179a5d41-47f6-49e6-8549-2947cfff7f16.jpg

Filmtörténelmet írt az Oscar-gálákra hazajáró Denzel Washington

December 28-án hetvenéves Denzel Washington kétszeres Oscar-díjas amerikai színész.

Denzel Hayes Washington Jr. a középosztálybeli afroamerikaiak lakta Mount Vernonban, New York közelében született. 14 éves volt, amikor szülei elváltak, s ő kamaszként egyre többször keveredett utcai bandaháborúkba. Anyja ekkor bentlakásos katonaiskolába küldte New Windsorba. 1973-ban felvették a New York-i Fordham Egyetemre. Egy kihagyott szemeszter során elvállalta egy ifjúsági tábor művészeti vezetését, és az egyik szórakoztató programban maga is fellépett. Ekkor szeretett bele a színjátszásba.

Beiratkozott a Lincoln Center campusára, ahol hamarosan Eugene O’Neill Jones császárának és Shakespeare Othellójának címszerepét alakította. Az egyetemet 1977-ben fejezte be újságírás szakon, majd San Franciscóba ment színi tanulmányokat folytatni, de egy év múlva otthagyta a képzést, és visszatért New Yorkba. Ekkoriban forgatta első tévéfilmjét, a Wilma Rudolph háromszoros olimpiai bajnok futóról szóló életrajzi drámát.

A filmvásznon először Az én fekete fiam című komédiában láthatta a közönség 1981-ben. Színpadon is szerepelt, az A Soldier’s Play című drámáért megkapta a legjobb off-Broadway alakításért járó Obie-díjat. 1982-ben felkérték Az egy kórház magánélete című filmsorozat egyik szerepére. A szériából egy évadot kihagyott, mert 1987-ben David Attenborough hívta a Kiálts szabadságért! című, Steve Biko dél-afrikai fekete polgárjogi harcos küzdelmét bemutató filmdrámába. Alakításáért először jelölték Oscar-díjra a legjobb mellékszereplő kategóriában.

1989-es második Oscar-jelölését már sikerült díjra váltania: Az 54. hadtest című, az amerikai polgárháború idején játszódó drámában egy szökött rabszolgát alakított, s a legjobb mellékszereplő kategória győztese lett, alakításért a Golden Globe-díjat is átvehette.

1990-ben először forgatott Spike Lee-vel a Mo’ Better Bluesban, amelyet két évvel később a Malcolm X követett. Utóbbiban a címszereplő amerikai fekete polgárjogi harcost formálta meg, és a szerep újabb Oscar-jelölést ért, ezúttal a legjobb férfi főszereplők közt. További közös munkájuk volt A játék ördöge, amely a profi kosárlabdázók világában tett kiruccanást, valamint a 2006-os A belső ember.

Washington 1993-ban több filmet is forgatott – Julia Roberts-szel A Pelikán ügyiratot, amelyet a Philadelphia – Az érinthetetlen című film főszerepe követett. Utóbbiban a Tom Hanks által megformált, AIDS-beteg homoszexuális ügyvéd védőjét alakította. 1999-ben a hatvanas évek kedvencének, a Hurrikánnak becézett boxvilágbajnoknak, Rubin Carternek emléket állító filmben játszott. A szerep kedvéért közel húsz kilót fogyott és 16 hónapon keresztül napi négy órát edzett. Alakításáért megkapta második Golden Globe-díját és egy újabb Oscar-jelölést.

2001-ben a Kiképzés főszerepéért másodszor nyerte el az Oscar-díjat, ezúttal a legjobb férfi főszereplő kategóriában. Abban az évben Halle Berry-vel filmtörténelmet írtak – először lett a legjobb férfi és női színész is afroamerikai. Egy évvel később a kamera túloldalára is átállt – az Antwone Fisher történetét először jegyezte rendezőként a produceri és színészi munka mellett. Szintén rendezőként jegyzi az Érvek és életek (2007), valamint a Kerítések (2016) című filmeket (utóbbi két Oscar-nominálást is hozott számára – színészként, illetve producerként a legjobb film kategóriában).

Akciófilm szerepeinek sorozatát – A tűzben edzett férfi, Déja Vu, Hajsza a föld alatt, Száguldó bomba, Éli könyve – a Fences című Broadway-darabért szakította meg, amelyet 2010-ben Tony-díjjal jutalmaztak. 2012-ben a Kényszerleszállás című, Robert Zemeckis által rendezett filmért újabb Oscar-jelöléssel ismerték el.

2014-ben A napfény nem eladó című darab főszerepében visszatért a Broadway színpadára. Ugyanabban az évben került a mozikba A védelmező című akcióthrillere, amely trilógiává fejlődve két folytatással bővült (2018, 2023). 2018-ban A jogdoktor, 2022-ben a Joel Coen által rendezett Macbeth tragédiája című filmekben nyújtott alakításáért újabb Oscar- és Golden Globe-díjra jelölték (a Macbethért kilencedik alkalommal nominálták színészi kategóriában a filmvilág legrangosabb díjára). Közben az Ördög a részletekben című thriller egyik főszerepét is eljátszotta, amelyben egy sorozatgyilkos után nyomozott. Legújabb filmje idén jelent meg – a Gladiátor II-ben Macrinust alakította, s a szerepért a 11. Golden Globe-jelölését gyűjtötte be.

Denzel Washington színpadon és filmvásznon is a drámai szerepek mestere, generációjának egyik legemblematikusabb tagjaként tartják számon. Pályája első forgatásán ismerkedett meg Pauletta Pearsonnal, akivel 1983-ban házasodtak össze. Négy gyermekük született, közülük hárman is színészi vagy rendezői pályára léptek.

Karrierje során számos elismerést kapott, két Oscar-, két Golden Globe- és egy Tony-díja mellett a Berlinale két Ezüst Medve-díjával is büszkélkedhet, két Emmy- és egy Grammy-díjra is jelölték. 2016-ban életművéért a Golden Globe-gálán Cecil B. DeMille-díjjal tüntették ki, 2019-ben pedig az Amerikai Filmintézet (AFI) életműdíjával is elismerték. 2022-ben megkapta az Elnöki Szabadság-érdemrendet, az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését.

Ez is érdekelheti

Egy bálna gyomrából is ki tudott szabadulni a Bilincskirály, de az élete sokszor csak pillanatokon múlt

1926. október 31-én halt meg a magyar származású Harry Houdini, minden idők legnagyobb szabadulóművésze és legnagyobb hatású mágusa, aki pályája csúcsán módszeresen buktatta le a spiritiszta csalókat – és könnyen lehet, hogy végül ez vezetett a halálához.

Az új Dűne utolsó előzetese minden eddiginél sötétebb képet fest

Megérkezett az utolsó előzetes Denis Villeneuve Dűne-trilógiájának befejező részéhez, amely december 18-án kerül a mozikba.

Málik Irén: Divatok jöttek, mentek, én maradok

A római sírkövekben, az umbriai templomokban és a kertben egymásra dobált fákban egyaránt talál olyasmit, amiből inspirációt nyer. Több mint öt évtizede dolgozik, ebből több mint negyven éve visszatérő vendége a Kecskeméti Alkotóháznak. A pályakezdésről, a saját útjához való ragaszkodásról és arról beszélgettünk, hogyan írhatja át egy szekrényből kieső vörös gombolyag az eredeti tervet.

Luciferként rekorderek között tarthatjuk számon Schell Judit és Csuja Imre beszédtanárát

Október 28-án ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Csikos Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, aki nemcsak megformálta a magyar történelem meghatározó alakjait, de rendezőként is sikerrel próbálta ki magát, és tanítványai közül is többen ismert és elismert színészek lettek.