Október 1-jén újra műsorra tűzik a Made in Hungáriát a színház fiatal művészeinek közreműködésével.

Az évad első bemutatóját, Tasnádi István Fenyő Miklós slágereire írt, Made in Hungária című musicaljét hamarosan a nagyközönség is láthatja. Az ősbemutatót 2001. szeptember 29-én tartották a József Attila Színházban. A produkció sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy több mint tíz éven keresztül volt látható. 2022-ben az előadást Lengyel Ferenc állítja színpadra, aki az előző évadban a Portugál című darabot rendezte a színházban.

„Minden ugyanúgy történik, mint más színdarabokban, csak végig szól a rock and roll. Ennek én szívből örülök, ahogy annak is, hogy a szituációkat és az érzelmi állapotokat főként tánccal fejezzük ki. Különösen izgalmas, hogy végig tömeg van a színpadon, és szeretném újra átélni, amit gyerekfejjel láttam, az őszinte, vidám népünnepélyeket. Azt gondolom, hogy erre mindig is szükségünk lesz” – fogalmazott első musicalrendezéséről Lengyel Ferenc.

A darabot végigkíséri a zene, a tánc és az 1960-as évek hangulata. A musical az Amerikába disszidált, majd néhány év múltán hazatérő angyalföldi család történetét meséli el. A fiatal Ricky-be mélyen beleivódott mindaz, ami egy tizenévesnek Amerikát jelentheti: a rágó, a hawaii ing és mindenekelőtt a rock and roll. A kinti élmények hatására a főszereplő elhatározza, hogy zenekart alapít, amihez nem is kell más, csak néhány haver, hogy a Szent István parkban, az angyalföldi Fémmunkás próbatermében, a Tisza utcai utcabálon feldübörögjön a rock and roll.

A főszerepet játszó Fekete Gábor úgy fogalmaz, hogy ebből a darabból süt az élet, az élni akarás. „Nagyon sűrű heteken vagyunk túl, ebben sokat segített, hogy a kezdetektől éreztük, milyen jól működünk csapatként. Tudtuk, hogy ha közösen akarjuk, és beletesszük a részünket, valami igazán különlegeset adhatunk a nézőknek.”

Fekete Gábor mellett Kékesi Gábor, Kenderes Csaba, Lukács Dániel, Horváth Sebestyén Sándor, Nagy Ferenc Levente e.h., Konfár Erik, Fila Balázs, Kulcsár Viktória, Kónya Merlin Renáta, Horváth Csenge, Auksz Éva, Chajnóczki Balázs, Horváth Barnabás Béla e. h., Labán Roland e. ., Kucskár Kamilla e. h., Sinka Edina e. h., Blazsovszky Ákos, Varga Levente János és Szucskó Noémi játszanak.

Nyitókép: József Attila Színház/Kállai-Tóth Anett