Fesztivál a Balti-tenger kulturális kincseiből

Egyéb


esztorszag_byvilaglatohu.jpg
Észtország

(MTI) - A rendezvénysorozat célja, hogy bemutassák a Balti-tengeri országokat összekötő sokszínű kulturális, gazdasági és politikai kapcsolatokat. Gabriele Gauler, a Goethe Intézet dél-Németországban született intézményvezetője felidézte, hogy gyerekkorában a Balti-tenger éppolyan távolinak tűnt, mint amilyennek a magyarok láthatják az Európai Unió egyik legfontosabb régióját. "A balti térséget az országok közötti együttműködések mentén kívánjuk bemutatni" - fogalmazott Gabriele Gauler. Kiemelte, hogy a szervezésben fontos szerepet játszottak a húsz évvel ezelőtt történtek: a balti országok függetlenségi törekvései, a szocializmus bukása, illetve a magyar rendszerváltás.

 
Anu Kippasto, a Magyarországi Észt Intézet igazgatója arról beszélt, hogy a Baltic Sea Fesztivál valójában négy fesztivált takar.
 
A VAM Design Centerben láthatók a kiállítások, köztük a Dreams On Wheels (Kétkerekű álmok) című tárlat, ami a modern kerékpáros kultúrába - a formatervezéstől a várostervezésig - enged betekintést. Európa egyik leginkább környezettudatos városát, a dán Christianiát nyolc képzőművész képviseli ugyanitt; a Christiania in art című kiállítás a dán képzőművészet egyik kevésbé ismert, underground szeletét kívánja megismertetni.
 
Észtország a Reet Aus - Beszélő ruhák című kiállítással van jelen; a tárlaton nyolc, újrafelhasznált anyagokból készült installáció látható a lázadó tervezőtől. Csokipapír-pénztárcát, kiszuperált reflektorokból készült fülbevalókat, azaz újrahasznált anyagokból készült, úgynevezett "ökoékszereket" mutat be az a tárlat, ami három fiatal tervező, a Makeedesign, a Laurase és a Secco kollekcióiból válogat. Mindhárom tárlat október 12-ég látogatható.
 
A filmfesztiválnak a budapesti Kino ad helyet, itt olyan alkotásokat láthatunk, amelyekben a tenger központi szerepet kap - mondta Anu Kippasto. Levetítik például A cipő című lett filmet Laila Pakalninától, a Csendes érintést a lengyel Krzysztof Zanussitól vagy a litván A gyűjtőnő című filmet, amelyet Kristina Buozyte rendezett.
 
A fesztiválon bemutatkozik a híres balti krimi is; a Murder Night elnevezésű programban hat író - a dán Gretelise Holm, az észt Indrek Hargla, a finn Leena Lehtolainen, a lengyel Mariusz Czubaj, a svéd Hakan Nesser és a német Jan Seghers - látogat el a Goethe Intézetbe. "Szeptember 26-át az Európai Unió az Európai nyelvek napjává nyilvánította, ezért mindegyik író anyanyelvén olvas fel, angol szinkrontolmácsolással" - tette hozzá Anu Kippasto.
 
A jazzprogramok kapcsán Zipernovszky Kornél, a Mol Jazz Fesztivált szervező Budapest Music Center (BMC) nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársa elmondta: a balti térség Európa egyik legfontosabb jazzrégiója. "Három térség uralja Európa jazzéletét: a német-németalföldi, a francia és a skandináv, tehát a balti országok rendkívül fontos szerepet játszanak a kortárs jazzéletben. Ennek nagyon fontos és régi fóruma a Baltic Jazz fesztivál, amelynek - éppúgy mint a mi rendezvényünknek - fontos szervezőelve a határok átjárhatósága, a vegyes nemzetiségű együttesek" - mondta Zipernovszky, aki a programok közül sok egyéb mellett a Lars Danielsson Quartet, a Lotte Anker September Quartet és az MKMB Quartet zárókoncertjét emelte ki.
 
"A zárókoncerten egy premiert hallhat a magyar közönség. Az MKMB Quartet legismertebb tagja talán Joachim Kühn, noha a zenekart Christophe Marguet hívta össze. A BMC adja ki első lemezüket, aminek hanganyagát a magyar közönség hallhatja először. Ez európai szintű jazzesemény" - tette hozzá a BMC munkatársa.
 
Az idén először zajló, és október 12-ig tartó rendezvényt a Balti-tengeri országok kulturális intézetei, nagykövetségei együttműködésében szervezte az EUNIC, az Európai Uniós Nemzetek Kulturális Intézete.