Nem éppen ideális időben érkeztünk a művésztelepre, mert ahogy elhaladtunk a Szolnok tábla mellett, leszakadt az ég. De ez semmi nem volt ahhoz képest, hogy a történelem viharában mennyi mindent kellett átvészelnie a telepnek.
Az indulás még meseszerűen sima volt: 1901-ben a kor neves művészei – többek között Mednyánszky László, Fényes Adolf, Vaszary János, Bihari Sándor – beadványt nyújtottak be az akkori kultuszminisztériumhoz a művésztelep létrehozására. A pozitív elbírálás után magán- és állami forrásokból alig egy év alatt el is készült a tizenkét műteremlakás, amelyeket 1902. június 29-én, Péter-Pál napján adtak át. Mivel akkoriban még nem voltak téliesítve az épületek, a művészek tavasztól őszig tartózkodhattak a telepen.
Mindezt már a jelenlegi művészeti vezetőtől, Verebes György festőtől tudtuk meg, akinek műteremlakásába húzódva vártuk a jobb időt. Nem bántuk, mert közben gyönyörködhettünk a Munkácsy-díjas művész festményeiben, festészeti albumaiban és Gordon névre hallgató, brit rövidszőrű macskájában is.
Verebes szerint a nehézségek ellenére a két világháború közötti időszak volt a csúcs a kolónia életében, ekkor Aba-Novák Vilmos, Borbereki Kovács Zoltán, Bernáth Aurél is alkotott itt.
A telepet a II. világháborúban több bombatalálat is érte: közel négyezer műalkotás megsemmisült, és a dokumentáció java is eltűnt. Már 1944-ben nekikezdtek az újjáépítésnek, fokozatosan téliesítették is a lakásokat, amelyeket a lassacskán kialakuló szocialista–kommunista szabályrendszer szerint adtak bérbe. Még az 1956-os forradalom előtt, frissen végzettként költözött a telepre Fazekas Magdolna festőművész, aki azóta is itt él.
A művésztelep életében a századik évfordulón, 2002-ben állt be jelentős változás. Ekkor kezdték felújítani az addigra teljesen lepusztult épületeket, és az elvadult kertet is parkká alakították. Két korábbi lakás egybenyitásával létrehozták a Kert Galériát, amely nemcsak a telep lakóinak, hanem meghívott alkotóknak is kiállítási lehetőséget nyújt.
Nemrégiben egy oktatóstúdióval ellátott grafikai műhely és egy szobrászműhely is felépült. Ez utóbbi különlegessége, hogy bontási anyagok felhasználásával, az itt élő szobrászművészek – Szabó György, Baráth Fábián, Révi Norbert – iránymutatásával építették meg, és benne bronzöntésre, faragásra is lehetőség van. Ezzel együtt az egyik épület tetőterében vendégszállásokat is kialakítottak, amelyek hosszabb alkotótáborok, szimpóziumok megtartását is lehetővé teszik.
Idén kezdődik a telep eddigi legnagyobb beruházása: egy több mint 1600 négyzetméteres, többszintes rendezvényközpont koncertteremmel, galériával, kiszolgálóhelyiségekkel, amelynek alagsorában a régészetileg feltárt, egykori szolnoki vár maradványai is láthatók lesznek. Ebből mi egyelőre csak egy hatalmas gödröt és a letakart romokat láttuk, de így is kitűnt a terv grandiózussága.
Bár 1902-ben, amikor a művésztelepet megnyitották, a régi várból már nem látszott semmi, de az akkori művészek tudták, hogy korábban hol állhatott. A történelem megidézésére a környéken talált kövekből 1905-ben felépítették a Művésztornyot, amely a közelmúltban szintén alapos ráncfelvarráson esett át. Így már nemcsak a friss házaspárok romantikus fotóriportjának hátteréül szolgál, de kisebb kamarakiállításoknak is helyet tud adni.
Sétánk során beleshettünk Szabó György szobrászművész műtermébe is, akinek egy különös hobbijára is fény derült: régi tollhegyeket, irónokat gyűjt, kollekciója már több ezer darabra rúg. Bronzszobrokkal teli műterme után érdekes ellenpontot jelentett Posta Máté festő szinte teljesen üres stúdiója: a falon lógó képek mellett mindössze egy festőállvány és egy kicsinyke festőasztal jelezte, hogy művész alkot itt.
Jelenleg kilenc állandó lakója és egy ideiglenes alkotója van a művésztelepnek, ami jóval többet nyújt, mint lakhelyet és műtermet. Pezsgő kulturális központ, ahová a szolnokiak mellett az ország minden részéből érkeznek a látogatók, és ahol a képzőművészeti tevékenységek mellett helyet talál magának az irodalom, a zene, a színház és a tánc is.
Július elején egy kétnapos, nagyszabású összművészeti fesztivállal, az ARTjáróval ünnepelték meg 120 éves fennállásukat. Verebes György szerint a művésztelep tinédzserkorba lépett, és azt kívánja, hogy az itt felnövő gyerekek legalább még 800-900 évig szívják magukba a kultúrát, a művészetet.
A hely szellemén biztosan nem fog múlni!
Fotók: Kultúra.hu/Beliczay László
