Trója

Kevés impozánsabb és összetettebb történet van a világirodalomban, mint a trójai háborút feldolgozó mítoszok, melyeknek Homérosz Íliásza csak egy kis részét dolgozta fel. A végzetes jóslatok, hősies áldozatok, dicső tettek és kicsinyes civakodások sorát David Benioff tulajdonképpen jól egyszerűsítette le, kihagyva az olimposzi istenek cselszövéseit és mellőzve a sok sallangot, csak a szerelmi szálra és a csatákra koncentrált. A forgatókönyv külön hangsúlyt fektet arra, hogy mindkét oldal egyszerre legyen esendő és brutális, miáltal átérezhetjük a helyzet sorsszerűségét. Mégis, az embernek van egy olyan érzése, hogy a rendező Wolfgang Peterson (Viharzóna, A tengeralattjáró) inkább a lenyűgöző látványvilágra és a nagy sztárokra helyezte a hangsúlyt a történet helyett.

Igaz, a sztárokkal nincs semmi baj, és ennyi jó színész csak áldás egy filmnek. Brad Pitt remek Akhilleusz, főleg ilyen szépen kigyúrva, Brian Cox és Brendan Gleeson zseniális a két kegyetlen harcos király szerepében, de az igazi epikus hőst, vagyis a trójai Hektórt mégis Eric Bana (Hulk, Sólyom végveszélyben) formálja meg a legjobban. Várhatóan ő lesz Russell Crowe után a következő ausztrál csoda Hollywoodban, és teljesen megérdemelten - bár ez a film mégsem ér fel a Gladiátorral. Szép Heléna viszont lehetett volna sokkal szebb, mint a német Diane Kruger - nem biztos, hogy érte bármilyen háborút érdemes lenne megkockáztatni.