Fellép a Szigeten Elton John kedvence és az afronémet Billie Eilish

Egyéb

Negyven fellépő nevét jelentették be december 12-én a Sziget fesztivál szervezői 2024-re. Köztük van Elton John nagy kedvence, Joesef és a 21 éves Zoe Wees, egy igazi őstehetség, az afronémet Billie Eilish, akik debütáló albumaikat hozzák el Budapestre.

Az eddigi early bird jegyeladásokból látható, hogy hatalmas az érdeklődés a 2024-es fesztiválra – emelte ki Kádár Tamás főszervező. Jövőre ugyanúgy jelen lesznek majd a Szigeten nagy világsztárok, aktuális előadók és frissen felfedezett zenei különlegességek is, így műfajtól függetlenül mindenki kedvére válogathat az erős és izgalmas zenei kínálatból – tette hozzá.

Az első körben nyilvánosságra hozott nevek közé tartozik Fred Gibson, azaz Fred Again: az EDM-producer az egyik legfrissebb név az elektronikus zenei színtéren. Érkezik az egyik legkeresettebb DJ, Martin Garrix, akinek fellépéseit világszerte óriási érdeklődés kíséri. Az ötszörös Grammy-díjas Sam Smith 2014-ben robbant be első lemezével, amelyről a I’m Not the Only One volt a legnagyobb sláger. Tavaly Unholy című dalát dúdolta a világ, idén új lemezt készített. Stormzy, a londoni rapper és dalszerző a hip-hop, ezen belül a grime kulcsfigurája lett napjainkra.

A népszerű fiúcsapatban, a One Direction-ben lett ismert Louis Tomlinson, aki szólóban is rendkívül sikeres, a streaming koncertjére eladott jegyek száma világrekordnak számít. Four Tet is jön a Szigetre: ő Kieran Hebden a Fridge nevű poszt-rock zenekarból, aki manapság a modern elektronikus zenei fesztiválok és klubok kedvence. Produkcióiban a jazz, a folk és a modern zeneszerzés hatásai keverednek. A brooklyni csapat, a Big Thief már koncertezett a Szigeten, jövőre Dragon New Warm Mountain I Believe in You című anyagával érkezik. Szintén lépett már fel a fesztiválon az ír posztpunk együttes, a Fontaines D.C., amely megkapta a legjobb nemzetközi csapatnak járó Brit Awards-ot is.

Érkezik Aurora Aksnes, azaz Aurora: az énekes Runaway című dalát csak a YouTube-on eddig 600 millióan töltötték le. Becky Hill brit énekes-dalszerző az eddigi egyetlen brit The Voice versenyző, aki a brit kislemezlista élére került. 2022-ben két Brit Awards jelölést kapott a legjobb dance-előadásért járót két egymást követő évben, 2022-ben és 2023-ban meg is nyerte. Szintén bejelentették a szervezők Artur és Batish, azaz az Artbat koncertjét. Az alternatív elektronikus zene képviselői a kijevi undergroundból váltak a nemzetközi színtér egyik legkeresettebb előadójává. A fellépők között lesz a Párizsban alapított L’Impératrice pop/nu-disco csapat, az emlékezetes bulijairól híres Crystal Fighters, Richie Hawtin, a techno úttörője, a chicagói house nagyágyúja, Honey Dijon, illetve Dom Dolla, a Grammyre jelölt ausztrál elektronikus zenei producer.

A fellépőlistán találjuk az ANOTR-t, a diszkó, a soul, a funk, a jazz és más hatásokkal operáló amszterdami duót, a walesi Tom és Ed Russellt, a jungle-ban és drum and bass-ben utazó brit Nia Archives-t; Eris Drew & Octo Octa párosát, a Szigeten korábban nagy sikert aratott hamburgi techno fúvószenekart, a Meute-t. Érkezik továbbá Grandson, az olasz Liberato, az afronémet Billie Eilishnak nevezett Zoe Wees, a ljubljanai Joker Out az idei Eurovíziós Dalfesztiválról, a leedsi Yard Act, Elton John nagy kedvence, Joesef, a belga Warhaus, a görög származású DJ, Argy, a Berlin techno királynőjének hívott Ellen Allien, a Fideles nevű olasz duó, valamint a párizsi Chloé Caillet DJ/producer és multiinstrumentalista.

2022 után visszatér a Szigetre a Nova Twins, az urban punkot játszó brit lányduó, a korábban youtuber, író holland rapper, Joost, de jön a Los Angeles-i énekes-dalszerző Blondshell, a rockban utazó amerikai Wednesday, a nyugat-afrikai születésű dj-producer Améné, a norvég popelőadó, Dagny, továbbá a holland indie-formáció, a Pip Blom.

A nyitóképen Joesef. Fotó: Dorian D Amore / Hans Lucas via AFP