Neil Jordan rendező ismét a '70-es évek bombatámadásokkal és kirúzsozott férfiakkal tarkított Nagy-Britanniájába kalauzolja a nézőket. Új filmje, a Breakfast on Pluto (Reggeli a Plútón) hasonlóan a nagysikerű Síró játék-hoz az ír terrorizmusról és a transzszexualitásról szól.
Pat McCabe regényét alapul vevő mozi Patrick "Kiscica" Brady-ről mesél, aki egy szebb élet reményében elhagyja a '60-as évek végi '70-es évek eleji, IRA bombáktól hangos Írországot, hogy Londonban próbáljon szerencsét, ahol aztán transzvesztita kabaré énekesként születik újjá.
Patricket az ír Cillian Murphy alakítja, akit Danny Boyle 28 nappal később című horrorfilmjében ismert meg a világ. A fiatal színész idén két sikerfilmben is rosszfiút alakított: a Batman: Kezdődik!-ben mint Madárijesztő rongymaszkban, hallucinációkat kiváltó gázzal kergette őrületbe a gyengébb idegzetűeket, az Éjszakai járat-ban pedig piszkos céljai érdekében próbált elrabolni egy ártatlan leányzót. Ebben a teljesen más kvalitásokat igénylő szerepben a finomcsontú, átható kék szemű színész megmutatja, hogy nőnek sem utolsó ? írta az alakításról az [origo].
A tehetséges színész a Cannes-ban Arany Pálmával jutalmazott Ken Loach mozi, a The Wind That Shakes the Barley után ismét Danny Boyle-val dolgozott. A Sunshine Henri-Georges Clouzot klasszikusát, az 1953-as Félelem bérét veszi alapul azzal a hatalmas különbséggel, hogy a 21. század közepén játszódik és az űrben.
A Nap haldoklik, így az emberiség jövője is veszélybe került. Az utolsó remény egy űrhajó, az Icarus II melynek nyolc tagja kísérletet tesz arra, hogy egy különleges műszert szállítson a Napba. Tudják, hogy a küldetés könnyen kudarcba fulladhat, hiszen az előttük útnak indult űrhajóról sincs hír.
Joe Utichi többek közt arról kérdezte a színészt a Filmfocuson, hogy mit gondolt, amikor először belenézett a tükörbe és egy kifestett arc nézett szembe saját magával. A filmet nemrég mutatták be hazánkban.
Hogyan keveredett a Reggeli a Plútón című mű közelébe?
Nagyon szerettem Patrick McCabe másik művét, A kis véreskezűt, amelyből ugyebár szintén Neil Jordan készített filmet. Rettentően nagy hatást tett rám a mozi. Egyike volt azoknak a produkcióknak, amelyre rögtön újból jegyet váltottam. Színházban játszottam, amikor kijött McCabe másik regénye, a Reggeli a Plútón. Azonnal megfogott. Aztán megtudtam, hogy Neil filmre viszi a művet, fantasztikus lehetőséget láttam a dologban. Szívemet-lelkemet beleadtam a válogatáson, hogy megkapjam a főszerepet. Azok számára, akik egy kicsit is érdeklődnek a nagybetűs művészet iránt, Neil neve garancia. Amellett, hogy elsősorban ír rendező, ír témákkal foglalkozik, mindenkit képes megszólítani. Filmjei univerzális jelentéssel bírnak. Az szigetországban élőkre általában jellemző, hogy nagyon jó történetmesélők, de a vizualitás nem az erősségük. Na, ez az ami nem igaz Neil-re, ő kivétel. Igazi látnok, aki intelligens filmekkel ejti ámulatba a nézőket.
Patrick 'Kitten' Braden-hez hasonló szerepet még sosem játszott. Hogyan készült fel a mozira, végignézte a transzvesztitákkal foglalkozó darabokat?
Nem. Természetesen számtalan, valamilyen formában ezzel a témával foglalkozó filmet volt alkalmam megnézni anno, de ezek közül egyiket sem használtam fel mintának. Csodálom azokat a színészeket, akik magukra öltötték a "transzvesztita jelmezt", de ostobaság lett volna a részemről lemásolni őket. Nem akartam sem külsőben, se gesztusaimban stb. hasonlítani rájuk. A film története tele van olyan darabokkal, amelyekben férfiak nő ruhát öltenek, de "nulláról" szerettem volna indulni, aki előtt teljesen ismeretlen a dolog. Csak így tudtam valami teljesen újat megmutatni. Ha arról kérdezne, hogy melyik transzvesztita alakítást látom a legjobbnak, azonnal rávágnám: Terence Stamp-nél senki sem csinálta jobban a Priscilla - A sivatag királynőjének kalandjai című moziban. Nagyon könnyű egy ilyen szerep esetében beleesni abba a csapdába, hogy túl "nyálasan" formáljuk meg a karaktert, de Stamp-nek sikerült ezt elkerülnie. Alakítása könnyedséggel, méltóságteljességgel teli.
Mégis, akkor hogyan közelített a szerephez, ha filmes "előtanulmányokat" nem használt mintának?
Elsősorban könyveket olvastam és nagyon sok időt töltöttem azzal, hogy nőket figyelek. Neil azt az utasítást adta, hogy "menj és próbálj meg úgy viselkedni, mint egy nő". Megfogadtam. Ez azt is jelentette, hogy csomó olyan dolgot vásároltam, amit férfiként ugyebár sosem vennék meg. Krémekkel, olajokkal beszerzésével töltöttem napjaimat. Nem voltam bejáratos a transzvesztiták világába, de szerencsére az ügynököm Írországban ismert valakit, aki bemutatott valakinek. Trixie-nek hívják az illetőt, csodálatos ember. Kedvesség, melegség áradt belőle. Bevezetett az éjszakai életbe, először férfiként mentünk le egy bárba, szinte semmi cicoma, festékek. Kitten a film nagy részében így néz ki, csak a végefelé látjuk teljesen átalakulni. Neil mindenképpen el akarta kerülni, hogy ugyanaz a döbbenet legyen a nézők arcán, mint amikor megtudták, hogy a Síró játékban Dil-t játszó Jaye Davidson férfi. Kitten-nek megvan az a képessége, hajlama, hogy női vonásokat magára vegyen, de alapvetően mégiscsak egy férfi. Ez nyilvánvaló a filmből.
Mit gondolt, amikor először belenézett a tükörbe és egy kifestett arc nézett szembe magával?
Kitten személyisége nagyon távol esik az enyémtől, de pont ez az, ami mindig is izgat egy szerepben. Olyanokat eljátszani, aki nem én vagyok. Nagyon élveztem, hogy női ruhát hordhatok. Húgomat láttam viszont a tükörben, aki egyébként igen csinos. Szépség ide, szépség oda, ha ezen kívül a megformálandó személyben nincs más, a nézők hamar meg fogják unni. Véleményem szerint Kitten talán az egyik legoptimistább karakter, akit valaha eljátszottam. A film pedig az irodalmi alapanyaggal összevetve sokkal pozitívabb kicsengésű, valamit modernebb köntösbe is van öltöztetve.
A Reggeli a Plútón a hetvenes években játszódik, Ön pedig 1976-ban született, azaz nincsenek személyes tapasztalatai. Mit mond a kor egy ilyen fiatalembernek?
Először is nagyon érdekel a '70-es évek zenei világa, különösen kedvelem David Bowie-t és Marc Bolan-t. Szeretem a kor filmművészetét is és természetesen az akkori divatot, amire jellemző volt, hogy szinte minden ruha ugyanolyan jól állt egy férfinak, mint egy nőnek. A Reggeli a Plútón-ban nagyon sok glam rock van, ami nagy jelentőséggel bír Kitten életében, méghozzá az életkörülményei miatt.
A könyvben és a filmben is Kitten az IRA játékszerévé válik, és egy londoni robbantásos merényletnek is a tanúja lesz. Vannak személyes élményei az írországi politikai erőszakról?
Nagy távolságot tartottam bármiféle balhétól. Azon kívül, hogy a tévében láttam mi zajlik az országban, semmilyen tapasztalatom nincsen. Ahonnan származom, Cork-ra jellemző volt mindig is az ellenállás szelleme, különösen a '20-as években. Természetesen tisztában vagyok városom, országom történelmével, de igazából sosem érdekelt a politika.
Nemrég fejezte be Ken Loach-hal a The Wind That Shakes the Barley című mozit (ami 2006-ban Cannes-ban Arany Pálmát kapott ? szerk). A sztori 1920 táján játszódik Észak-Írországban, és az IRA függetlenségért vívott harcának egy kis szakaszába nyújt betekintést.
Ahogy mondja. Ez az az időszak, amikor már az Ír Köztársasági Hadsereg állt a britek elleni függetlenségi harc élén. Cork is ekkor az ellenállás egyik központjának számított. Egy nagyon-nagyon erőteljes történetről van itt szó, egy kis közösségről, csomó fiatalemberrel, kétkezi munkásokkal, egyetemistákkal és még lehetne sorolni, akik felvették a harcot az angolokkal. Egyetlen cél lebegett a szemük előtt: kitenni a szűrüket Cork-ból. Egyébként életem egyik legszebb forgatását köszönhetem Loach-nak, hiszen a felvételek szülővárosomban zajlottak. Így a szüneteket és az estéket a szüleimmel tölthettem.
Néhány hónap alatt több produkciót is leforgatott, játszott hidegvérű gyilkost Wes Craven mozijában, az Éjszakai járatban, hasonlóan vérfagyasztó alakot öltött magára Christopher Nolan Batman-jében. Most pedig ezek mellett a nagyköltségvetésű stúdió filmek mellett itt van, két minimál pénzből forgott alkotás Neil Jordan és Ken Loach szárnyai alatt. Melyiket kedveli inkább?
Mind a két "típusban" lehet fantasztikus filmeket forgatni. Független filmekben és Los Angeles-ben készített mozikban is érezheti ugyanolyan jól magát az ember. Sokszor halljuk azt különböző színészek szájából, hogy ők pedig sosem adják el a lelküket Hollywoodnak. De ha a forgatókönyv és a rendező rendben van, miért ne? ? kérdezem én. Teljesen elhatárolódni a dolgoktól egy színésznek szerintem butaság. Igazából hat éves koromig nem is álmodtam arról, hogy színházban vagy filmekben fogok játszani, aztán amikor rámjött a dolog, kicsit betolakodónak éreztem magam, aki valami olyasmibe üti az orrát, amihez nem is ért. Majd később ráébredtem, hogy egész életemben ezt akarom csinálni. Innentől kezdve nagyon komolyan vettem ezt a történetet. Nagyon óvatosan választok filmeket.
Színházban kezdte a Disco Pigs-szel, amiből aztán film is készült. Visszavágyik?
2004-ben végigturnéztuk Írországot a The Playboy of the Western World című darabbal, de bolond lennék, ha színház miatt most eldobnám azt, amit elértem a vásznon. Az igazán fontos színdarabok, a klasszikusok, a nagy szerepek megvárnak.
