Fellobbant a láng - Múzeumok Éjszakája a debreceni Modemben

Egyéb


Debrecen_MODEMAletezesritmus_ReiglJudit_Egytesttobbesszamban_1988_D__OB20100616008.jpg
Reigl Judit: Egy test többes számban, 1988

A Múzeumok éjszakájának programjai kora délután elkezdődtek az ország egyik legnagyobb kortárs művészeti központjában, a debreceni Modemben, ahol a helyi kultúra ismert arcai mellett feltűntek a magyar kortárs művészet ikonjai is. Goda Gábor koreográfus belepillantott a Art Company kortárs táncegyüttes Csinszka-produkciójába, amíg a performanszra készülő képzőművész, Bukta Imre sietősen elsietett a pódium előtt. A ház igazgatója, Gulyás Gábor a rendhagyó tárlatvezetés sorozat egyik előadójaként, népes közönség, és a Duna televízió kamerája előtt beszélt a Reigl Judit-életműről a galéria második emeletén, de Rockenbauer Zoltán (A másik Csinszka kiállítás védnöke), Berszán Zsolt (a Genezis project kiállítás csíksomlyói alkotója, a Bázis című művészeti folyóirat szerkesztője), Orbán János Dénes, Karafiáth Orsolya és Schrerer Péter is kalauzolta a kiállított képek és műtárgyak között a rendkívüli alkalommal összegyűlt érdeklődőket.  

A látogatók este nyolc órára teljesen ellepték a Modemet és környékét, az intézmény előtti  Baltazár Dezső teret, hiszen a belépőjegy nélküli programokat is nagyon vonzóan állították össze a szervezők. A Modem falára kihelyezett nagy ledfalon feLugossy László, Hegedűs 2 László, Kapitány András, Koronczy Endre és Szirtes János filmjei váltották egymást, a ledfal központi helyével, erős szín és fénykontrasztjaival beragyogta a teret. Az alatta felépített - az előző évek hagyományaihoz képest kisebb - színpadon jazz-es és rock-os hangzású zenekarok léptek fel, úgy, mint a Suburban Neon és a Maszkura és a Tücsökraj. A Kéknyúl Hammond Band, a Marton Juhász group feat az El-Chavo Concert és a DJ  Dr. Juzztize zenekarok az intézmény belső kertjében kaptak bemutatkozási lehetőséget az év legrövidebb éjszakáján.
Amíg a köztéren zajlottak a zenei koncertek, a gyermek bábelőadás és a vetítések, addig a belépőjegyet váltott érdeklődők végignézhették a Modem három nagy kiállítását - A másik Csinszkát, A Genezis projectet és A létezés ritmusát- valamint a szomszédos Déri Múzeum teljes anyagát. Ez utóbbi helyszín impozáns parkjában este tíz óra felé hágott tetőfokára a hangulat, ahol a professzionális néptáncosok közé vegyülve a civil közönség látványos, az egész parkot átívelő rögtönzött körtáncot mutatott be.

paulgauguin_feketesertesek_1891.jpg
Gauguin: Fekete Sertések, 1891

Az "éjszaka műtárgya" Paul Gauguin Fekete sertések című munkája a Szépművészeti Múzeumból utazott a cívisvárosba, hogy a debreceni közönség közelről is szemügyre vehesse. A posztimpresszionista művész Tahitin készült alkotását a Modem harmadik emeletén, a Genezis project melletti különteremben állították ki, mely meglehetősen nagy kontrasztot képezett a Genezis projekt különleges technikával és anyagokból készített kiállítási tárgyaihoz képest. A betonból, aluminiumból, fekete szilikonból, csavarokból, huzalokból készült cím nélküli szobrok és domborművek a születés és halál örök gondolatkörét járják körül, míg Gauguin élénk színvilága, a kunyhó előtt békésen ülő asszonya és a körülötte bóklászó sertések idilli hangulatot és evilági örömöket, a hétköznapiság nyugalmát árasztják. Amíg a felnőtt érdeklődők folyamatosan, rendezett sorban járultak a műtárgy elé, addig a gyermekek nagy élvezettel a fogadótérben felállított festővásznon a Gauguin-kép parafrázisát hozták létre vízfestékkel, egy előre megrajzolt vázlat alapján. Mindenki egy-egy ecsetvonással járult hozzá a közös műhöz, amely az éjszaka végére lassan elnyerte végleges formáját.

Sziráky Tímea, az ART Company társulatvezető koreográfusa három tehetséges táncosával mutatta be a Csinszka-kiállítás kapcsán Márffy Ödön képeinek hatására megalkotott Álomba merült pillanatok című koreográfiáját. A feketébe öltözött fiatal nők az ezerarcú Csinszka alteregói; folyamatosan változó viszonyaikban a harmónia sosem lankad. Kidolgozott és egyben nőies mozgásuk, a koreográfus kortárs konvencióknak megfelelő, kreatív mozdulatvilága jól illeszkedett a Modem üvegfalú terébe. 
A közönség később megtekinthette a Budapesten tavalyelőtt bemutatott Hermész13-at, Goda Gábor társulatának, az Artus Színháznak előadásában, mely egyben tánc és képzőművészet, kísérlet és tudományos fejtegetés; de Bukta Imre és Kónya Réka is performance-szal jelentkezett Mészáros Gyönygvér és Szántai Edina szövegszínháza, valamint a Kiégő izzók című épületvetítés mellett. A legvonzóbb látványosságot - Karafiáth Orsolya tárlatvezetése mellett - mégis a fél kilenckor fellobbanó máglyarakás jelentette, amely körül csak az éjfél körül csordogáló eső oszlatta fel a tömeget. A kihúnyó fény mellett a Modem éjjel háromig világító hatalmas üvegablakaiban sejlettek fel a Szent Iván éji álmok.