A fény titkai - ŐSZ GÁBOR

Ősz Gábor évek óta kutatja a fény változatait, a színek és tónusok, a változó intenzitás belső törvényeit. Mintha Johannes Itten metafizikai szintre emelt színtanulmányait folytatná a digitális technológia korában: Ősz számára a fény ugyanúgy transzcendens jelenség, mint ahogyan Itten fogta fel a festészet alapelemeit, a színeket és azok egymáshoz való viszonyát.

A különféle képrögzítő technikák ötvözése nála ? szokatlan módon ? nem egymást mélyíti, hanem azok közvetlenül, együttesen építik a mű szerkezetét. Analóg felvételeket digitalizál, fényérzékeny papírra direkt módon exponál ? amitől a pozitív kép negatívnak tűnik ?, kiválaszt egy semleges térrészletet, hogy azon jelenítse meg a fekete-fehér színeit. Kutat és világít, egyre közelebb hajol a kapott képhez, elemzi és tovább bontja. Ahogyan Antonioni filmjében, a Nagyításban a fotóriporter egy alig észlelhető gyilkosság helyszínéről készült felvételeken keresi az áruló jeleket. A Vintage-ban bemutatott sorozatok egyike éppen ebből a filmből indul ki, és ahogyan a riporter a lehetséges határig felnagyítja a képet, Ősz is a látvány legmélyére ereszkedik. Ott keresi az igazságot, a fény anyagi és szellemi minőségeit.

Egy festő, aki az utóbbi években fotóval és filmezéssel foglalkozik, a fény természetét kutatja. Rájön, hogy egy fekete-fehér fotó pozitív is, negatív is lehet, hiszen a nappal negatívja az éjszaka, és nem mindig tudjuk, melyik valóságban vagyunk jelen éppen. Bizonyítékot keres: kiszínezi a képet és leteszi mellé a fekete-fehér eredetit. Keresi a fekete-fehér skáláján a színek azonosíthatóságát. Látni akarja, mi a pozitív és mi a negatív. A relativitás szférájából az abszolútumok felé indul.

A képkorszakban a fotó ehhez a kutatáshoz első olvasatban éppen a legkevésbé alkalmas eszközben tűnik, hiszen manipulálható, egyszeri, esetleges. De ahogyan Ősz fogja fel a fény jelentését és jelentőségét, hirtelen tökéletesen érthető és meggyőző lesz a választása: éppen így, a kép legelemibb rétegeinek felfejtése által lehet közelebb jutni a titokhoz. Akár nagyítással, akár a fehér árnyalatainak feltérképezésével, vagy a létező és fordított világ képének ütköztetésével. Ősz a látványban a láthatatlant kutatja és az eljárás metódusát még filmre is viszi. Mindkét sorozatot egy-egy végtelenül lassú film egészíti ki, amelyben látjuk a világítás kellékeit, a helyszínt, vagyis a realitást ? amennyiben elfogadjuk annak a fizikai világ megnyilvánulását. A fotók azonban éppen ennek ellenkezőjére csábítanak. Nem egy virtuális világ totális szabadságát mutatják, hanem egy kívül és belül titkokat rejtő, kiismerhetetlen szövedékről beszélnek, ami tetszőleges módon áll össze képpé ? akár egyszerre többféle valóság képévé.