzá váljanak, markáns rendezői és dramaturgi beavatkozás szükséges - Luk Perceval berlini, Budapesten is vendégeskedett Az ügynök halála jut eszembe, ami a dühöngő kapitalizmus poros lendülettel megfogalmazott témáját magabiztosan konvertálta át napjaink égető problémáira. Vagy ha már Szeged, akkor emlékezzünk az 1997 decemberében itt bemutatott, Zsótér Sándor-féle Ügynökre, melyben Willy Loman és kispajtásai Óz, a nagy varázsló birodalmában csetlettek-botlottak, míg ki nem szaladt a lábuk alól az a bizonyos sárga út.
De legyünk realisták: hasonló színházi ünnepre nagyritkán kerül csak sor. És ha már a recenzens kénytelen elfogadni azt a tényt, hogy a színidirektorok és rendezők országszerte egyelőre nem látnak túl a milleri kisrealizmuson, megelégszik azzal is, ha tisztességesen lebonyolított előadással találkozik.
Hargitai Iván szegedi Miller-rendezése alapvetően ilyen: nem kecsegtet extravagáns, új értelmezéssel, nem ad sokat az eredetihez, ám nem is csonkítja meg önkényesen, viszont vállalását szinte maradéktalanul teljesíti. Meglehetős józanságra vall rendező és dramaturg (Szokolai Brigitta) részéről, hogy Eddie Carbone élettörténetéből azt a vonulatot erősítették fel, amely számunkra is könnyen megérthető és átélhető. A szerző emlegette "társadalmi dráma" itt sokkal inkább az egyén tragédiája lesz: a bevándorlók, az idegenek sanyarú sorsának - ma már talán mérsékelten izgalmas - ábrázolása szerencsésen a háttérbe simul, helyette Eddie személye kerül az abszolút középpontba.
Eddie vállainak szélesnek kell lennie, hogy elbírja a rá nehezedő terheket. Gáspár Tibor meghívása a szerepre igen jó választás. Gáspár pontosan érzékelteti azt a valóban megrendítő folyamatot, melynek során a magabiztos, talpig férfi Eddie-ből nyávogós hangú, eszelős tekintetű ripacs születik - éppen olyan, mint amilyennek ő látja, pontosabban láttatni próbálja a potenciális vetélytársaként feltűnő Rodolphót. Meghasonlásának lépcsőfokai világosan kirajzolódnak: a férfit mélyen megrázza a felfedezés, hogy a teljes boldogság felelőtlen ősállapotát lassacskán feladni kényszerül. Ösztönei megsúgják, hogy veszélybe került az általa vaskalapos szigorral dirigált kisvilág léte, és mint a csapdába szorult állat, nem válogat az eszközökben: minden mindegy alapon ki akar törni. Még akkor is, ha az általa olyannyira megvetett árulás tűnik az egyetlen kiútnak.
Horgas Péter díszlettervező egy félkész ház urává, egy építkezési terület kiskirályává teszi meg Eddie-t. Csupasz, hideg betonfalak veszik körbe a szintén szürke, a színpad centrumába helyezett, ugyancsak ingerszegény lakószobát - alaposan beszorították ide a családot, akárcsak annak idején Willy Lomant a felhőkarcolók közé. Mégis jól megvan itt Eddie a szeretteivel egészen addig, míg be nem toppannak az Olaszországból érkezett rokonok. Fekete Gizi játssza Eddie feleségét, Beatricét: a nő nagy igyekezettel próbálja fenntartani a boldog család látszatát. Hogy a férfinak a nevelt lánya iránti, atyai gondoskodásnál messzebbre mutató érzelmeiről mit gondol, nehéz eldönteni - önnön mellőzöttségét elfogadni látszik, csípősen keserű megjegyzéseit mégsem tartja vissza. Sallai Nóra a nevelt lány szerepében mutatkozott be a szegedi közönségnek. Hiába állítják róla lépten-nyomon, hogy már felnőtt nő, Sallai ügyesen ábrázolja Catherine-t későn érő, rajongó kislánynak.
Aki persze kapva kap az alkalmon, amikor váratlanul betoppan a fess olasz legény, Rodolpho. Pataki Ferenc az első felvonásban még inkább tűnik esetlen, pipogya kölyöknek - energiáit Eddie hanyatlásából, azzal párhuzamosan meríti, így a fináléhoz közeledve már ereje teljében mutatkozik. Társa, Marco kevésszavú, komor bika Megyeri Zoltán alakításában. Aligha lep meg bárkit, hogy Paul Ankának a hangszórókból több ízben elharsogott You Are My Destiny-jének hangjaira végül gyilkos lesz belőle, ahogy az sem, hogy kegyetlen tette előtt imára kulcsolja kezeit. A tragikus eseménysort kommentáló és részben előidéző ügyvéd szerepében Székhelyi József tiszta dikciójával és csendes nyugalmával tűnik ki a csapatból.
Hargitai rendezése a kiegyensúlyozott színészi teljesítmények ellenére időnként leül, unalmassá válik. A banális mondatok gyakran indokolatlanul ünnepélyes lassúsággal hagyják el a színészek ajkát. Nem világos, mi szükség van hirtelen a második felvonásban a négyfős, néma statisztériára, ha addig megvoltunk nélkülük. Ahogy az sem, hogy az ügyvéd miért egy bekamerázott autóban tart félfogadást a kétségbeesett Eddie-nek. Apró következetlenségek egy korrekt, vállalható előadásban.
