CziffraFesztival.dijazottak.2026nov5_Foto_Felvégi.Andrea__20.jpeg

Fiatal harmonikás kapta idén a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díját

Cziffra György születésének 105. évfordulóján, november 5-én adták át a Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész által alapított Cziffra Fesztivál fiatal tehetségeket támogató díjait a Magyar Zene Házában.

Az Ifjú Tehetség díjat Tihanyi Kristóf Gábor, a Kroó György Zeneiskola harmonika tanszakos növendéke vehette át. A 2008-ban született fiatal muzsikus 2016 óta tanul harmonikázni. A fesztivál különdíját Süller Zita klarinétos növendék, a Kroó György Alapfokú Művészeti Iskola diákja kapta,

Az Innovatív Zenei Projekt díjat Varga Bence, Czakó Gyula Márk és Tóth Levente, a Kaleidum Percussion and Arts ütőhangszeres trió tagjai nyerték el Gyökerek és mintázatok – ahol a közönség is alkot című pályázatukkal. A projekt egyik legizgalmasabb eleme, hogy a közönség nem pusztán hallgatója, hanem aktív alakítója is az előadásnak.

Az Innovatív Zenei Projekt Különdíjat Nanami Kato és Váradi László Fiatalnak lenni – kétszáz éve és ma című koncertötlete kapta, mely Beethoven, Chopin, Liszt és Rachmaninov fiatalkori történetein keresztül keresi a kapcsolatot a klasszikus zene nagy alkotói és a mai fiatal generáció között.

Az Innovatív Zenei Projekt díj nyertesei arra is lehetőséget kapnak, hogy ötleteiket a Cziffra Fesztivál programjának részeként valósítsák meg, amelyhez a fesztivál anyagi forrást, szakmai és marketingtámogatást is biztosít.

A Cziffra György születésnapján rendezett, Ágyúk és virágok című ünnepi koncerten Cziffra György önéletrajzi írásából Halász Judit és Hegedűs D. Géza tolmácsolásában hangzottak el részletek, Érdi Tamás és Farkas Gábor zongorajátéka pedig a legendás művész zenei örökségét idézte meg. Az est egyúttal a 2025-ben elhunyt Vásáry Tamás emléke előtt is tisztelgett.

Címlapfotó: A Cziffra Fesztivál díjazottai 2026. november 5-én. Fotó: Felvégi Andrea / Cziffra Fesztivál

Ez is érdekelheti

Az 56 csepp vértől a Szabadságvágy villamosáig – Programajánló az ünnepi hosszú hétvégére

56 csepp vér a József Attila Színházban, Mario De Biasi 1956-os fotói Debrecenben, 1956 vidéki eseményei a szentendrei skanzenben, a Szabadságvágy villamosa a Deák Ferenc téren, 1956-os naplók a Józsefvárosi Múzeumban – további részletek és egyéb izgalmas tippek ünnepi programajánlónkban.

Hírmozaik

Az Év Tájháza a Dr. Kéri Muzeális Gyűjtemény, egy legendás élet története zenével, árnyszínház a Ciróka Bábszínházban, 25 éves a Junkies SX7 albuma, érkezik az újrakiadás, bemutatkoznak a 71. Vásárhelyi Őszi Tárlat díjazottjai, francia állami kitüntetést vehetett át Tóth Krisztina.

Hírmozaik – szeptember 25.

Világsztárok játszanak, és Liszt-maraton is lesz az idei Cziffra Fesztiválon, hét új Munkácsy-relikviával gazdagodott a békéscsabai múzeum, aukciókkal is egyengetik a képzőművészeti egyetemisták útját – hírösszefoglalónk.

Szeptember 19-én történt

„Gyerekként 8-10 órát gyakoroltam, akkor nyílt ki a világ… napról napra éreztem, hogy egy újabb réteget fedezek fel… egyre nagyobb a kezem, végre elérem a pedált, nagyobb fizikai erőt tudok kifejteni, egyre hosszabb és nehezebb darabokat tudok eljátszani, mindig egy új dimenzió, ami nagyon inspirált. Hiszek a jóistenben és a sorsban, és nem hiszem, hogy nekem más utat szánt volna, mint a zene” – fogalmazta a ma 38. születésnapját ünneplő Balázs János Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima díjas zongoraművész, a Cziffra György Fesztivál művészeti vezetője.