Nyolcmilliméteres filmvetítési világrekord Szegeden

Film

(MTI) - A régi zsinagógában egy speciális állványzatra tették a gépeket és az általuk vetített képek körülölelték a nézőket. Mint Rózsa Péter, a vasárnapig tartó filmfesztivál főszervezője elmondta, több éves munka eredménye volt a szerda esti bemutató. Az ötletet ugyanis három évvel ezelőtt a Mediawave-en próbálták megvalósítani. Akkor egy szabadtéri helyszínen építették fel az állványzatot, és rakták fel a gépeket, viszont az eső közbeszólt, így egy sátorba menekítették a felszerelést. Ugyancsak az eső hiúsította meg tavaly a produkciót, ezért idén már fedett helyszínt választottak, ahol végre sikerült a kísérlet, amit a nézők is elismerő tapssal jutalmaztak.

 
A VII. Super 8mm fesztivál hivatalosan csütörtök este veszi kezdetét. Az úgynevezett vörös szőnyeg show keretében az Oscar-díj átadások külsőségeire emlékeztető módon vonulnak be az alkotók és a vendégek a szegedi Belvárosi moziba. Ezt követően kezdődik meg a versenyfilmek vetítése.
   
A programot szombat este az S8 Improv Csoport koncertje is színesíti majd. Ezt a Szeged egyik szimbólumának számító, igényesen felújított Szent István téri Víztoronynál élvezhetik majd a nézők és hallgatók. Az 'S8 Improv Csoport szó szerint szabadzenét játszik. A totális improvizációk során létrehozott hangfolyam két elektromos gitár, különféle ütőhangszerek hangjaiból, illetve hétköznapi háztartási tárgyak apró zajaiból, neszeiből áll össze, amit esetenként "talált hangok minimálisan szerkesztett montázsa" egészít ki. A vizuális hátteret a szupernyolcas filmvetítések egészítik ki, amelyek a professzionális és amatőr S8-as filmkultúra legkülönbözőbb leleteit vonultatják fel.