Angel

Francois Ozon (Vízcseppek a forró kövön, 5x2, Swimming Pool, 8 nő) úgy lubickol a műfajok tengerében, mint csecsemő a magzatvízben, s bár egy-két helyen minden filmjében felismerhető kézjegye, munkáit leginkább a perfekcionizmus és a választott zsáner iránti teljes odaadás köti össze. Most például egy Edward-kori kitalált írónő életét vitte filmre az ötvenes-hatvanas évek életrajzi drámáinak modorában: a cukorkabetűkkel megjelenő főcímet élénk vonóskar és angyalkórus kíséri; a szereplők jóságosak, de esendők; a színvilág a Nyomorultakat és a Sissit idézi; mintha az egész történet egy naftalinszagú ékszerdobozban játszódna. A rendező természetesen tisztában van a posztmodern elvárásokkal, ezért figurái időnként lopva kikacsintanak szerepükből, egy idő után azonban - akárcsak Ozon - beletörődnek a műfaji keretekbe, és átadják magukat az eredeti regényben megszabott sorsuknak. Az Angel ennek megfelelően egyszerre tekinthető stílusbravúrnak és a történet ironikus feldolgozásának, ezért aztán a hagyományos életrajzok és a stílusjátékok rajongóit egyaránt kielégíti. 

Ozon olyan, mint a mesebeli okos lány: komolyan is veszi magát, meg nem is - és mi ezért szeretjük őt nagyon. Többek között komolyan venni.