Jelenetek két házasságból

Mi van, ha az embert a kedves párja a legjobb barátja párjával csalja meg? Meddig lehet ezt titkolni, lehet-e annyi év után újrakezdeni, és mi van, ha ezzel egy stabilnak tűnő házasság és élet esik darabjaira? Ezen magvas kérdéseket cincálgatja Simon Staho dán rendező Ingmar Bergman után szabadon, egy gyanúsan egyszerű kamaradráma keretein belül mozogva. Ugyanis mindössze két középkorú, feltehetőleg jól szituált házaspár adott, és az ő konszolidált ízléssel kialakított háztartásuk, no és a konfliktus, amely egy látszólag ártatlan beszélgetés után üti fel a fejét váratlanul.

A szellemeket a palackból kiengedő beszélgetés tárgya a házasságtörés, és paradox módon pont azok követik el, akik a szenvedély ellenében a biztonságra szavaztak. A film ettől kezdve minden rezdülést közvetlen közelről véve követi hőseit, akik mindvégig fegyelmezettek és civilizáltak maradnak, hiszen svédek és nem isznak, csak finom borokat. És bár mindez úgy hangzik, mint a kizárólag középkorú házas nézőket érintő téma, korántsem ez a fennforgás, mert meglehetősen tanulságos a film minden mozzanata, és abból, ahogy a rendező a viszonyrendszer folyamatosan változó szimmetriáját és aszimmetriáját pusztán az arcok és szobabelső, illetve remekül megírt párbeszédek segítségével ábrázolja, sokat lehet tanulni.