A történet kétezer évvel ezelőtt, a széttagozódott Kína egyesítésének hajnalán játszódik. Az önállóságukat mindenáron megvédelmezni kész tartományok nagyurai összefognak a központosító törekvései nyomán mind jelentősebb hatalomra szert tevő Csin királyával szemben, és az ország leghíresebb harcosait küldik ellene. A merénylők közül senki nem jelent akkora veszélyt a királyra, mint a három legendás harcos: Törött Kard, Repülő Hó és Ég. Csin királya hatalmat, gazdagságot és személyes meghallgatást ígér annak, aki legyőzi három félelmetes ellenfelét, csakhogy ez szinte lehetetlen feladat, tíz év alatt senkinek sem sikerült. Ezért amikor egy titokzatos idegen érkezik a palotába a legyőzött merénylők fegyvereivel, a király türelmetlenül várja, hogy meghallgathassa az összecsapás történetét. A film cselekménye az idegen elbeszélése nyomán bontakozik ki.

Az eddig inkább érzékeny rajzolatú kisrealista drámairól nevezetes Zhang Yimou (Kjú Dzsu története; Teljes a létszám) ezúttal látványos csatajelenetekkel, erősen stilizált, akrobatikus párharcokkal és természetesen egekig érő érzelmekkel operáló, szemnek, szívnek egyaránt kedves művet forgatott, melynek értékein az sem ront semmit, hogy tele van a jelenlegi zűrzavaros kínai-tajvani viszonnyal kapcsolatos egyértelmű áthallásokkal.