A SZINkópé Fesztivállal kezdi évadát hétvégén a szegedi Kövér Béla Bábszínház.

Az immár harmadik alkalommal megrendezett fesztiválnak szombaton és vasárnap a bábszínház épülete és az előtte található sétány ad helyet. A két nap alatt több mint tíz program közül választhatnak az érdeklődők, a Kövér Béla Bábszínház három saját előadással készül. A legkisebbeket a Kukucs és a Rókus Mókus csöppségek színháza várja szombaton és vasárnap, a nagyobbakat pedig az Elhagyatott rét lakói, azaz a kuflik szórakoztatják szombat délelőtt.

A Ziránó, a zalai Hottón alapított családi bábszínház Egyszer fenn… Egészen elröppent időutazás a szárnyak nyomában címmel tart előadást.

A zalaegerszegi Griff Bábszínház is Szegeden vendégeskedik hétvégén Négy Égtáj elnevezésű interaktív játszóterével, amelyet mindkét napon kipróbálhatnak a látogatók.

Különleges bábtechninkákból sem lesz hiány, hiszen két marionett-előadás is érkezik a Kövér Béla Bábszínházba. Majoros Ági Bábszínháza Piroska és Farkas meséjét hozza el Szegedre, a Bábakalács Bábszínház pedig a világ legkisebb cirkuszával kápráztatja el a közönséget. A Bábakalács Bábszínház a Szomorú királykisasszony tanulságos meséjét is elmeséli tíz lenyitásban és kilenc felnyitásban kicsinyek és nagyok mulattatására vasárnap délután.

A zenét és táncot kedvelők sem maradnak program nélkül. A bábszínház társulata bábkoncerttel készül, szombaton pedig a HolddalaNap Zenekar tölti meg muzsikaszóval a bábszínház Nagytermét. A fő programok mellett bábsimogatás és -készítés, zeneszőnyeg, verskukker és Port Ciggedin totó is várja az érdeklődőket.

Fotó: Szabó Luca