24

Színpad

Amerikában, akárcsak a folytatásos filmeket, a sorozatokat is futószalagon gyártják. Nehéz őket nyomon követni, sőt, egyáltalán megnézni, hiszen egy sorozattal gyakran megesik, hogy nem jut át a tengeren túlról, vagy ha igen, akkor is az útja legfeljebb csak néhány nyugat-európai ország tv-csatornájáig tart. Az sem egy könnyű feladat, hogy a temérdek sorozatból kiemeljük azokat, amelyeket valóban érdemes hetente megnézni és végigizgulni. A 24 esetében ez nem fordul elő, hiszen már az első rész megtekintése után nyilvánvaló, hogy nem egy hagyományos értelemben vett, hanem egy forradalmian új sorozattal állunk szemben, amely messze kiemelkedik társai közül.
 

A sorozat főhősünknek, az amerikai terrorelhárításnál dolgozó Jack Bauernek egy napját mutatja be. Mindegyik epizód (reklámokkal együtt) a valós időnek megfelelően egy óra hosszú, és így jön ki a 24 fejezetből egy nap. Az elbeszélésnek ez a technikája eleve szokatlan a sorozatok világában, az meg pláne, hogy a gyakran párhuzamosan, egymás mellett futó szálak egy képernyőn jelennek meg kis képkockákba sűrítve. A sorozat igazi ereje azonban a hihetetlenül jól megírt forgatókönyvben rejlik. Nyugodtan fel lehetne hozni példának bármely filmművészeti egyetemen, vagy főiskolán, ahol forgatókönyvírást tanítanak. Nem telik el olyan epizód, hogy ne lenne benne újabb csavar, valamelyik szereplőről mindig kiderül hogy nem az, akinek hisszük, és a történet már olyan szinten képes végig fenntartani a feszültséget, hogy az ember egy rész befejeztével a fejét fogva, vagy a körmét rágva felordít, hogy miért van vége, és azonnal nézné a következőt. A 24 tényleg odaragasztja a nézőt a tv elé. Olyan, mint egy könyv, amit nem lehet letenni.

A remek történetvezetés mellett a színészeket, elsősorban a főszerepet játszó Kiefer Sutherlandet (fotó) érdemes kiemelni. A korai sikerek (Egyenesen át) után méltatlanul (bár ebben némi alkoholfüggőség is közrejátszott) elfeledett színész a 24-el ismét visszatért a köztudatba. Erős, karakteres figura, akinek nem mellesleg zseniális hangja van (Joel Schumacher egy egész filmet, A fülkét építette erre), és kiválóan formálja meg sorozatbéli karakterét. Jack Bauer rendkívül határozott személyiség, szeret a saját feje után menni, türelmetlen, rendszeresen áthágja a szabályokat, és a fizikai erőszaktól sem tántorodik vissza, ha arra kerül sor. Nehezen kezelhető ember, és emiatt másokban (még társaiban is) gyakran ellenszenvet vált ki. Jack nem szeret tárgyalni, körülményeskedni, ő azonnal a lényegre tör, határozottságában pedig senki nem tudja megingatni. Viszont nem szuperhős. Ő is ember, és mint bárkinek, neki is vannak gyengéi. Emiatt lesz hiteles.

Akárcsak az elnököt, Palmert játszó fekete színész, Dennis Haysbert (fotó), akinek vetélytársaival, a médiával, és magánéleti problémáival, hárpia feleségével is szembe kell szállnia. Ott van még Jack családja, akik gyakorlatilag semmit nem tudnak arról, hogy valójában mivel foglalkozik, és a társak, akik, amiben lehet, segítik őt, de gyakran megkérdőjelezik tetteit.

A helyszín, Los Angeles, egyáltalán nem kap kiemelt szerepet. Olyannyira, hogy tulajdonképpen a sorozat bármelyik amerikai nagyvárosban játszódhatna, a képi világot végigkísérő hideg színek pedig még nappal is dominánsak.

Jack Bauer és családja
 

Az első évad éjfélkor kezdődik, Jack Bauer lányának eltűnésével. A történet persze nem ennyire egyszerű, természetesen menet közben kiderül, nemcsak emberrablásról van szó, a szálak pedig mélyen visszavezetnek a múltba. Tovább nem is mondanám, hiszen ez tipikusan olyan sorozat, ahol vétek lenne bármilyen apró poént is lelőni. Mindenesetre el lehet mondani, hogy Jack Bauer minden évadban egyre nagyobb feladatot kap, mint általában a krimisorozatok hősei. Először még csak a családját kell megmentenie, aztán egy Los Angeles ellen tervezett atomtámadást kell megakadályoznia, majd egy halálos vírus országos elterjedésének kell gátat vetnie és így tovább.

Az Egyesült Államokban óriási sikere van a sorozatnak. Már készül a hatodik évad, és nem kizárt, hogy jövő év végén filmváltozat is lesz belőle. Magyarországon csak az első évadot adták le az MTV-n. Érthetetlen okokból nem volt magas a nézőszáma, emiatt a második szériát már le sem vetítették. De most újra láthatjuk őket, nevezetesen a sokakban ellentmondást kiváltó, az ORTT által nagyon is jól ismert Cool tv-n. Akinek nem adatik meg a lehetőség, hogy tv-n kövesse figyelemmel Jack Bauer egy napját, ne aggódjon, hiszen az első négy évad már itthon is hozzáférhető DVD-n, úgyhogy aki teheti, feltétlenül nézze meg.

A sorozat díjat kapott a Golden Globe dráma kategóriájában