Fűszerre fáj a foga A királyság rendezőjének

Film

Peter Berg

A távoli jövőben a világokat egy császárság alatt egyesítik. A hatalmas birodalom legfőbb ékköve a Dűne, vagyis az Arrakis bolygó, melyen mérföldeken át tartó homokbuckák őrzik a legértékesebb kincset, a civilizációkat működtető új erőforrást, a csupán korlátozott mennyiségben hozzáférhető fűszert. Megszerzése miatt csapnak magasra az uralkodóházak között a gyűlölet lángjai. Amikor a császár parancsára az Atreides uralkodóház népe a nemes Duke Leto Atreides vezetésével átveszi az uralmat a Dűne bolygó felett, a rivális Harkonnen-ház bosszúra készül. Sőt, még magától a császártól is segítséget kap a palota lerohanására. Leto halott, Pault és anyját a sivatagba lökik, hogy a férgek végezzenek velük. A bolygón mindenhol Harkonnen-járőrök cirkálnak. Egyedül a leigázott Fremenek segíthetnek.

Frank Herbert nagysikerű sorozatát már többen megkísérelték filmre vinni. Először a Majmok bolygója producerének, Arthur P. Jacobsnak tört bele a bicskája, több évnyi huzavona után belátta, hogy jobban teszi, ha eladja a jogokat. Az 1970-ben készített Vakonddal, majd a három évvel későbbi Szent Hegy című produkcióval, illetve az 1989-es Szent vérrel világhírűvé vált Alejandro Jodorowskyhoz került a történet. Arra gondolt, hogy Salvador Dalít öltözteti be IV. Padishah Shaddam császárnak és Orson Wellesre bízza Harkonnen báró szerepét. A látványtervekért H. R. Giger, a jelmezekért pedig Moebius (A bolygó neve: Halál, A mélység titka, Az ötödik elem) lett volna a felelős. A film zenéjének megkomponálására a Pink Floydot kérték fel. Végül a dologból nem lett semmi, a jogok Dino DeLaurentiishez kerültek, aki először Ridley Scottot kérte fel a rendezésre, végül David Lynchnél kötött ki a mű.

A vegyes kritikai fogadtatásra talált munka után John Harrison író-rendező birkózott meg a feladattal. A legújabb jelentkező a színészből rendezővé átvedlett Peter Berg. Az MTV-nek nyilatkozó negyvenhárom éves direktor elárulta, "ha nem lenne ez a fránya sztrájk", már jóval előrébb tartanának. Bár forgatókönyv még nincs, a forgatási helyszíneket már kinézte a stáb. A magát hatalmas Dűne-rajongónak nevező Berg arra az újságírói kérdésre, hogy nagyjából mennyiből tervezi kihozni az újabb adaptációt, csak annyit válaszolt (és a nyomaték kedvéért még kétszer megismételte): grandiózus filmet akarunk.