Bicskei Titusz már 15 éve DJ, ott volt a magyar party kultúra hajnalánál, Tadeusszal együtt az ő nevéhez fűződnek az első hazai acid partyk. Jelenleg gitározni tanul (a 2004-es Sziget Fesztiválon, a Bëlga nagyszínpados koncertjén gitározott először közönség előtt), és zenei projektjei mellett elkezdett filmezni is ("csináltam most egy vicces bábfilmet, de ez az egész egyelőre csak saját magam szórakoztatására van, illetve egyszer majd ezeket a filmeket is felrakjuk a netre, a Bëlga honlapra"). Tituszt a karácsonyi bevásárlás kellős közepén kaptuk el egy interjúra.
- Kezdjük a jelenben. Most éppen min dolgozol?
- Az új Bëlgán, az új Carbonfoolson és van egy új projektem, aminek még nincs neve. Gáspár Kornél az Új Látásmód Fúzióból, ő fog énekelni benne és én ilyen dark wave-nek szánom, de hogy pontosan mi lesz belőle, még nem tudom.
i>- Ezek szerint több dolgot is tudsz vinni párhuzamosan.
- Persze. Sőt, jobb is, ha több mindent csinálok egyszerre, mert akkor nem vagyok belekényszerítve egy barázdába és ki tudom élni a különféle perverzitásaimat.
- A gyakorlatban hogy működik ez? Szimultán zenekészítés?
- Igen. Ott kezdődik, hogy van egy ötletem vagy egy témám, de amikor elkezdek rajta dolgozni, még nem tudom, kié lesz, ezért megmutogatom mindenkinek. Aztán amikor eldől, melyik zenekaré lesz, átteszem abba a mappába és annak tudatában dolgozom rajta tovább. Van olyan is persze, hogy adja magát a szám.
- És ami sehová sem passzol?
- Annak csinálok egy új zenekart. Vagy megkapja Sickratman.
- Ebben az évben három album is viseli a kezed nyomát: a Bëlgáé, a Carbonfoolsé és Sickratmané. Produceri szempontból melyik volt a legnagyobb kihívás?
- Egyik sem volt olyan vészes, mert én általában azt csinálom, ami jólesik. Az igazi kihívás számomra a lemezek fogadtatása.
- A második Bëlga-lemez esetében nem kellett emiatt aggódnod, hiszen a siker garantált volt. Vagy nem?
- Azt mondanám, hogy várható volt a siker, mert ugyanakkor az első lemez magasra tette a lécet. Azt még a magam szórakoztatására csináltam, minden mindegy alapon; jó buli volt, és megtanultam kezelni a gépeket. A másodiknál viszont éreztem, hogy ezt sokan várják, és fejlődni kellett, zeneileg és technikailag is.
- Hogy érted azt, hogy technikailag?
- Ez elsősorban beruházások kérdése, hogy a gépparkom megújuljon és ezáltal szélesedjenek a lehetőségeim a zenekészítésben. Zeneileg annyit fejlődött a dolog, hogy több benne a hangszer. És kicsit ügyesebb vagyok.
- Ezek szerint a Bëlgát az élő hangszeres zene irányába tereled?
- Igen, most mindenképpen afelé tendál a dolog. Vannak gitárosaim, akik rendesen feljátsszák azt, amit én valahogy lepengetek a kezdő tudásommal, vannak basszistáim, és a dobok... na, mondjuk a dobokkal gondban vagyok, mert a stúdióm, ahol dolgozom, nincs felkészülve arra, hogy a dobsávok rendesen fel legyenek véve, nem beszélve a kikeverésükről.
- Miért nem mégy el akkor egy "rendes" stúdióba?
- Egyrészt szeretek a saját helyemen dolgozni, mert be van járatva minden, és mindent tudok, hol van és hogy működik, másrészt egy ilyen stúdióban rá vagyok utalva a hangmérnökre, és mivel pénzbe kerül, állandóan az időt nézed. Szóval maradok szobazenésznek.
- A Bëlga esetében az érezhető elvárások a technikai felkészültség mellett a munkamódszerben is hoztak változást?
- Nem igazán. Annyiban mindenképpen, hogy komolyabban vettem a dolgot. De maradt a két bevált módszer: vagy én csináltam valami skiccet, ami megihlette a fiúkat és hoztak rá szöveget, vagy a kész szöveget felmondták valami sematikus dobgroove-ra és utána én megcsináltam a zenét készre. Külön dolgozunk én is, ők is, de a szöveget és a zenét egyedül rakom össze.
- Mennyire szóltok bele egymás dolgába?
- Amikor valami nem tetszik, akkor mondom, hogy "ez szaaar", de nem sokat ér. Ők meg mondják a zenére, hogy "menj a fenébe, ez nem hiphop!"
- Miért, mi nekik a hiphop?
- Inkább az old school dolgok, mint mondjuk a Wu-Tang Clan. Igazság szerint néha én is szeretnék ilyet csinálni, de nekem valahogy nem jön ki. A másik meg az, hogy ezeken a régi amerikai lemezeken a zene egy dobgroove meg egy basszus, és nem is kell több, mert a csávók a szájukkal mindent kitöltenek, ami a Bëlgára nem igaz sajnos, mert ők inkább a humorukkal töltik ki a zenei teret.
- Akárcsak Sickratman. Te nem tartod összeférhetetlennek, hogy az ő lemezét is te csináltad a Bëlgával elmérgesedett viszonya ellenére?
- Nem igazán. Számomra a zene a fontos, nem az emberek hülyeségei. Én Paizs Mikit érdekes, tehetséges csávónak tartottam akkor is, most is, és sajnáltam volna, ha elvesznek az ötletei.
- Neki sem voltak aggályai a közös munkával kapcsolatban?
- Nem hiszem. Szerintem neki pont az volt a jó, hogy én csináltam a lemezét, mert így összehasonlították a Bëlgával, és akkor megmutathatta, hogy ő durvábbat csinált.
- Mennyire volt új anyag a Sickratman-lemez és mennyiben épült Paizs fel nem használt bëlgás szövegeire?
- A Gyönyörűm létezett egy elég béna bëlgás verzióban, meg a 200, ami a Bëlgánál a 100, mert hogy eredetileg egy szövegnek írták, plusz volt még egy-két korábbi ötlet, de a nagyját frissiben hozta.
- Tulajdonképpen Sickratman miért vált ki a Bëlgából?
- Összeveszett a fiúkkal bizonyos szövegeken. Volt, amiket szeretett volna, hogy felvegyenek, mint a Mária (ez a prédikáció formájú szám Szűz Mária anyagcseréjét taglalja, de a Sickratman-lemezre felkerült 2004-es verzió már Mel Gibson Passió című filmjére is reflektál - a szerk.), a többiek viszont nem akarták, mert már túlment volna az ő határukon. Aztán volt emberi oldala is, ami ilyen béna összetűzésekben nyilvánult meg. A három fiú eléggé egyívású, míg Miki tőlük nagyon eltérő ember, és emiatt nem egyszer ütköztek. Én próbáltam összetartani a bandát, amíg lehetett, aztán pedig én győzködtem a Mikit, hogy folytassuk ezt a dolgot, csináljon lemezt.
- Mivel győzted meg?
- Nem volt nehéz. Volt egy korszaka, amikor teljesen felszívódott, hiába hagytam neki üzeneteket, nem jelentkezett. Aztán úgy fél év után megjelent, hogy "akkor itt vagyok" és megcsináltuk a lemezt. Emiatt tartanom kellett a hátam a Bëlgában, mert nem nézték jó szemmel, de valahogy mostanra túl vagyunk ezen, mindenki lenyugodott.
- Tehát akkor mehet nyugodtan a "kétkulacsozás"?
- Elvileg igen, de egyelőre egy lemezről volt szó. Lehet, hogy a jövőben már nem lesz rám szüksége Mikinek - majd kitalálja, mit akar.
- Az mindenesetre biztos, hogy a koncertjein te nem vagy jelen. Miért?
- Mert amellett, hogy nincs rá időm, sok értelmét sem látom annak, hogy hátul kevergessek meg matassak valamit, amikor már van két ilyen zenekarom. Miki kitalálta, hogy élőzenét akar, ami jó ötlet, az más kérdés, hogy amit eddig én hallottam, annak ilyen álmos, alteros fílingje volt, mint egy gimnáziumi zenekar, és szerintem így ebben a formában ez a dolog nem működik. Ezt meg is mondtam neki, meg azt is, hogy legalább egy vendéglátós szintist vegyen fel, hogy feldobja valamivel, mire jól megsértődött.
- A Bëlgával még jól esik koncertezni?
- Persze. Ott azért van mozgás, van akció, az egész viccesebb.
- Mennyit teszel hozzá a zenéhez élőben?
- Nem sokat, inkább bohóckodok. Szoktam vinni játékhangszereket, azokkal elszórakozom. Ha különleges koncert van, arra is előre készülök, legyártom otthon a dolgokat.
- Nem esett még szó a Carbonfoolsról. Gondolom, az a te saját szerelmi ügyed?
- I-igen. Ez a másik arcom: angolul van, a zene táncosabb, breakses-house-os, bár most egyre inkább a rockzene felé hajlik. Nincs előrébb vagy hátrébb, hanem ugyanolyan fontos, mint a többi dolog.
- Hogyan osztod be és meg az idődet a különféle "projektek" között?
- A kérdést én kettéválasztanám, mert van a stúdiózás és az élőzés. A zenekészítéskor, ahogyan már mondtam, egyszerre viszem a dolgokat, mindig ahogy éppen kijön a lépés. Élőben van a Bëlga, a Carbonfools és a DJ-zés. Ezek közül a Bëlga veszi el a legtöbb időt, de vannak szünetek, mint nyáron, meg ilyenkor, és akkor van több időm például a DJ-zésre, ami az utóbbi időben kissé a háttérbe szorult. Egyébként azt vettem észre, minél kevesebb van valamelyikféle fellépésből, annál jobban élvezem.
- Említetted a DJ-zést: ahhoz képest, hogy ebben a minőségben lettél ismert, mostanában valóban kevesebbet látni a nevedet party-szórólapokon. Tartod még a lépést, veszel lemezeket?
- Attól függetlenül, hogy visszaszorult nálam ez a dolog, hetente háromszor-négyszer azért eljárok lemezboltokba. Csak már nincs annyi jó lemez, amit szívesen megvennék. Amikor elkezdtem DJ-zni, mindig jöttek az új lemezek, amik új hangzást hoztak, kezdve a house-tól, triphopon át a drum'n'bassig. Örültem, hogy ha kevés lemez jött, mert úgysem tudtam megvenni annyit, amennyit szerettem volna. Úgy érzem, hogy mára elpárolgott az a kreatív erő, ami néhány éve hajtotta előre az elektronikus tánczenét. Most is vannak jó lemezek, persze, de számomra az vitte előre ezt az egészet, az a techno, amit nem hallottam még - ezeket a lemezeket, amik most kijönnek, már hallottam. Más bennük egy-egy hang vagy megoldás, de a hangulat, az atmoszféra ugyanaz. Számomra nem új az, ha olyan, mint a régi, csak kicsit más. Amióta elkezdtem a DJ-zést, megy az, hogy a techno haldoklik, amit most egyre inkább kezdek is elhinni. Mindig fognak táncolni és mindig lesznek olyan zenék, amik ezt kiszolgálják, a kérdés csak az, hogy ez mennyire lesz érdekes és cool. Manapság szerintem nem annyira cool DJ-nek lenni, mint tíz évvel ezelőtt. Ma mindenki DJ. Van az a szám, hogy "My mother wants to be a DJ / My father wants to be a DJ / My sister wants to be a DJ / I just want to be a drummer" (a Heavy Rock I Just Want To Be A Drummer című daláról van szó - a szerk.). Én ugyanezt érzem.
- Manapság inkább bootleg bulikon játszol.
- Az legalább vicces. Nem nevezném műfajnak, inkább perverzió. Az volt az utolsó trend, ami megérintett. Ehhez hozzátartozik, hogy viszonylag korán, magamtól kezdtem el bootlegeket játszani, amikor még nem volt divat.
- Csinálsz is saját bootlegeket.
- Igen, van egy Bëlga-Moby, meg legutóbb a Buzi-e vagy?-ot raktam össze az Az a baj című számunkkal, oda-vissza. Ezeket le lehet tölteni a netről.
- Reklámzenéket csinálsz még?
- Régebben viszonylag sokat csináltam, mostanában egy évben kettőt-hármat. Jobb is, mert nagy a nyomás a sokat parázó art directorok felől, és nem biztos, hogy jó tudok lenni, amikor be vagyok kényszerítve egy szűk keretbe.
interjúfotók: Déri Zsolt
interjú: Bugi Jakab
