Közel 140 eseménnyel várja az érdeklődőket a 18. Szentedre Éjjel-Nappal Nyitva nevű fesztivál augusztus 25–27. között.

Újdonság, hogy csütörtökön veszi kezdetét veszi a fesztivál a P’Art Moziban, ahol a Friss Hús Fesztivál díjnyertes rövidfilmjeit vetítik. Pénteken nyílik meg a főképp Szentendrén élő művészekből, festőkből, grafikusokból, szobrászokból, fotósokból álló IKON Csoport kiállítása a Pirk János Múzeumban, Ürményi-Hamar Lehel képzőművész tárlata az Erdész Galériában, majd Dumtsa Forgatag címmel kezdetét veszi az iparművészeti vásár.

A Dunakorzón felállított nagyszínpad mellett a város több pontján is zenei események lesznek. A szentendrei nagy kulturális eseményeknél megszokott, így most is lesz tárlatvezetés a város kiállításain. A Fő téri ÚjMűhely Galéria bábudvarrá alakul, ahol Kárpát-medencei bábművészek szórakoztatják a kicsiket, a belső térben bábművészeti kiállítás lesz, de a Mesecentrum Olvasósarokba is beülhetnek a gyerekek szombaton és vasárnap.

A Házak, udvarok, házigazdák program keretében a látogatók megismerkedhetnek a városban élő műhely- és üzlettulajdonosok munkájával. Idén az érdeklődők a többi között ékszerstúdiót, szövő-, kerámia- vagy éppen csokoládéműhelyt kereshetnek fel.

A Tourinform Iroda szervezésében bejárható lesz a városháza, a Fő tér szomszédságában pedig fiatal tervezők és művésztanáruk mutatják be kapszulakollekcióikat egy divatgála keretében, míg a Templomdombon óriásvásznon örökíthetik meg közösen a résztvevők, hogy mit tartanak a fesztivál legfontosabb jellemzőjének.

A részletes program itt található.

Fotó: Shutterstock