O'Horten

 

A norvég rendező otthoni filmjei valahol Anders Thomas Jensen (Zöld hentesek, Ádám almái) harsányabb komédiái és Aki Kaurismäki sötétbe hajló vígjátékai között helyezkednek el, mintha Hamer a svéd Roy Andersson (Dalok a második emeletről) norvég megfelelője lenne: érett világlátása és kiforrott stílusa könnyen felismerhetővé teszi filmjeit.

A skandináv társadalmak és a magány kapcsolatát előszeretettel vizsgáló filmes most például egy nyugdíjazás előtt álló mozdonyvezető utolsó munkanapját mutatja be ? a szupervonatok sebességéhez képest ? kellemesen komótos tempóban, és csábítja olyan bolyongásra a nézőt, melyhez hasonlót leginkább északi és orosz filmekben láthatunk, vagy maximum Scorsese Lidérces órákjában. Hősünk, a langaléta és nemes vonású Horten (Baard Owe, a Birodalom-sorozat Bondo professzora) mindene a vasút szabta rend, Oslo és Trondheim közötti útjai olyan szinten tartoznak a napi rutinhoz, mint másnak a vajas zsemle vagy újságírónak az ingyen pogácsa. Nem csoda hát, hogy az utolsó munkanapon elveszíti kissé a fonalat, és szürreális éjszakai bolyongásba kezd az északi nagyvárosban, melynek során a legfurcsább szerzetekbe botlik az elengánsan pipázó masiniszta.

Az O'Horten minden vasút- és emberimádó nézőnek kötelező darab, mert jól modellezi a modern skandináv Don Quixote világát.