Picasso azonban egészen más, külön kategória, már-már nem is személy, hanem intézmény. Leonardón kívül valószínűleg ő az egyetlen festő, akinek még az utcaseprők is ismerik a nevét. Picasso alakja egyszerre közhely és művészi csúcspont, az átlagember számára azonos az "absztrakt" fogalmával, ami ebben a szótárban érthetetlent jelent. Művészete a róla szóló szakirodalom tengernyi bősége ellenére szavakkal alig megragadható, mert az egyetlen, kubizmussal azonosítható korszakán kívül besorolhatatlan, mindentől és mindenkitől független jelenség, akiről pont ezért csak úgy lehet filmet csinálni, mint a hűvös(nek képzelt) svédek tették a Picasso kalandjaiban.
Nem csoda hát, ha a Picasso és a nemzetközi avantgárd című kiállítás hírére némi szkepszis vegyült a várakozásba, és az "...és barátai" típusú kiállítások emlékétől kísértve csupán néhány sokszorosított grafikai lapra, ám bőséges vendégkíséretre számított a potenciális látogató. Az eredmény kellemes csalódást okozott: Balzac Ismeretlen remekmű című novellájához készített huszonnégy illusztrációja, tizenhat metszet, linó és rézkarc, tizenegy saját tervezésű plakát, nyolc kerámiatál és a Muskétás című festmény teszi ki a szegedi Picasso-tárlat anyagát.
A Balzac-rajzok finomak és könnyedek, többnyire a "festő és modellje" téma variációi, vagyis művész és mű viszonyának, alkotás és befogadás kapcsolatának körbejárása. A sorozat a legendás, már a század elején Cézanne- és impresszionista képeket is gyűjtő Vollard képkereskedő megbízására készült, aki kiadót is működtetett.
Az egyetlen festmény első hallásra kevésnek tűnik, de ez valóban főmű, hatása lenyűgöző, s több híján magára koncentrálja az éhes néző maximális figyelmét.
A Picasso-rész azonban csak a bemutató fele, a másik abból a grafikai gyűjteményből áll, amely Wieland Schmied felhívására jött létre Picasso 90. születésnapja alkalmából. A német művészettörténész a XX. század legelismertebb alkotóit kérte fel az együttműködésre, ám Picasso 1973-ban bekövetkezett halálakor (92 éves korában hunyt el) még negyven darabbal kevesebb volt a kollekció, amely csak évek múlva teljesedett ki hatvankilencre.
Egy-egy lappal jelen van itt a múlt század közepének színe-java: Picasso katalán honfitársa, Tapies, a csomagolás nagymestere, Christo, a "képfelmetsző" Hans Hartung, de nemcsak festők, hanem szobrászok is tisztelegtek Picasso előtt, mint például Manzu és Lipchitz, továbbá az európaiak mellett amerikaiak: Rauschenberg, Frank Stella, és persze Andy Warhol.
Sajátos összeállítás, csupán a közös cél fűzi össze a műtárgyakat, egyesek a mester motívumait írják át saját világukba, mások önmagukat, azaz védjeggyé vált formanyelvük jellegzetes megnyilvánulását hozzák. Aki ezen a kiállításon lát először Mirót, az (kis túlzással) fogalmat alkothat a festő művészetéről, de aki eddig még nem találkozott Joseph Beuys-alkotással, ebből a rajzából nem fogja tudni, ki ő. Viszont szinte egésszé kerekedik a pop art irányzata, mert az idetartozók képviseltetik magukat a legnagyobb számban.
Mindkét kollekció Németországból érkezett, egy bambergi gyűjtő bocsátotta a szegedi Reök-palota rendelkezésére. Picasso '20-as, '30-as években készített grafikái és a '70-es években született emlékező-tisztelgő alkotások között Picasso személye összekötő kapocs ugyan, a tárlat mégis a XX. századi művészet két erős korszakának keresztmetszetét nyújtja.
