 |
| Bálint András Az ördögben - Fotó: Gordon Eszter |
- Miért pont most érezte fontosnak Radnótit elővenni?
- 1985-ben lettem a színház igazgatója. A következő év áprilisában tartottuk első itteni önálló estem bemutatóját, amelyet Radnóti akkor még nem publikált naplóiból állítottunk össze. Úgy gondolom, ahogyan a Nemzeti Színháznak kötelessége időről időre eljátszani a Bánk bánt vagy Az ember tragédiáját, úgy a Radnóti Színház is megemlékezhet húszévente a névadójáról.
- Azt az előadásszöveget mennyiben tekintette kiinduló pontnak?
- Nem volt kiindulási alap. Versekből alig van azonos, de néhány naplórészlet változatlanul megmaradt.
- Hogyan állt össze a műsor? A színlapon az áll: irodalmi tanácsadó Ferencz Győző. Mi volt az ő feladata?
- Amint a múlt évad véget ért, elkezdtem keresgélni, olvasni. Feljegyeztem a dátumot: június 10-től dolgoztam az anyagon. Győző Radnóti-monográfiája volt az egyik alapmű a szerkesztésben. Miben segített? Sokat beszélgettünk, verseket ajánlott. Az ő javaslatára került be például A félelmetes angyal, amely a megalázásra reflektáló öngyilkosság-vers. Felhívta a figyelmemet irodalmi összefüggésekre, amelyeket a szerkesztésnél figyelembe vettem. Így hangzik el a sárga csillag viseléséről szóló rendelet után a Zsivajgó pálmafán.
- Ennek a Radnóti-estnek két szereplője van: Radnóti Miklós és Bálint András. Számos saját történet elhangzik, amely nagyon kitárulkozóvá teszi. Ez a fajta önreflexió nem veszélyes?
- Gondolja, hogy az? Nézze, az ember beszél magáról, egy művész pedig mindig kiadja magát. Érdekes módon csupa ilyennel találkozom mostanában. Nemrég került kezembe egy kivándorló könyve, aki fényképek mentén ír magáról, hozzátartozóiról. Závada Pál Kulákprését újra kiadták, amelyben a családjának és falujának történetét írta meg. Jordán Tamás felújította József Attila-estjét, amelyet itt játszott nálunk valamikor, és abban ő is magáról beszél. Én jópár évvel ezelőtt kezdtem emlékeket gyűjteni a családomról, az őseimről. Valahogy bennünk van ez, talán kortünet. A mi életkorunké és a mai korszaké. Én nem titkolózni akarok, vagy a gyengeségeimet kendőzni. Szándékom szerint önkritikus vagyok magammal, és igyekszem körbeábrázolni a zsidónak lenni, katolikusnak lenni, magyarnak lenni témát. Ez a műsor egy színdarab, egy monodráma, amelynek azonban paradox módon mégis több szereplője van. Radnóti Miklós, a főszereplő, és Bálint András, a mellékszereplő. Ez egy szöveg, amely forrásait ha nézzük, talán 80% Radnóti, és 20% Szép Ernő, Vas István, Bálint György, Spiró György, Nádas Péter, és Bálint András.
- A Radnóti Színházban eddig kevés olyan előadás volt, amely nem hagyományosan kezelte a teret, ez az est viszont elég radikálisan változtat a színpad és a nézőtér viszonyán. Honnan az ötlet?
- A Deák Krisztina és Horesnyi Balázs segítségével kialakított tér központi gondolata az együttlét. A színpad kinyúlik a zsöllye első sorai fölé, a nézők itt teljesen körbeülnek és az erkélyen is vannak. Szándékom szerint kialakul egyfajta kommunikáció, együttgondolkodás közöttünk. Hagyományos értelemben vett díszlet sincs, a fénnyel játszunk, meg a zenével.
- Van az előadásnak célközönsége?
- A Radnóti Színháznak van egyfajta törzsközönsége, de nagyon szeretném, ha fiatalok is jönnének. Nem csupán azért, mert Radnóti középiskolai tananyag, hanem mert ez a generáció más, egészségesebb, nyitottabb világban él. Nem tudom, hogyan reagálnak majd a nézők. Két estén már kipróbáltam, és döbbenetes élmény volt, ahogyan a Nem tudhatom-at együtt mondták velem. Az, hogy valaki megdaloltatja a közönséget, közhely, de "megverseltetésről" még nem nagyon hallottam.
