- Emlékszel arra a pillanatra, amikor megszületett a film ötlete?
- Nem, mert az már régen történt. 2003 nyarán kezdtem el írni a könyvet. Első lépésként vettem egy laptopot, második lépésként pedig elkezdtem forgatókönyveket írni. Kis és nagyfilmeket. Van olyan, amelyik félig készült el és van olyan is, amelyik nem lett jó. Az egyik írás a Pánik című forgatókönyv volt. 2005 szeptemberében elmentem Szászi Zsuzsi dramaturghoz, akihez Vranik Roland filmrendező haverom küldött. Ő mondta, hogy az jó, hogy filmeket írok, de profikkal kell konzultálni. Ezt nem szabad megspórolni. Sok emberrel kell olvastatni a könyvet, mint Amerikában. Kezdőként sok mindet meg kellett tanulnom. Az alapötlet az volt, hogy sok olyan szereplő legyen a filmben, aki szorong valamitől. Mindegyiknek van valamilyen problémája, egyik sem normális. Nincs köztük olyan ember, aki lelkileg egészséges lenne. Ezt előre eldöntöttem. Egyébként az én családomban is van pánikbeteg. Zsuzsival hosszan nyúztuk a könyvet. Ez egy tanulási folyamat volt, aminek még mindig csak a közepén járok. Nagyon nyitott vagyok az ötletekre, de mivel én vagyok a lelkes középpont, a legtöbb ötlet az én gyűjtésemből származik. Mindenhol gyűjtöttem. A konditeremben, otthon, a munkahelyemen. Ha hallok valamit az utcán és megtetszik, akkor beleírom a könyvbe. Az én számomra az írás: hatalmas gyűjtemény.
 |
- Írás közben már tudtad, hogy kik játsszák a szerepeket?
- Gubík Ágit még nem ismertem, Thuróczy Szabolcsot viszont, aki Dicket játssza, igen. Az ő rekedt hangját már hallottam írás közben is. A szex-shopos jelenet Bánsági Ildikó ötlete volt, azt már közösen tettük bele. A többiekre írás közben még nem gondoltam. Én nagyon ragaszkodom a színészekhez, akikkel most dolgoztam, ők a következő filmben is benne lesznek, mert családcentrikus vagyok. Ha valakit egyszer megszoktam, nehezen mondok le róla. Számomra azért is fontos a családias viszony a színészekkel, mert szerintem akkor jobbak.
- Hány változata volt a könyvnek?
- Nyolc. Lelkiismeretesen szőröztünk vele Szászi Zsuzsival. Az első, az teljesen más volt, mint az utolsó. Volt, hogy komplett dolgokat megváltoztattam. A feje tetejére fordítottam mindent és mindenkit, kihúztam, beírtam szereplőket. Nagyon érdekes dolog megszabadulni a szálaktól. Néha fáj az ember szíve. Voltak kedvenc szereplőim, akikhez foggal-körömmel ragaszkodtam. Aztán egyszer csak elengedtem őket. Az utolsó ilyen Dórika volt, a gyerekéért aggódó kismama, akit már nem tudtam elengedni. Néhányan felesleges szálnak tartják, de nekem az is tetszik. Szeretem, ahogy Ónodi Eszter játssza, ahogy lóg a haja, ahogy kivillan a pólóból a válla. Szeretem mindenestől... úgy, hogy van. Nem adom!
- Kihez vitted el először az elkészült könyvet?
- Még nem készült el, amikor Stalter Judit gyártásvezető már elkezdett szervezkedni. Elmentünk Muhi Andráshoz, az Inforg Stúdióba, aki általában művész- és kísérleti kisfilmeket készít, de már vadászott egy szórakoztató közönségfilmre is. Elolvasta a könyvet és tetszett neki. Vele is összeálltunk. Aztán beszállt a Laookon Film, Sipos Gáborral és Rajna Gáborral. Pályáztunk, mentünk szponzorokhoz pénzért, de nem adtak. Aztán volt, aki nagy nehezen adott, de az még nem volt elég. Kerestünk egy olyan producert, aki tud még szerezni. Így került a képbe Mesterházy Ernő és Mécs Mónika. Így már öt producer volt, ami ritkaság, úgyhogy köszönet nekik a szövetségért. Ennyi ember összefogása kellett ahhoz, hogy elkészüljön ez az egyébként nem túl drága film. Azzal egyetértek, hogy az első film ne legyen drága.
- Hogy választottad ki a stábot? Az operatőrt, Juhász Imrét és a színészeket?
- Imi régi barátunk, a gyártásnak és nekem is. Együtt felvételiztünk a főiskolára 1994-ben. Ő operatőr, én rendező szakra. Engem nem vettek föl, én elmentem a Képzőművészeti Főiskolára intermédia szakra. Őt se vették föl, ő meg elment Los Angelesbe, az Amerikai Filmakadémiára. Oda fölvették. A mai napig két helyen él, ott is, itt is, állandóan ingázik. Imi se forgatott még nagyjátékfilmet. Vagyis Amerikában csinált, de azokra nem annyira büszke. Kezdetben, főleg a gyártó cég, egy már edzett, profi operatőrt akart a nyakamba varrni. Azt mondták, az úgy biztonságos. Két kezdőről hallani sem akartak. Ajánlgattak több operatőrt. Nem tudták, hogy elbánok én ezzel a feladattal. Bár én se tudtam. Senki nem számított arra, hogy elég könnyedén forgatok, nem terhel meg lelkileg, hogy állandóan döntéseket kell hozni. Jogos volt a részükről az aggodalom, de aztán kiderült, hogy nincs mitől tartaniuk. Minden a lehető legjobban alakult. Imivel megerősödött a barátságunk, nagyon jó volt vele együtt dolgozni. Az operatőr-rendező kapcsolat házassági viszony. Vagy egy erős szövetség, vagy baj van! Profin, hidegen, veszekedve is lehet forgatni, de én azt utálom. Voltak nagy felfedezések a filmben. Például Gubík Ági, a főszereplő. Élmény volt nézni, ahogy játszik. Minden rendező önző dög, imádja, ha ő fedez fel valakit. Ami persze nem igaz. Ágit a pozsonyi tanárai fedezték fel, akik fölvették a főiskolára és a férje, aki rendező. Ezért inkább úgy mondom, hogy én megtaláltam Gubík Ágit, akit Egri Márti ajánlott nekem. Rögtön láttam, hogy nagyon tehetséges.
- Milyen visszajelzéseket kaptál eddig?
- A múltkor egy 50 éves férfi megállított, azt mondta, hogy nagyon félt a filmtől, nem túl nagy várakozással nézte meg, de tetszett neki. Fantasztikus, mikor az utcán ezzel állítanak meg. Egyébként sokan rettegtek a kereskedelmi tévés szereplésem miatt a Pániktól. Érdekes, a lányoknak nagyon bejön...
- Melyik volt izgalmasabb munka, írni a könyvet vagy rendezni a filmet?
- Mind a kettő nagyon jó. Az írásban az a jó, hogy nyugi van, csak belül hisztériázol, csak a saját tehetségtelenséged bosszant. Ilyenkor a te ritmusod szerint történik minden. A forgatás, az már cirkusz. Kicsit militarista, mert a stáb elég fegyelmezett, ugyanakkor van benne valami rendetlen is, ahogy az a rengeteg cucc szanaszét van pakolva. Azzal szórakoztattam a stábot, hogy csatatérhez hasonlítottam a forgatást: "na, pontosan ilyen volt a középkorban egy várostrom. Iszonyú mennyiségű embernek különböző szerszámokkal kellett mindenfélét ácsolnia". Ez nálunk is így volt. A forgatás jó móka. Sokat tanultam a filmkészítés közben is. Ha valami érdekel, akkor elkezdesz érteni is hozzá, mert annyit foglalkozol vele. Nekem állandóan ezen járt az eszem. Hogy jó vagy rossz rendező vagyok, azt most hagyjuk, mert az bonyolultabb kérdés. Új fiú vagyok a placcon, tehát úgy kell rám nézni, mint egy diákra. Az első film akkor jó, ha nagyon szabad. Nem kell visszafogni magad, lehet hibázni. Az a lényeg, hogy megcsillanjon, mennyit ér a rendező. Csodálatos, hogyha az első film már nagydíjat nyer valahol, de az se baj, ha nem. Legalább ez nem nyomaszt a következőnél. Számomra is fura, hogy az elmúlt 4-5 évben hogyan tekeredett úgy az életem, hogy rendezhettem egy filmet...de sikerült. Nagyon kell akarni.
