Fennállásának 35. évfordulóját ünnepelte a Közép-Európa Táncszínház

Egyéb

A december 16-i, Bethlen Téri Színházban megrendezett esten Szögi Csaba, a társulat igazgatója köszöntőjében kiemelte a társulat páratlan utazását az elmúlt évtizedek során. Szólt a kihívásokról, sikerekről és minden olyan pillanatról, amely az intézményt a maga nemében kivételessé teszi.

A Közép-Európa Táncszínház (KET) fennállása óta az innováció és a tehetség támogatására összpontosított, ennek megfelelően a következő év mottója: Progresszív, stílusos, kortárs. Januárban jön Mádi László rendezésében a Dream Shakes százhalombattai bemutatója, február 29-én pedig a Trafóban debütál Anton Lachky rendezése az Ageless Generation. Ezt követi Kulcsár Noémi Kócbaba című, gyerekeknek készülő előadása  a Nemzeti Táncszínházban, végül az IKF program keretein belül mutatják be Nagy Csilla közreműködésével az Amőbát.

2024-ben a KET-ben szervezetfejlesztés történik: átalakul a kommunikációs és arculati stratégia, valamint több pályázati felhívással készülnek művészek és művészeti szakemberek számára.

Fotó: Dusa Gábor