A United 93-al a Paramount után immár a második nagy stúdió, az Universal is beszállt abba a nézőkért folytatott nemes "versenybe", ami a 2001. szeptember 11-én történteknek kíván méltóképpen emléket állítani. Azonban míg Oliver Stone mozija két rendőr megmentése körül bonyolódik, illetve a mentőalakulatokra és családtagjaikra fókuszál, addig a minimál költségvetésből, mindössze 15 millió dollárból készült Paul Greengrass alkotás, a United Airlines 93-as számú járatának katasztrófáját meséli el.
A 90 perces valós időben forgatott mozi mozzanatról mozzanatra követi a valóságban megtörtént eseményeket, azaz a felszállás pillanatát, a gép eltérítését, annak realizálását, hogy a World Trade Center ikertornyaiba két gép becsapódott, valamint, hogy a 93-as számú járatot a Washington D.C. felé irányították. Pittsburgh-nél a feldühödött utasok mindezek ismeretében rátámadtak a gépet elfoglaló terroristákra. A csetepaté végén a repülő egy szántóföldre zuhant.
A kézikamerával és a lehető legrealisztikusabb "élmény" visszaadásának érdekében felhasznált különleges technikákkal készült produkció Greengrass Véres vasárnapjára természetesen jobban emlékeztet, mint a szupersztárokkal leforgatott Bourne-csapdára.
A produkcióról a tengerentúlon csakis szuperlatívuszokban beszélnek. Szinte az összes filmes magazin ódákat zeng Greengrass alkotásáról, kezdve a kíméletlen Ain't It Cool-tól, a Guardian-on, a Chicago Sun-Times-on át, a BBCi-n, a Varitey-n keresztül az egyébként igen szigorú és maximum pontot ritkán adó filmcritic.com-ig.
A film hazai bemutatója alkalmából közöljük az indielondon.co.uk interjúját, amelyből többek közt kiderül, hogy Greengrass miért fogott hozzá a mozihoz, mennyiben viselte meg a forgatás és miért pont a 9/11-nek ezt a mozzanatát választotta.
Emlékszik arra, hogy mikor döntötte el, filmet készít az United 93 tragédiájáról? Mennyi idő telt el az esemény után?
Igen hamar megérett bennem a döntés. A Véres vasárnap utómunkálatainál tartottunk, amikor a terroristák nekivezették repülőiket a World Trade Center két tornyának, valamint a Pentagonnak és kísérletet tettek a Fehér Ház "megtámadására". Emlékszem, éppen a vágószobát zártuk be, amikor megtörtént a 9/11. Nem sokkal a tragédia után azt érzetem, hogy a Véres vasárnappal tökéletesen fölösleges mozit forgattam. Kit érdekelhetett akkor a 30 évvel korábban Derry-ben, Észak-Írországban történt események?! Aztán egy szempillantás alatt fontossá vált a film mondanivalója, hiszen lényegében nem szólt másról, mint a politikai erőszakra adott válaszunkról, arról, hogy légy kemény, ragadj fegyvert és a dolgok majd megoldódnak. Természetesen mondanom sem kell, nem hogy nem oldódtak meg a problémák, de még súlyosabbá váltak. Nagyon közel a szeptember 11-ei eseményekhez érkezett meg a mozikba a produkcióm. Biztos vagyok benne, hogy ez az oka annak, hogy a film nemcsak egy szűk közeghez jutott el, de nemzetközileg is igen szép sikereket aratott, miközben én naivan azt hittem, hogy "csak" Nagy-Britanniáról és Írországról forgattam. Ekkor egyébként valami olyasmit gondoltam, hogy csak ilyen indirekt utalásokkal lehet a tragédiához közelíteni, nem lehet direktbe filmet rendezni az eseményekről. Túl friss volt az "élmény". De reménykedtem benne, hogy egy nap majd eljön az én időm. Teltek múltak az évek, valahogy ez az egész eltávolodott tőlem. Majd feltettem magamnak a kérdést: mi volt az értelme az eddigi filmjeimnek, ha nem nyúlok hozzá egy ekkora volumenű és történelem könyvekbe illő témához?
Mindig is az volt a szándéka, hogy a United Airlines 93-as járatáról készít filmet, azaz a negyedik repülőgépről, amit a Fehér Háznak akartak vezetni a terroristák?
Igen, ez érdekelt igazán, hiszen ez volt az a gép, amely utolsónak hagyta el a repülőteret, méghozzá késéssel, a légi irányítók "pepecselése" miatt. A fedélzeten helyet foglaló negyven embert mindig is azonosítottam a bolygónkon található első gondolkodó emberekkel. Azokkal, akik olyan kérdéseket tesznek fel, hogy: most mit fogunk tenni, mit tudunk tenni, mi lesz a tetteink következmény.
Amikor a terroristák átvették az uralmat az United 93 fölött, lényegében a 9/11 eseményei már lezajlottak. A World Trade Center ikertornyaiba 30 perccel korábban csapódtak be a repülők, a Pentagont pedig akkor érte a támadás, amikor eltérítették a 93-as járatot. Ebben áll ennek a gépnek az igazi drámája.
Úgy gondoltam, hogy korábban megrendezem a United 93-at, minthogy hozzákezdek a Bourne-csapdához, de akkor már benne voltam az Omagh című tévéfilm szkriptjének a megírásában. És, hogy őszinte legyek, még mindig túl korainak éreztem, hogy belefogjak ebbe a témába. A történtek kivizsgálására felkért bizottság még nem tette le a jelentését, így azt gondoltam, hogy jobb lesz még egy kicsit várni. A Bourne csapda után aztán szabaddá vált az út.
Nem volt túlságosan nehéz egyensúlyozni az áldozatok rokonainak érzékenysége, gyásza és a történtek hiteles elmesélése közt?
Dehogynem. Ez mindig is feszültséggel jár, ami már ott volt a levegőben a Véres vasárnapnál, az Omagh-nál és az 1999-es The Murder of Stephen Lawrence című tévéfilmemnél is. De ezt nem lehet elkerülni, együtt kell lélegezni a történettel, ami nem megy másként, mint "a dolgokba történő bevonódással".
Számtalanszor elmondtam, ahhoz, hogy megismerjük az erőszak mögött rejlő motivációkat, a mélyen rejlő igazságot, el kell menni az érintettekhez, és beszélgetni kell velük. Nem elég egyszer elmondani ezt, csak így fogjuk megismerni azok gondolkozását, akiknek tönkrement az életük a különböző tragédiák miatt, gondoljunk akár a Véres vasárnap, az Omagh vagy akár a United 93-as családokra. Ami az egészben rendkívüli, hogy mindegyik esetben az tapasztalhatjuk, hogy alig éreznek bosszút ezek az emberek, különböző véleményen vannak, természetesen különbözők ők maguk is. De kérdéseink mindig ugyanarra összpontosulnak: miért történt meg mindez és mit fogunk most csinálni.
Ha hallgatod őket, ezek folyton folyvást visszatérnek. Ez a fajta nyitottság, annak a tudatosodása, hogy a dolgok már nem ugyanolyanok, mint korábban, a tragédia okozta ?egyfajta- bölcsesség kialakulása jellemzi a hozzátartozókat, a túlélőket. Hiszen nap mint nap szembesülniük kell a hiány érzésével.
Az elmúlt hetekben nagyon sokan feltették nekem a kérdést, nem túl korai-e ez a film. Természetesen értem, amit mondanak, de ami különös az egészben, hogy egyetlen 9/11-ben érintett család sem jött ezzel oda hozzám. Ellenkezőleg, mi tartott ilyen sokáig - kérdezték.
Az igazság az, hogy látjuk ezeknek az embereknek a tragédiáját, egy ideig sajnálatot érzünk, kimerevítjük a pillanatot, majd azt kívánjuk, hogy tűnjenek el az áldozatok a szemünk elől, csakhogy folytathassuk a jól megszokott kis életünket foci vébéstől, kocsmástul, nyarastul. Mindenegyes változás kényelmetlenséget okoz, állandóságot akarunk.
Ez a "túl korai" dolog nem szól másról, mint rólunk, a társadalomról és nem az áldozatokról.
Mégis mi volt az, ami miatt úgy döntött, hogy brit rendezőként filmre visz egy olyan történetet, ami elsősorban az Egyesült Államok katasztrófája?
Nincsen kétségem afelől, hogy rengeteg kiváló amerikai rendezőnek meglesz a saját változata a 9/11-ről. Azt hiszem a korábbi témaválasztásaim -amit most csak két szóval foglaljunk össze: vérengzések és konfliktusok- determinálták, hogy megrendezzem az United 93-at. Tudod, hogy neked ott a helyed ? valami ilyesmi érzés ez, ami sokkal fontosabb, hogy most angol vagy, netalán amerikai. Azt már máshol elmondtam, hogy a színészekkel mindenképpen Angliában is akartam forgatni, hogy semmilyen körülmény, külső tényező ne vonja el a figyelmüket.
Nagy nyomás nehezedett a vállára az amerikai helyszíneken történő forgatáskor?
Egyáltalán nem. Ebben nagy részt szerepet játszott, hogy a Bourne csapdának köszönhetően már együtt dolgoztam a Universal-lal. Írtam egy 25 oldalas vázlatot, amit megmutattam az illetékeseknek, ők pedig áldásukat adták rá. Semmibe nem szóltak bele, ellenkezőleg, csak segítettek.
Milyen érzés volt leforgatni ezt a történetet?
Fantasztikus élmény volt. Persze tudom, hogy szinte kötelezően minden rendező ezt mondja. Egy produkciót tető alá hozni pokolian nehéz feladat és néha semmi köszönet nincs benne. De néha eljön az a pillanat, amikor az ember azt mondja: ezért megérte, ez az, amiért imádom csinálni. Összehozni a csapatot, a színészeket és az eseményekben érintetteket, egyszerűen elementáris érzés.
Mit gondol Oliver Stone World Trade Center-éről?
Erről még nem tudok nyilatkozni, ugyanis nem láttam a filmjét. Azokra viszont neheztelek, akik úgy formálnak véleményt a mozimról, hogy még nem is látták. Azt tudom, hogy miről fog szólni Stone alkotása és, hogy milyen kemény munka összehozni egy ilyen produkciót, így csak azt tudom üzenni neki, hogy sok sikert.
