KEZDETEK
- A zenének nem volt különösebb jelentősége a családban. Én 12-13 évesen kezdtem a popzene iránt érdeklődni, aztán belezakkantam, fontos lett, amolyan élethelyettesítő, életszituációkat kisegítő dolog, de az, hogy zenéljek is, az relatíve későn jött. Magamtól kezdtem el gitározgatni. Már nem is tudom, honnan volt az első akusztikus gitárom, komolyan nem. Vettem Muszti Dobai-féle gitáriskolát, ott le voltak írva az alapakkordok. Megtanultam azokat alapszinten, aztán a szomszéd srác mutatott még egy-két trükköt. Csepelen éltünk lakótelepen, emeletes házban, és volt a szomszédban egy srác, aki nagy rocker fazon volt, Led Zeppelint meg ilyen ős-rock cuccokat nyomatott. Utána önképző szinten gyakoroltam.
- Milyen zenék érdekeltek akkor?
- 1988 óta vagyok Smiths- és Morrissey-rajongó, de az első bakelit, amit vettem, a Pet Shop Boys Actually című lemeze volt. Nagy Pet Shop Boys-rajongó voltam a nyolcvanas évek végén, nem szégyellem.
- Végül is szokták mondani, hogy a Pet Shop Boys "a szintis-diszkós Smiths".
- Igen, és én a mai napig védem a Pet Shop Boyst, még ha egy csomóan is szidják? A másik fontos lemezt a nővéremtől kaptam ajándékba, az is &'87 táján volt: egyik reggel felkeltem, és ott volt az asztalomon INXS Kick című lemeze. Iszonyúan imádtam azt is. Aztán jött az a Smiths-dolog, &'88-tól. Pontosabban Morrissey jött előbb, láttam a klipjeit, először a karizmája fogott meg, utána a zenéje, és utána a Smiths? Gitározni már más zenékkel tanultam meg. 1991 táján jött egy kurva nagy Pearl Jam-kattanás azért nem mondom, hogy "Seattle-kattanás", mert a Nirvanáért például sohasem rajongtam, és a mai napig túlértékeltnek tartom. A Pearl Jam a második album (az 1993-as Vs. a szerk.) idején emelkedett nálam piedesztálra, az már nem olyan durván modoros, mint az első volt, és nem olyan művészkedő, mint az utána jövő két-három lemezük. De felvállalom, hogy Guns N&' Roses-fan is voltam, még a Use Your Illusiont is szeretem, persze fenntartásokkal. Mindig Izzy-párti voltam, én Izzy Stradlin akartam lenni, nem Slash, hanem a másik csávó, aki laza és csak nyomja a rockot. Szóval akkor vettem elektromos gitárt, &'91 körül.
- Zenekart mikor alakítottál először?
- &'94-ben volt egy próbálkozásom, Pearl Jam-es, grunge-os dolgot nyomtunk, rockzenét. A Smiths és Morrissey iránti rajongásom akkor is megvolt, meg &'93-ban jött melléjük a Suede is, de azokat képtelenségnek éreztem játszani, azt sem tudtam, hogyan kezdjem el. A rock egyszerűbb volt. De azzal a zenekarral csak próbatermes baromkodásig jutottunk, fellépésünk nem volt. Utána jött a Fanzine.
FANZINE
- Az már olyan egyetemi zenekar volt?
- Nem, én nem egyetemre, hanem újságíró suliba jártam képzett újságíró vagyok, kérlek szépen. A MÚOSZ-féle Bálint György Újságíró Iskolában egy évet elvégeztem, aztán kiderült, hogy az nem az én világom. Utána dolgozgattam egy ideig, és &'95-ben találkoztam Joséval (Simon József gitáros-énekessel a szerk.): egy Magyar Narancsban láttam meg a hirdetését, amiben zenésztársakat keresett, "Smiths-kedvelő zenészeket" így írta. Jelentkeztem a hirdetésre, találkoztunk, jól kijöttünk és elkezdtünk dalokat írogatni. Nyilvánvaló volt, hogy ő lesz az énekes, én a gitáros. Nem volt énekesi-frontemberi ambícióm. Ahogy előbb is mondtam, "Izzy akartam lenni". Csomó ideig nagy küszködés volt, nem találtunk ritmusszekciót, ilyesféle zenéhez akkoriban még nem volt könnyű. &'96-&'97 tájára sikerült, és &'97-től &'99-ig volt az a három év, amikor effektíve működött a Fanzine, és idővel lett egy vonósnégyes szekció is, amivel kiegészültünk, &'98-99 táján. A basszusgitárosunk egyébként Örményi Ákos volt, aki később az Amber Smith-ben és az Annabarbiban is játszott, és ma a Óriás zenekar tagja.
- Visszanézve hogyan értékeled a Fanzine karrierjét?
- Objektíve nem fogom tudni megítélni, de a mai napig azt gondolom, hogy artisztikus szempontból jó volt, mert Joséval ki tudtuk egészíteni egymást dalszerzőként, klasszikus módon, mint Morrissey és Marr, vagy millió más páros, és ez izgalmas volt. Ha majd egyszer megírják a magyar indie történetét, a Fanzine érdekes lábjegyzet lesz: a Smiths mellett radioheades, portisheades, björkös hangulatok is voltak benne, de popzenének szántuk. Két albumunk készült, a Neon &'97-ben és a Minden &'99-ben.
- A zenék nagy részét már akkor is te írtad?
- Igen, 70-80 százalékban.
- Miért lett vége a Fanzine-nak?
- 2000 elején, az Amber Smith indulásával párhuzamosan lett vége: nem volt semmi összeveszés, csak valahogy kifutotta a maga idejét a dolog. Nekem egyre fontosabb lett a zenélés, kezdtem rákapni a dologra, és azóta is egyre szilárdabban tudom, hogy zenész vagyok. José viszont egyre kevésbé koncentrált a zenére, inkább a design felé fordult. A mai napig ő tervezi az Amber Smith-lemezek borítóit is.
AMBER SMITH
- Hogyan született az Amber Smith?
- Voltak fióknak félretett számaim. Túl személyesek lettek ahhoz, hogy Fanzine-dalok legyenek, hát felénekelgettem őket én magam. Évekig tartott, mire meggyőztem magam, meg mire mások is meggyőztek, hogy énekeljek.
- Az Amber Smith név hogyan és miért jött? Akkor még nem tudtad, hogy van egy ilyen nevű amerikai modell/színésznő is?
- Nem akartam Poniklo Imre név alatt próbálkozni, egyrészt, mert kiejthetetlen, másrészt ennyire nem voltam "ego", harmadrészt meg titokban mindig is szerettem volna, ha zenekarrá fejlődik a dolog, ami mára meg is történt. Egyszerűen kerestem valami "fedőnevet", leírtam tizet, aztán a végső körben April Smith és Amber Smith közt dőlt el a meccs. Az Amber jobb, mert nem lóg le a "p" grafikailag... A modellről akkor még nem hallottam, tényleg, csak egy évre rá. De most már úgy hozzám nőtt a név?
ABOVE THE CLOUDS (2000)
- Az első Amber Smith-anyag az Above The Clouds demó volt, hét angol nyelvű számmal.
- Megvoltak belőlük a magyar verziók már akkor is, később a Nincs szükség ránk albumra azok kerültek. Először magyarul írtam a szövegeket, azután lefordítottam őket.
- Már akkor külföldi karriert terveztél?
- Igen. 2000 februárjában kaptam meg a diplomámat &'96-tól ugyanis elkezdtem egy négyéves főiskolát, könyvtáros diplomám van, könyvtáros vagyok, bizony , és arra gondoltam, hogy addig kellene lépnem, amíg fiatal vagyok, Magyarországon ugyanis elég kilátástalan volt a zenei helyzet. Csomó ideig Londonba vágytam, a britpop miatt is, de amikor &'99 őszén kimentem életemben először Berlinbe egy Morrissey-koncertre, akkor beleszerettem Berlinbe, romantikája volt, squatban (foglalt házban a szerk.) laktunk, ilyenek. "Hát én ide akarok kijönni" gondoltam. Voltak a fiókban számaim, és a haverok bíztattak, hogy csináljam meg azokat. Éreztem, hogy ennek a Fanzine-dolognak vége lesz, José is akkor diplomázott, ő úgyis grafikus lesz, gondoltam, meg kell csinálnom a saját dolgaimat. Már csak azért is, mert ha kimegyek zenélni, nem vihetem a Fanzine-lemezt, hogy "ez vagyok én, itt én gitározok, itt meg csak a hangszerelést csináltam." Olyan produkciót akartam, ahol én vagyok a frontember. Én vagyok a singer-songwriter (dalszerző-előadó a szerk.), és keresek magam mögé arcokat! Az Amber Smith ilyen alkalmi cuccnak indult: fel akartam venni a számokat, megkértem hát Örményi Ákost, meg kerestem egy dobost (az első felvételeken Földes Ádám dobol a szerk.), továbbá bevettem Egyedi Pétert aki akkor 18 éves volt , merthogy nem árt, ha van még egy gitáros, aki beletesz díszítéseket. &'99 december végén jöttünk össze, az első próba 2000 januárjában volt, februárban felvettük, aztán mondtam, hogy "köszi srácok, én megyek Berlinbe!"
- Mi történt Berlinben?
-Sok minden nem történt: felhívtam a Firestation kiadós srácot, Uwe Weigmannt akit már ismertem, mert a Fanzine is felkerült egy Firestation-válogatáslemezre egy számmal , elmentünk egy buliba, összehaverkodtunk, és megmutattam neki az Above The Cloudsot. Ült rajta néhány hónapig, aztán 2001-ben kiadta a There Is No Way EP-t, ami az Above The Cloudsról három szám, plusz az In The Park a 2000 őszi felvételek közül. Másfél hónap után ugyanis hazajöttem Németországból, és 2000 szeptemberében felvettük az Above The Cloudsról átmentett hat szám mellé még hatot, és abból lett a Nincs szükség ránk. Az Above The Clouds-os számokra csak a szöveget énekeltem fel magyarul, a zenét nem vettük újra.
NINCS SZÜKSÉG RÁNK (2001)
- A Nincs szükség ránk albumról mit gondolsz így utólag?
- Felemás viszonyban vagyok vele. Ezt még amolyan "szárnypróbálgatásnak" érzem így utólag, zeneileg is, de hangzás szempontjából mindenképp. Ezért szívesebben tekintek rá úgy, mint demóra az Above The Clouds, ami a lemez fele, végül is annak is indult... A Nincs szükség ránk 2001 elején jött ki magánkiadásként, ezer darabot nyomtunk ki, kis boltokba vittünk belőle meg koncerten árultuk. De akkoriban senkit nem érdekeltek az ilyen indie dolgok, talán csak a Heaven Street Seven, ami kis jóindulattal ide volt sorolható.
POZITÍV (2001)
- Ezután volt még egy magyar nyelvű anyagotok, a Pozitív című ötszámos EP, szintén 2001 első felében.
- Rendes hanganyag volt, de az nem volt rendesen kinyomva gyárilag úgy, mint a Nincs szükség ránk, csak ilyen írott CD-n terjesztettük, mert nem volt pénzünk másra. Ha majd egyszer lesz rá pénzem, szeretném rendesen kiadni újra. A Pozitív egy varázslatos pillanatban kapott el egy zenekart, mert akkor kurva feszesen együtt voltunk. Bence (Bátor Bence dobos a szerk.) 2000 őszén jött, 2000 decemberében részt vettünk a XV. kerületben egy tehetségkutatón, amit megnyertünk, és stúdióidő volt a nyeremény volt ez a pár új számunk, felvettük őket. Ha lesz pénz kiadni újra, egyszer esetleg majd bónuszlemezként odacsapjuk egy új CD mellé. Megérdemelné, mert az egy jó anyag. Nem rossz.
THERE IS NO WAY (2001)
- A külföldi tervek hogy alakultak?
- Az angol nyelvű számokból Uwe először kiadta 2001 márciusában az In The Parkot egy válogatáson, 2001 nyarára csúszott az There Is No Way EP? 2001 durva év volt, tavasszal meghalt apám rákban, összevesztem a zenészeimmel, összevesztem mindenkivel, minden hidat felégettem. A London iránti vágy még megvolt bennem, úgy éreztem, most kell elmennem. A többiek addigra úgyis megcsinálták az Annabarbit (Egyedi Péter, Örményi Ákos és Bátor Bence az utóbbi ikertestvérével, Bátor Gergő gitárossal alapították az Annabarbi zenekart, mely egészen 2005 közepéig létezett a szerk.)
- Ha a There Is No Way épp akkoriban jelent meg Németországban, miért Londonba mentél?
- Minél messzebb akartam. Úgy voltam, hogy nem is jövök vissza soha. Ki akartam költözni, ott élni, ott zenélni.
- Meddig tartott?
- Az sem tartott sokáig. Klasszikus szituáció volt, minden rám borult, egy kurva szar hideg szobában laktam, minden iszonyú drága volt, senkit sem érdekelt, hogy élek-e vagy halok.
- Próbáltál zenésztársakat találni?
- Próbáltam, még az NME-ben is feladtam hirdetést, találkoztam emberekkel. Egyszer-kétszer hívtak angolok angol angolok is, de amikor meghallották, hogy nem vagyok anyanyelvű, akkor rögtön lehetett hallani a telefonban, hogy nem vesznek komolyan. Nem akartam bizonygatni, hogy vagyok olyan jó gitáros, mint egy angol ez önérzet kérdése. Azt gondoltam, "hagyom Angliát a francba!" Szilveszterkor átmentem Írországba, ami azután, hogy milyen kupi volt az életem 2001-ben kvázi szanatórium volt számomra: végtelen zöld mezők, csend, mindenki nyugis, odafigyelnek az emberre. Írország jó terápia volt, elkezdtem számokat írni, lenyugodni, zenészeket keresni. Feketén dolgoztam, akkor még nem voltunk az EU-ban, bár már lehetett tudni, hogy 2004-ben leszünk, de akkor én már tűkön ültem nyolc hónapja nem koncerteztem, ami egy zenésznek nagyon súlyos , és nem gondoltam, hogy kivárok még két évet. Akkor írtam Oszinak (Ács Oszkárnak, a szegedi Időrablók basszista-énekesének a szerk.), megkérdeztem, hogy lenne-e basszusgitáros mellettem. Tudtam, hogy az Időrablókban ő frontember, de gondoltam, hátha. Válaszolt nekem, klasszikus levélben, én meg küldtem neki kazettát demókkal, és azt mondta, hogy érdekli a dolog. 2002 nyarán jöttem vissza Magyarországra, majdhogynem egy évet elvoltam.
OLCSÓ (2002)
- Mikor és hogyan ismerted meg Oszkárt?
- Még 1995-96-ban, az Időrablók révén. Akkor nagyon-nagyon siralmas volt az itthoni gitárpop helyzete, és páran reménykedtünk, hogy az Időrablók lesznek majd a kereszteslovagok, de nem sikerült nekik (a zenekar másik alapítója, Ábrahám Zsolt gitáros később a Neóval zenélt, majd végül a Heaven Street Seven tagja lett a szerk.). Mindenesetre azt már láttam akkor is, mennyire kivételes tehetség Oszkár, ezért kerestem meg, hogy zenéljünk együtt.
- Ebből született az Olcsó című hétszámos EP?
- Igen, meg a My Little Servant album, amin az Olcsó dalai angol verzióban szerepeltek. Elkezdtük gyakorolgatni, kerestünk egy dobost, aki Nathan Johnson lett a Stig Roar Husbyból, és beszállt egy Pete Pawinki nevű amerikai srác is billentyűzni. Megkerestem Bencét is, amikor visszajöttem, hogy lépjen vissza a zenekarba, de akkor még nemet mondott. Később aztán még kétszer is megkérdeztem, mire harmadszorra igent mondott.
- Ezen az anyagon akadnak dobgéppel felvett számok is, és tele van szintikkel. Miért lett ilyen hangzása?
- Mindig szembe akartam menni az árral, legalábbis próbáltam valami mást csinálni Magyarországon, és 2001-ben ezt jól meg is szívtam. 2002-ben még alig feleakkora vagy harmadakkora indie szintér volt csak, mint most: az Annabarbi futogatott, meg a Stig Roar Husby, meg akkor volt a BudapestRockNRoll hőskora klubszinten, 2002-2004 táján. Egyszerű srácok, tornacipő, póló, emo de nem a mostani emo, hanem aminek még köze volt a nyolcvanas kilencvenes évek eredeti emójához , Weezer-fazonok? Én soha nem voltam ilyen, emberileg sem. Szóval gondoltam, hogy én mást fogok csinálni, de kicsit még rá is játszom, ezért lett Olcsó az EP címe, olcsó szintikkel csináltam, hogy műanyag hangzása legyen. Utólag azzal sem vagyok elégedett, kicsit elkapkodtam, sokkal inkább át kellett volna gondolni a hangszerelést meg a felvételeket, de be voltam sózva, már nagyon akartam csinálni valami új anyagot.
MY LITTLE SERVANT (2003)
- Hogyan lett ebből a berlini Firestation Tower Records kiadásában teljes album?
- Az Olcsó számait magyarul és angolul is felénekeltem. Még ősszel elküldtem a Firestationnek, ők mondták, hogy kellenének még számok rá. A My Little Servant az lényegében az Olcsó anyaga angolul, plusz még három angol szám. Nyár és tél között írtam dalokat, és télen bevonultam a stúdióba felvenni három új számot az egyik az I Was The First volt, ami amolyan sláger lett azóta. Az már csak angolul született meg. Illetve lett volna magyar szövege is, de ahogy énekeltem, nagyon nem akart kijönni, és úgy voltam vele, hogy hagyjuk, majd máskor feléneklem. Mondta a stúdiós srác is, hogy az angol az tökre passzol, a magyar meg nem. Ez volt az első lépés a teljes angolra váltáshoz. Az album 2003 januárjára kész volt, márciusban jelent meg.
- Akkor jöttek az európai turnék?
- Az internet meg a myspace hatására ma már milliónyi zenekar mozog, de 2003-ban még relatíve nyitottak voltak a dologra egy ilyen magyar zenekarra a német klubok, befértünk indie klubestekre fellépőként, egy csomó helyen így játszottunk, például Hamburgban is. 2003-ban kétszer is turnéztunk így. Jó értelemben vett cigánylét: kisbuszban tölteni egy hetet, elmenni Berlinig, meg városról városra járni, akár 12 órákat is utazni egy koncertre imádom! Persze fontos, hogy jó legyen a társaság. Gyerekkorközeli élmény: mint egy kurva jó osztálykirándulás osztályfőnök nélkül. Nem mondom, hogy Európa a lábunk előtt hevert, de miközben itthon néhány biztató jel ellenére még messze volt az indie áttöréstől az ország jól esett, hogy külföldön ennyire jól fogadtak minket, mind a közönség, mind a szervezők. Emberileg akkor szilárdult meg bennem ez a frontemberség, hogy mint egy zenekar énekese, én ezt akarom csinálni, ez akarok lenni, és azt gondolom, jó vagyok benne. Bár eleinte tartottam tőle, idővel kiderült, hogy ez Oszinak sem gáz, nem volt ego clash köztünk, és akkorra elfogadtam, hogy bár nagyképűen hangozhat "frontembernek születtem", itt a helyem. Ez dalszerzői szempontból is megerősített, pláne az I Was The First után.
- A német, francia, cseh, szlovák, szlovén és horvát városok után 2004 áprilisában Tokióban is koncerteztél. Az hogy jött össze?
- Párszáz példány elment a My Little Servant albumból Japánban is, ahol egy független hanglemezbolt-hálózat terjesztette, megkérdeztem hát, mik a lehetőségek. Egy kinti német sráccal leszerveztük háromnegyed évvel előre a koncerteket, és kértünk a kiutazáshoz a Japán Alapítványtól támogatást, amiről a koncert előtt egy vagy két héttel derült ki, hogy nem kapjuk meg, így nem volt pénzünk arra, hogy az egész zenekar kimenjen. Kimentem hát egyedül, és megkértem a kinti srácot, keressen zenészeket, akik betanulnak néhány számot. Tudni kell, hogy Japánban a klubkoncertek már délután 6-kor elkezdőnek, több fellépő van és nagyon rövid koncerteket játszanak: öt-hat szám, aztán "thank you, good-bye". Reggel megérkeztem repülővel, egész nap városnézés, aztán este 11-kor egy fizetett próbateremben ott vártak a csávók, egy-kát-há&'-négy és nyomtuk. A négy nap alatt két koncert volt, koncertenként hat számmal: három számot a zenészekkel játszottam, hármat egymagamban, háromszáz ember előtt élmény volt.
- Hogyan nyerte el az Amber Smith a mai formáját?
- Oszi már 2002-től velem volt, aztán 2004 elején visszajött Bence, először csak ideiglenesen, de aztán maradt végleg. Először úgy volt, hogy csak beugrik egy háromkoncertes német turnéra, de akkor kiderült, hogy nagyon jól működik köztünk a dolog. Kőváry Zoli (a Trousers együttes gitáros-énekese a szerk.) 2004 júniusában jött, akkor mentünk el egy kéthetes európai turnéra, ami a Balkánt, aztán Spanyol-, Francia- és Németországot érintette. Eleinte ő sem tudta fixre ígérni magát, mert Békéscsabán lakott, de később felköltözött Pestre, és azóta állandó tag.
- Oszkár után egy újabb frontember szállt be melléd kísérőnek, így lényegében egy indie szupergrupp vezére lettél. Zolinak sem okoz ez gondot, vele sincs ego clash?
- Nem, mert ő közben dalszerzőként és énekesként párhuzamosan vezeti a Trouserst. Ő egy ős-rocker, aki az Amber Smith tagjaként leginkább a koncerteken tudja kiélni magát. A rePRINT-et két részben vettük fel, és az első alkalommal felvett hat számban Zoli még nem gitározott, csak a második körben. De koncerteken már 2004 nyarától fix ez a négytagú felállás, most lesz négy éves nagyon durva!
HELLO SUN (2005)
- A rePRINT album dalait abban az időben, 2004 táján írtad?
- Igen. A Hello Sun az még 2003 végén született, de a rePRINT anyag már inkább 2004-es.
- Ahhoz az albumhoz már nem is születtek magyar verziók a szövegekből?
- Nem. Talán az I Was The First volt az utolsó 2002-ben, amihez készült magyar szöveg is, de az prozódiailag nem passzolt a zenéhez és végül nem használtuk. Nincs is már meg? Hogy félre ne értsen senki, és ne soroljon be az anglomán kategóriába: nincs bajom a magyar szövegekkel és a magyarul éneklő zenekarokkal. Én nem mondom, hogy "az angol a pop nyelve", és egy nap talán még írok magyarul új számokat, és van néhány régi is, amire büszke vagyok. Egyszerűen az van, hogy nekünk kinti kiadóknál jelennek meg a lemezeink, vannak külföldi rajongóink is, sőt itthon is így ismertek és szerettek meg minket, akik megszerettek. A Hello Sun az már Hello Sun, és nem "Helló, Nap!" vagy "Szia, Nap!"
- A 2005-ben bakelit kislemezen és CD-maxin egyaránt megjelent Hello Sun lett az első igazi slágeretek. Ez a szám hogyan született?
- Vicces, de tény: az alapriffet még 2003-ban kezdtem játszogatni egy Fanzine-próbán összejöttünk nosztalgiázni, hátha koncertezünk még egyet, de aztán nem lett semmi. Sokáig egy dobgépes triphopos demóm volt csak ebből a számból, és nem tudtam, mit kezdjek vele. Aztán rákattantam a Stig Roar Husby kiadatlan demójára, azon van egy dal, a Bounder Of The Remove ismerhetik vagy tízen , elkezdtem hasonlóan sikálni az akkordokat, és akkor bekattant: "ez az!!!". Ez speciel Berlinben történt egy borozós este után egy barátomnál, akit meglátogattam 2003 decemberében. Ami a szöveget illeti, Berlinből Londonba repültem, ahol a Tate Modern galériában láttam Olafur Eliasson The Weather Projectjét: ez egy installáció, ahol egy hatalmas narancs napszerű korong van kirakva egy misztikus ködös bazi nagy teremben. Ott álltam, néztem, és jött egy házaspár kisgyerekkel, aki ilyen igazi kisgyerekhangon felkiáltott: "Hello Sun!" Bájos volt ez az ártatlan kifakadás a sok bámészkodó arty figura között? Szeretem a dalt, örülök, hogy kvázi "sláger" lett, de ennek ellenére van pár másik szám, amire dalszerzőként büszkébb vagyok a rePRINT-ről például a White.
- Ha már itt tartunk: van valami fix dalszerzői metódusod? Először a zene, utána a szöveg, vagy néha fordítva?
- Nem hiszem, hogy nagyon speciális lenne. Mindenkinek valami varázslat ez, azt hiszem, amit nem lehet igazán leírni, mert azt csak nagyon hosszan lehetne. Ez egy más tudatállapot... De minden esetben előbb jön a zene, utána a szöveg. Abba ne menjünk bele, a popszöveg mennyiben magas érvényű vagy mennyiben költészet, mindenesetre nekem nagyon fontos, személyes dolog, és a dal hangulata, karaktere határozza meg, miről írok.
Kedves olvasó! Az interjú második - a rePRINT albumról, a Yonderboi-kollaborációról és az Introspective című új lemezről szóló - részéhez kattints ide!
.
