Idén 70 éves a Budapest Bábszínház, és ebből az alkalomból nem akármilyen programokkal készülnek.

Bábkiállítás, konferenciasorozat, drámapályázat, új premier, közönségtalálkozók, külföldi vendégelőadók várják majd az érdeklődőket október 8. és 17. között.

A Budapest Bábszínház Közép-Európa legnagyobb bábszínházaként célul tűzte ki a bábművészet hagyományainak ápolását, miközben befogadja és bemutatja a legújabb törekvéseket is. Fontosnak tartják, hogy ez a folyamatosan változó és izgalmas műfaj minél több emberhez eljusson, ezért a X. BÁBU Fesztiválra a kortárs bábművészet kiemelkedő hazai és külföldi alkotói kaptak meghívást.

A színház már több mint egy éve készül a jeles évfordulóra. Október 8-án a kiállítás nyílik 70 év legszebb bábjaiból: az érdeklődők olyan nemzetközi hírű tervezők figuráit nézhetik majd meg, mint Ország Lili, Bródy Vera vagy Koós István.

Október 10-én a holland Duda Paiva Company egyszemélyes előadását, a BLIND-ot, 11-én az Egyesült Királyságból érkező Hijinx-Blind Summit Theatre Meet Fredjét, 12-én pedig a francia Théâtre Sans Toit CUBiX című előadását, 13-án a görög Hop Signor Puppet Theatre Giraffe darabját láthatjuk.

A hazai bábművészet kiválóságai közt szerepel a Bóbita Bábszínház Torzonborz, a rabló című előadása október 16-án, ugyanezen a napon mutatkozik be Markó-Valentyik Anna az Alaine – Ideje a meghalásnak című szólóelőadásával. A Füge Produkció – Staféta – Trafó Kortárs Művészetek Háza koprodukciójában lesz látható A TÓ Bercsényi Péter bábművész és Dányi Viktória táncos szereplésével október 17-én.

A programsorozatot a színház idei első bemutatója, a Holdbeli csónakos premierje nyitja meg Hoffer Károly rendezésében. Weöres Sándor lírai mesejátékának többféle bábtechnikát felvonultató előadásában találkozik a klasszikus és a kortárs bábművészet, a hagyomány és a progresszió, a múlt és a jövő. Ebből részletet is bemutattak a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Meczner János igazgató elmondta, hogy több szempontból is fontos ez a darab számára, személyes élmények is kötik hozzá: annak idején az Arany János Színház nyitódarabja is ez volt, valamint a győri színházban is bemutatták a mű alapjául szolgáló Ránki György-féle operát. Weöres 1941-ben írta a Holdbéli csónakost, a rendező, Hoffer Károly kiemelte, mennyire izgalmas és összetett műről van szó. Különösen kalandos kihívás például az a jelenet, amikor a bábuk elalszanak, de lelkeik „belőlük” kiszállva beszélgetnek. A darab létrejöttét 15 előadó segíti, a színészek vokálisan és hangszereken is megszólalnak, az előadáson közel 50 figurát használnak majd.

A fesztiválprogramban a Budapest Bábszínház olyan népszerű előadásai is helyet kaptak, mint a Coraline Ascher Tamás, a Boribon és Annipanni Ellinger Edina vagy A vihar Szikszai Rémusz rendezésében.

A legfiatalabb bábszínész generáció, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanulói Anima című előadásukkal képviseltetik magukat a rendezvényen.

Mivel a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata szintén idén ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját, velük és a Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel (PIM-OSZMI) közösen valósul meg a Tradíció és innováció. 70 év báb című konferenciasorozat, amely az ünneplő intézmények szemszögéből vizsgálja meg az elmúlt hetven év bábtörténetét és veszi számba a műfaj innovatív lehetőségeit. A Budapest Bábszínházban a bábelőadások percepciójának és a befogadás esztétikájának sajátos kérdései, a bábszínházi nyelv és a korosztályok témája, valamint a báb műfajára érzékenyítő programok kerülnek a középpontba, melyet a PIM-OSZMI bábtörténeti konferenciája követ.

Az idei évadban öt fiatal rendező dolgozik a színházban. Hoffer Károly Holdbeli csónakosa mellett decemberben Kosztolányi Dezső novelláját, az Esti Kornélt állítja színpadra Szilágyi Bálint. 2020 januárjában láthatja a közönség John Boyne Szabadesés, avagy Barnaby Brocket kalandjai a felhőkön innen és túl című történetét Lázár Helga rendezésében.

Februárban Schneider Jankó kezdi meg Václav Čtvrtek Rumcájsz című meséjének a próbáit a Nagyszínpadon, majd Markó-Valentyik Anna rendező Rügyek és gyökerek címmel készít bábelőadást a legkisebbeknek áprilisban. Ez a játékos darab Jane Goodall kezdeményezéséből nőtte ki magát, és abban a tekintetben is különleges, hogy a játékok kitalálásakor ügyelnek arra, hogy élvezzék az ötéves nézők, de már akár egy négyhónapos gyermek érdeklődését is felkeltsék. Markó-Valentyik Anna újrahasznosított anyagokkal dolgozik. Úgy véli, a színházban is lehet a környezettudatosságról beszélni játékos formában, így a darab akár szülők, óvónők segítségére is lehet a legkisebbek nevelésében.

A X. BÁBU fesztivál részletes programja elérhető itt.

Kiemelt fotó: részlet A holdbeli csónakosból, Pájer Alma Virág és Barna Zsombor bábszínészek (Éder Vera fotója)