Egy kihunyóban lévő hollywoodi filmcsillag, Nikki Grace végre megkap egy áhított filmszerepet, amitől karrierje felívelését reméli. De már a forgatás első napján különös dolgok történnek, és a színészeket szorongás tölti el. Kiderül, hogy a forgatókönyv egy régi lengyel film újrafeldolgozása. Az eredeti filmet sosem mutatták be, elátkozott produkcióként emlékszik rá mindenki, melynek során a két főszereplő színészt megölték. Nikki úgy érzi, hogy saját élete egyre jobban hasonlít filmbeli szerepére, és távol eső világok egymásba csúsznak.
Az Inland Empire, csakúgy, mint David Lynch legutóbbi filmjei, egy kirakós játékra emlékeztet, és a néző még napokig próbálja összeilleszteni a darabokat. A történetet azok a kérdések alakítják, melyek a rendezőt a Lost Higway óta foglalkoztatják: a személyiség törékenysége; a módszer, ahogy féltékeny férfiak birtoklási vágyuktól hajszolva tönkreteszik a szeretett nőt; és az az útkeresés, ahogy a média manipulálta világunkban próbáljuk elválasztani az igazat a kitalálttól. A film egyszerre Hollywood-ról szóló szatíra, egy gyilkossági rejtély története és egy kísérleti film digitális videotechnikával.
Nikkit Laura Dern, a filmbéli filmrendezőt Jeremy Irons játssza, de feltűnik benne Nastassja Kinski, Julia Ormond, Naomi Watts és egy beszélő nyúl is. Lynch újabb szürreális alkotását 2006. december 6-án mutatták be az amerikai mozik, hazánkban november 15-től játsszák.
A Guardian közönségtalálkozóval egybekötött interjújából többek közt választ kaphatunk olyan kérdésekre, hogy miként hat a rendezőre (és ezen keresztül alkotásaira) a transzcendentális meditáció, gondolatmagból csírázott ki az Inland Empire, valamint Lynch miért ült ki egy tehénnel 2006. november 15-én a forgalmas Hollywood Blvd-ra.
- Mielőtt rátérnénk legújabb filmjére, az Inland Empire-re, arra kérjük, hogy mondjon egy pár szót a transzcendentális meditációról, mely harminc éve befolyásolja mindennapjait. Miként hat önre a Maharisi Mahes jógi által kifejlesztett technika?
- Ugyan hányan hallottak a transzcendentális meditációról? Nem sokan. Az előbb említett mester által tanított módszer nem más, mint egy mentális technika, melynek segítségével a tudatosság magasabb szintjére emelkedhet annak gyakorlója. Lényegében a meditáció egy ősi formája. Aki alkalmazza képes lesz arra, hogy alámerüljön saját önnön lényének mélységeibe, megtapasztalja az Önvalót, melynek során az elme egy csendes, mégis teljesen éber, tudatos állapotba merül. Ezt hívják transzcendentális vagy tiszta tudatnak, ez az úgynevezett egyesített mező. Ez a gyönyör, az intelligencia, a kreativitás, a szeretet, az erő és az energia forráspontja, egy olyan tudatállapot, mely merőben különbözik a normálisan tapasztalt ébrenléttől, az álom, de a mélyalvás állapotától is. Ennek a tiszta tudatnak a megélése csodálatos tapasztalás, békességgel, csendességgel és mindenekelőtt boldogsággal jár együtt. Mintegy "mellékhatásként" elillan mindenféle negatív érzelem, gyűlölet, harag, depresszió, szomorúság, idegesség, szorongás. A technika segítségével az egyén élete a teljesség méltóságára emelkedik, szabadabbá válik, olyanná, ahol a másik megértése nem okoz többé problémát, ahol már nem áll semmi a kreativitás útjába. A művészet, a művészek számára a legjobb dolog.
A Védikus irodalomban ennek a tiszta tudatnak a neve Atma. A Biblia is azt mondja, a mennyek országa bennünk van. Alámerülsz saját magadba, a megtapasztalással kibomlik előtted és te is kitárulkozol. Mindenkiben megvan ennek a lehetősége, amire több fogalmat is tudunk: megvilágosodás, felszabadulás, üdvözülés, beteljesülés.
- Javítson ki, ha tévedek, de a transzcendentális meditációval való kapcsolata visszatükröződik filmjeiben. Ha jól tudom, nagyjából egyidőben ismerkedett meg az említett módszerrel és készítette el első filmjét, a Radírfejet?
- Nem téved, pontosan úgy van, ahogy mondja.
- Ha a transzcendentális meditáció az öröm és minden pozitív forrása, akkor a kérdés szinte adja magát: hogyan lehetséges, hogy filmjei szinte kivétel nélkül rémálmokat hívnak elő, sötét hangulatúak?
- Mindannyian különbözőek vagyunk, egyediek, de mégis egyek. Egy nagy családba tartozunk. Persze a "felszínen" nem hasonlítunk egymásra, ki ezt, ki azt szereti. Gondolatokat osztunk meg egymással, eszméket áramoltatunk, melyek közt előfordul olyan, amit teljes mértékben magunkénak érzünk, "belészerelmesedünk". Ha ez olyan, amit a moziban is ki lehet próbálni, miért ne foroghatna a kamera. A történetek konfliktusokra és ellentétpárokra épülnek, hullámhegyekről és hullámvölgyekről, életről és halálról, emberi küzdelemről szólnak. De attól, mert a művész netalán szenvedést ábrázol, neki még nem kell ugyanezt átélnie. Talán egy másik példával jobban meg tudom világítani, amire ki akarok lyukadni. Ahhoz, hogy egy halál jelenetet rögzíts, ugyebár nem kell neked is meghalnod. Ami viszont elengedhetetlen az a dolgok megértése, a benne levés, a karakterek, a fájdalom magadévá tevése.
- Úgy gondolom, hogy a Radírfej óta az Inland Empire az első olyan alkotása, melybe senki nem szólt bele, mely a hosszú évek során magától érlelődhetett és alakult, úgy, ahogy alakult, magára öltve azt a személyes jelleget, ami '77-es debütálást jellemezte. Az előbb azt mondta, hogy a mű készítése során az alkotónak nem kell átélnie azt a szenvedést, amit esetleg a produkció közvetít. Mégis mindig amikor a Radírfejről és az Inland Empire-ről folyik a szó, mint abszolút személyes mozikról beszélnek a hozzáértők. Ön szerint ez a kettő különválik?
- Eddig egyetlen olyan produkció fűződik a nevemhez, melyhez nem készítettem végleges változatot (final cut-ot), ez a Dűne. Tudja, a festészet felől érkeztem a filmezéshez, arról a területről, ahol senki sem szól bele a művész és alkotása viszonyába. Azt gondolnám, hogy a mozik esetében is valahogy így kéne ennek történnie, a rendezőé lenne a végső szó. Habár természetesen értem, hogy mire akar célozni. A Radírfej elkészítése hat évet vett igénybe, a közepénél elfogyott a pénz. Az Inland Empire jelenetről jelenetre született és előfordult, hogy ezek közt igen sok idő telt el. Végül felgyorsultak az események, a produkció elkezdett villámsebesen kibomlani. Amikor egy alkotás ilyen "nyögvenyelősen" születik, az nagyon frusztráló tud ám lenni, de mindig meg van a lehetőség, hogy lassíts és fejest ugorj az általad kreált világba, jobban megismerd azt. A Radírfej világában éveket töltöttem el, és azt kell, hogy mondjam, csodálatos élmény volt.
- Az Inland Empire születéséről rendkívül sok variációt olvastam. Az egyik főszereplője, Laura Dern, akinek több pletyka szerint köszönhetjük a film címét. Mások a website-jával hozzák összefüggésbe. Tudjuk, hogy szereti homályban tartani a dolgokat, de amennyire lehetséges, igazat adna valamelyik szóbeszédnek? Elmondaná, hogy honnan jött az alapötlet?
- Jól értesültek, nagymértékben Laura-nak köszönhető az Inland Empire. Egy szép nap ugyanis kiderült, hogy szomszédok vagyunk, ami azért is töltött el mindkettőnket határtalan örömmel, mert nagyon régen nem találkoztunk. Laura beállított és azt mondta, hogy "David, forgassunk újra együtt", én pedig nem ellenkeztem és azt feleltem, hogy "ennek semmi akadálya, talán majd írok valamit". Olyan volt ez a találka, mint amikor valaki meghúzza a ravaszt a fegyverén, felébredt bennem a vágy, hogy azonnal papírt ragadjak. A vágy pedig, mint tudjuk, csali, amely magába ránt. És, hogy a film címe honnan jött, hát ez egy másik történet. Amikor már a forgatás kellős közepén jártunk, valahol az utolsó harmadnál, Laura elárulta, hogy férje Inland Empire-ről származik. Laura csak beszélt, beszélt és beszélt, amibe egy kis idő után belefáradtam, mivel már korábban is hallottam ezeket a sztorikat. Aztán hirtelen jött a felismerés, valahogy új értelmet nyert az egész szóáradat, középpontjában Inland Empire-rel. Tudtam, hogy megtaláltam legújabb filmem címét. Ez nagyjából egyidőben történt egy másik, családommal kapcsolatos "esettel". Bátyám miközben a régi kacatok közt turkált, és tisztította a pincét, keze ügyébe akadt egy fényképalbum, melyről kiderült, hogy anno, amikor még Spokane-ben laktunk, az enyém volt. Postázta, én pedig azonnal fellapoztam. Az első kép a városunkat ábrázolta egy légifelvételen, alatta a következő felirattal: Inland Empire.
- Azt is beszélik, hogy legújabb filmjének egyes jelenetei, legalábbis néhány ötlet, mint például a nyulas jelenet, a saját honlapjáról származnak!?
- Igen, ezt is meg tudom erősíteni. Az ön által említett részt úgy hívtuk a neten, hogy: Nyulak. Úgy vagyok ezzel, hogy néha belekezdek valamibe, majd csettintek egyet, hogy: "igen, ez az". Legalábbis azt gondolom, hogy ennél jobbra nem is sikerülhetett volna. Aztán ezek az ötletek, mint a bimbók, kinyílnak, szebbé és színpompásabbá válnak. Sosem lehet tudni, mivé alakulnak. Nagyon fontos, hogy ha valami az eszedbe jut, írd le. Nem tudni, hogy később ezekből a gondolatcsírákból mi fakad ki.
- Igaz az, hogy maga vette kézbe filmje promócióját és egy tehénnel, valamint egy Laura Dernt ábrázoló plakáttal, rajta a szöveggel: "Nincsen sajt az Inland Empire nélkül" kiült egy forgalmas hollywoodi sarokra?
- Úgy van, ahogy mondja. Nem volt elég pénzem, hogy Laura fantasztikus alakítását ilyen-olyan hirdetésekben magasztaljam, ezért fordultam ehhez a módszerhez. Az Akadémia döntéseit ugyanis nagyban befolyásolják ezek a hirdetések. Olvassák az ömlengő szövegeket, nézik a szebbnél szebben megcsinált képeket, és minden, amit korábban gondoltak egy adott filmről, megváltozik. Ez teljes abszurd, mert azt is jelenti, hogy az elismeréshez nem kell más, csak csomó-csomó pénz. Persze megértem ez a dolgot. De mit tegyél, ha te nem tudsz belefeccolni ekkora összeget? Ekkor jött a tehenes ötlet. Egy pórázra kötött tehén társaságában és egy Lauras plakáttal kiültem a Hollywood Blvd és a La Brea sarkára, ami ugyebár elég forgalmas hely. Az újságírók egy pillanat alatt odasereglettek, elég nagy tömeg gyűlt össze. A produkció értékét valamelyest csökkenti, hogy azt hiszem, ez elsősorban a tehén miatt volt. Az emberek örültek, Laura szintúgy, ellenben nem nevezték a legjobb színésznő kategóriájában.
- Több filmjében találkozunk olyan jelenettel, melyben valaki színpadon játszik, vagy énekel, gondoljunk csak a Radírfejre, vagy a Mulholland Drive-ra. 2001-es mozijában és az Inland Empire-ben a bonyodalmak ott kezdődnek, amikor a valóság és a színésznő főszereplésével forgatott film szálai összekeverednek. Meg tudja magyarázni, hogy miért szereti ezt a motívumot annyira?
- Nem tudom önnek megmondani. Valahogy mindig belekerül a filmjeimbe. A színpad felhasználása mellett így vagyok a függöny motívumával is. De azt hiszem, hogy az utóbbi sokakat vonz. A függöny ugyanis elrejt valamit, amiről tudni akarunk. Fel akarjuk a titkoltról libbenteni a fátylat. A mozi lényegéről beszélek, arról a varázslatról, amikor elmegy a függöny, a fények kihunynak. Mindig borzongás fog el, ha erre gondolok.
