A fesztivál, ami összeköti a világot

Egyéb


lsd_5439f1_600x395.png
1945

A fesztivál az Óriás című svéd filmmel nyit, de itt lesz a premierje Török Ferenc 1945 című alkotásának is ? tudhattuk meg a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál programját ismertető sajtótájékoztatón, ahol Horváth György fesztiváligazgató elmondta: ?A fesztivál, ami összeköti a világot? szlogen egy jelmondat, mely tökéletesen lefesti a Titanic szándékát. ?Határozott törekvésünk ugyanis, hogy elhelyezzük a magyar filmet a nemzetközi palettán? ? emelte ki. Horváth György beszámolt arról is, hogy idén az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Toldi mozi mellett új helyszínként bekapcsolódik a ?Pop-Up Cinema@Ódry Színpad SZFE? is. A fesztiváligazgató ennek kapcsán rögtön el is árulta, hogy a fesztivál stratégiai együttműködésbe kezdett a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel. A SZFE rektorhelyettese, Hegedűs D. Géza elmondta, nagyon örülnek, hogy részesei lehetnek ennek a nagy múltra visszatekintő nemzetközi fesztiválnak. ?Fontos számunkra, hogy végre a jövőbeni nagy tehetségek is bekapcsolódhatnak. Úgy vélem, ez erősen befolyásolja majd művészeti vágyaikat.?


_d0a1207__copy__600x411.png
Horváth György fesztiváligazgató és Hegedűs D. Géza, a SZFE rektorhelyettese

 

A zsűri tagjai Frédéric Strauss francia kritikus és Dragomán György író, a zsűri elnöke pedig Enyedi Ildikó lesz ? jelentette be Horváth György, majd átadta a szót Török Ferencnek. A rendező 1945 című filmjét a fesztivál keretében láthatja először a hazai közönség, melynek kapcsán megjegyezte: tulajdonképpen ?evidens, hogy a Titanicon lesz a magyarországi premier?, ami nagy öröm és megtiszteltetés számára, hiszen ő maga is ezen a fesztiválon tanulta meg például a koreai vagy a dán filmet.


1_600x431.png
Horváth György és Török Ferenc filmrendező

 

A sajtótájékoztatón Allan S?rensen programigazgató bejelentette: idén 27 nemzet 34 filmjét hat kategóriába osztva ? Versenyben, Fesztiválkedvencek, Ázsiai szelek, A sötét oldal, Amerikai függetlenek, Titanic dox ? láthatják majd a nézők. A Titanic dox kategória újdonság, melybe olyan zenés dokumentumfilmeket válogattak össze, mint Jim Jarmusch Gimme Danger című alkotása, mely a világ egyik leghíresebb rock and roll bandája, a The Stooges történetét mutatja be vagy Jon Nguyen, Rick Barnes és Olivia Neergaard-Holm dán rendezők David Lynch: Az én művészetem című filmje, amiben maga a kultikus rendező kalauzolja el a nézőt életének meghatározó színtereire.


21_600x478.png
Allan S?rensen programigazgató

 

A 2005 óta versenyfesztiválként is működő Titanic 2017-ben is átfogó, sokszínű válogatást ad a kortárs nemzetközi filmtenger legizgalmasabb alkotásaiból. Befutott rendezők új filmjeit, elsőfilmesek debütáló alkotásait, illetve kevésbé ismert régiók filmművészetének izgalmas darabjait is műsorra tűzik. A gazdag válogatás számos díjnyertes alkotást is tartalmaz. Bemutatják Koncsalovszkij Édenkert (Paradise) című holokausztdrámáját, mely tavaly a legjobb rendezőnek járó Ezüst Oroszlánt nyerte a Velencei Filmfesztiválon. Két Oscar-jelölt amerikai film ? XX. századi nők, Loving ? is a Titanicon lesz először látható, valamint jön a Nyers (Raw) című francia arthouse horror, mely megnyerte a FIPRESCI-díjat a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon és Torontóban is nagy visszhangot keltett, mikor a nézők közül többen is elájultak.

 

 

A legendás angol rendező, Terence Davies A lélek saját társat választ (A Quiet Passion) című drámájában Emily Dickinson életét mutatja be, Ewan McGregor pedig Philip Roth azonos című regényéből készítette az Amerikai pasztorál című alkotást. A koreai film szerelmesei semmiképp ne hagyják ki az 1923-ban játszódó Árnyak ideje (The Age of Shadows) című filmet, melyben a japán megszállás alatt álló Koreában nagy vihart okoz a japán gyarmatosítás szimbóluma, a csongnói kerületi rendőrkapitányság felrobbantása vagy a Kokszongi siratót (The Wailing), melyben egy békés tengerparti faluban az emberek elkezdik megölni egymást látszólag minden ok nélkül. Igazi csemegének ígérkezik a brazil Mad Max-típusú a Szent, a Gonosz és a Motoros (Holy Biker) és Az alagút végénél (At the End of the Tunnel) című argentin bankrablásos thriller.

 

A 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál idén is teljesíti a küldetését: olyan filmeket sorakoztat fel, melyeket aligha láthatnánk a hazai mozikban. A teljes program már nyilvános a www.titanicfilmfest.hu weboldalon.

 

Készítette: Tóth Eszter

Fotó: Csákvári Zsigmond