Adott tehát egy megszokott hideg, rideg világ Stockholm külvárosában, ahol történetünk főhőse, Oskar Eriksson éldegél. Osztálytársai folyamatosan piszkálják, erről nem szól senkinek, de amikor egyedül van, gyakran élezgeti nyelvét és bicskáját azt képzelve, hogy megszégyenítőit sebzi meg. Hasonló elfoglaltság közben, egy hideg téli napon akad össze a házuk előtt Elivel, aki titokzatos viselkedésével hamar elnyeri Oskar barátságát. Egyre sűrűsödnek az esti találkák, mígnem szép lassan fény derül a lány valódi arcára, de ez egyáltalán nem riasztja el Oskart, sőt.
Hoyte van Hoytema operatőri munkájának és az ötletes rendező instrukcióinak köszönhetően ritkán hatnak túl soknak a véres jelenetek - fel tudunk rájuk készülni, érezhetően nem az a cél, hogy halálra rémüljünk. Amikor pedig kezdenénk komolyan venni az eseményeket, Tomas Alfredson egyszerűen megfordítja a jelentésüket: az utolsó, nagy mészárlásnál például irreálist teremt a brutálisból, az ellentétek jól eltalált kombinációja pedig általában feszültséget vagy - mint esetünkben - derűt generál.
A John Ajvide Lindqvist 2004-ben napvilágot látott és Svédországban bestsellerré vált L?t den rätte komma in (Engedj be) című könyvéből készült film (a forgatókönyvet is a regény szerzője írta) a morbid humor és a horror közti ingatag lécen halad előre, de ez egyáltalán nem válik kárára. S ha kérdéses maradna, melyik oldalra dől el végül, a vetítés utáni beszélgetésen maga a rendező válaszol: ezt nem neki kell eldöntenie, bárki megteheti ízlése szerint. Tomas Alfredson vidám középkorú figura, aki nem is tartja magát képzettnek horrorfilm-ügyileg, és aki rövidesen a My Fair Ladyt rendezi majd színpadon. Mindezek ismeretében, kár is lenne a munkáját kategóriákba tuszkolni, vagy ha mégis megtennénk, sokat rontana rajta.
