Fenséges klasszikusok - a Nemzeti Filharmonikus Zenekartól

Egyéb

Három remekmű hősies hangnemben ? köztük egy harmadik szimfónia, három bé előjegyzésben, azaz Esz-dúrban, a zenetörténet nagy triászától. Noha ez a hangnem mást jelent Haydnnál, mást Mozartnál és mást Beethovennél, rokon alkotásokról van szó, amelyeket a hangnemhez kapcsolódó karakterek is összekötnek.

Haydn 1788-ban keletkezett szimfóniája után a magyar kürtösök egyik legjobbjától, a zenekar szólamvezető első kürtösének, Gál Lászlónak közreműködésével hallhatjuk Mozart izgalmas versenyművét. A hangszernek Beethoven megkülönböztetett szerepet adott az eredetileg Napóleonnak ajánlott Eroica- szimfóniában is, amely méreteivel, drámaiságával, összetettségével forradalmi újítást hozott a műfaj Haydn utáni történetében. A hősiesség talán legszebb zenei megfogalmazását adó, zenetörténetileg is fordulópontot jelentő négytételes művet 1803-1804 között alkotta meg a szerző.

Az ország első számú filharmonikus zenekara több remek koncertprogramot mutatott be Debrecenben az elmúlt években. A bérletes hangversenyeken szerepeltek már többek között a legnagyobb romantikus alkotásokkal, Bartók-művekkel, legutóbb az elmúlt évadban Bach és Villa-Lobos kompozícióival utazhattunk velük az időben, most pedig a muzsika legfenségesebb tónusai szólalnak meg előadásukban. A koncert szólistája, Gál László, 2000 óta a Nemzeti Filharmonikus Zenekar első kürtöse. Az együttest ezúttal is Kocsis Zoltán vezényli.

Ezzel a hangversennyel elkezdődik a Napló bérletek koncertsorozata. Felhívjuk a koncertlátogatók figyelmét, hogy bérletet a koncertet megelőző napig (vagyis október 13-áig) válthatnak az érdeklődők. Jegyeket a debreceni Tourinform Irodában, a Kölcsey Központban, az Interticket országos hálózatában, illetve a jegy.hu weboldalon is vehetnek.

Fenséges klasszikusok

Időpont: 2015.10.14.

Helyszín: Debrecen, Kölcsey Központ

Műsor:

J. Haydn: Esz-dúr szimfónia, Hob.I:91

Mozart: Esz-dúr kürtverseny, K.495

Beethoven: III. szimfónia, (Eroica), Op. 55

Közreműködik:

Gál László-kürt

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel: Kocsis Zoltán