Az évről évre megrendezett, de tavaly a járvány miatt elmaradó Zsolnay Fényfesztivál egyik legintenzívebb élményét a közel harminc állomást magában foglaló belvárosi fénykörút bejárása kínálja.

A fénykörúton a közönség által egyik leginkább kedvelt alkotás a Fényszőnyeg, mely a pécsi Janus Pannonius utca burkolatának és házfalainak analóg fényfestéséből áll, és ezt tervezhetik meg most a művészeti kar diákjai.

A hétfőn induló pályázattal egyrészt magas színvonalú bemutatkozási lehetőséget kívánnak biztosítani az idén 25 éves jubileumát ünneplő kar hallgatóinak, másrészt az intézményegységen belüli különböző szakok együttműködését is támogatják, az elbíráláskor előnyt élvez ugyanis, ha a vizuális alkotáshoz olyan zenei élmény kapcsolódik, melyet szintén a kar hallgatói hoznak létre – hangsúlyozták a közleményben.

A Zsolnay Örökségkezelő bízik abban, hogy a fesztivált megrendezheti az eredetileg tervezett időpontban, július 1. és 4. között, de ha a pandémia miatt erre nincs lehetőség, akkor a legközelebbi fényfesztivál alkalmával mutatják be az alkotásokat.

A felhívásra a PTE művészeti karának jelenleg aktív hallgatói egyénileg vagy csoportosan jelentkezhetnek május elsejéig. A szakmai zsűri értékelése nyomán az első három nyertes pályázó százezer forintos pénzjutalomban részesül.

A felhívással kapcsolatban további részletek itt.

Fotó forrása: zsolnayfesztival.hu