Uniós támogatással korszerűsítik az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark rotundájának energetikai rendszerét. A Feszty-körképnek is helyet adó épület hűtését és fűtését a jövőben jelentős részben megújuló forrásból fedezik majd.

A rotunda (kör alaprajzú épület) az 1980-as években készült el, gépészeti rendszere, nyílászárói mára elavulttá váltak. A Feszty-körkép bemutatására készült épületben 18 állandó kiállítás kap helyet, így a körülményeknek meg kell felelniük a műtárgyvédelmi elvárásoknak, biztosítani kell az állandó hőmérsékletet és páratartalmat. A rekonstrukciót úgy tervezték meg, hogy a tárlatok a munkálatok idején is nyitva tarthassanak, így a téli szünetet követően az emlékpark már újra várja a látogatókat.

Az intézmény energiaigényének nagyobb hányadát a rotunda működtetésére fordítják, így a felújítás után az üzemeltetési költségek is csökkenek, illetve a rekonstrukcióval a fenntarthatósági célok eléréséhez is hozzájárulnak. Ez utóbbit segíti az is, hogy bár a rotundát madárvédelemmel látják el, a Natura 2000-es területen működő parkban mesterséges fészkelőhelyeket alakítanak ki.

Jablonkai László, a kivitelezést végző, szegedi székhelyű HungaroSun Bt. ügyvezetője elmondta, őszig korszerűsítik a mintegy hatezer négyzetméter alapterületű rotunda hűtési, fűtési, szellőztetési és használati melegvíz-rendszereit. Az épület homlokzati hőszigetelést kap, kicserélik az elavult nyílászárókat, a fényforrásokat energiatakarékosra cserélik, megújul a Feszty-körkép világítási rendszere is. Az épületet leválasztják a gázhálózatról, a fűtést és a hűtést a jövőben hőszivattyúk végzik majd, ehhez az energiát 80 darab 100 méteres talajszonda biztosítja. A tetőre napelemeket telepítenek, az új gépészeti berendezéseket modern épületfelügyeleti rendszer irányítja majd.

A képen a Feszty-körképnek helyet adó Rotunda épülete az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Fotó: Shutterstock / feelthedrone