A feszültségkeltés mestere

Egyéb

Alfred Hitchcock Londonban látta meg a napvilágot egy ír katolikus család gyermekeként. Pályáját műszaki rajzolóként kezdte, majd angol némafilmek feliratait rajzolta, illetve egy idő után írta és fordította is őket. Nem kellett hozzá sok idő, hogy rendezőasszisztens legyen belőle, és így részt vehetett a stúdiómunka nagy részében. Az amerikai tulajdonú cég, ahol dolgozott, végül elhagyta Londont, az épület pedig egy angol producer, Michael Balcon kezébe került, aki Hitchcock legnagyobb korai támogatója lett.

Első filmje a Tizenhármas címet viselte, ám ezt soha nem fejezte be. Ezután egy másik rendező megkezdett munkáját fejezte be. Az Always Tell Your Wife forgatásán ismerkedett meg Alma Reville-lel, akit 1926-ban feleségül vett, két évvel később pedig megszületett egyetlen gyermekük, Patricia. Lánya többször is feltűnt apja filmjeiben egy-egy kisebb szerep erejéig: látható volt a Rémület a színpadon, az Idegenek a vonaton és a Psycho című filmekben is.

1925-ben készült el első teljesen önállóan jegyzett filmje, a Gyönyörök kertje, második alkotása, a Hegyi sas viszont elveszett, bár a rendező önkritikusan úgy fogalmazott, hogy ez nem is olyan nagy probléma, mert a film nem sikerült túl jól.

Az 1927-es A titokzatos lakó-ban már későbbi thrillerjeinek legtöbb jellegzetessége fellelhető. Ő maga ezt a filmet tekintette az első valódi "Hitchcock-filmnek". Bevezette a storyboardot, amit az összes többi filmjében is alkalmazott.

Első hangosfilmje, az 1929-es Zsarolás eredetileg némafilm lett volna, de Hitchcock végül utószinkronizáltatta a néma részeket, illetve hangos részeket vett fel utólag a kész anyaghoz - ez lett egyben az első brit hangosfilm is. A rendező már itt is felismerte és kihasználta a hangos technikában rejlő feszültségkeltő lehetőségeket.

1938-ban elkészítette legnagyobb angliai sikerét a Londoni randevút. 25 filmet rendezett Angliában a 30-as évek végéig, ezt követően David O. Selznick producer hívására Hollywoodba települt át. Hitchcock kapva kapott ezen a lehetőségen, hiszen önmagát mindig is amerikai stílusú rendezőnek tekintette. Első hollywoodi filmje A Manderley-ház asszonya lett, melyet Oscar-díjjal jutalmaztak, ő maga azonban nem volt megelégedve vele, mindig is saját akarata ellenére "rákényszerített" filmnek nevezte, ami szerinte nem volt igazi "Hitchcock-film".

A '40-es évektől kezdve visszatért kedvenc műfajához, a kémtörténethez, illetve a thrillerhez. Saját maga az 1943-as A gyanú árnyékában című művét tekintette legjobb filmjének.

1946-ban újabb sikerfilmet rendezett: a Forgószél két kedvenc színésze, Cary Grant és Ingrid Bergman főszereplésével máig a filmtörténet nagy klasszikusai közé tartozik.

 

1948-as munkája, a Kötél a rendező kísérletező kedvéről tesz tanúbizonyságot: a film valós időben játszódik egyetlen lakásban, mindössze tíz snittből áll, és máig meghatározó műnek számít.

Két bukás után Hitchcock az '50-es évek elején ismét nagyszabású filmalkotásokkal tért vissza. Az 1954-es Gyilkosság telefonhívásra az első filmje, amiben együtt dolgozott Grace Kellyvel, későbbi nagy kedvencével. Az ötvenes-hatvanas években sorra gyártotta az olyan filmeket, mint a Hátsó ablak (1954), a Szédülés (1958), az Észak-Északnyugat (1959), Psycho (1960) és a Madarak (1963), melyek mind klasszikus filmekké váltak.

1979-ben az angol királynő lovaggá ütötte, márciusban pedig megkapta az Amerikai Filmintézet díját is. 1980. április 18-án halt meg 81 évesen, egyedülálló életművet hagyva maga után a filmművészetben.

Forrás: wiki