Wall-E

Az Egy bogár élete és a Némó nyomában rendezőjének legújabb munkája látszólag az ökológiai katasztrófa-jövendelések sorához csatlakozik, amikor az emberiség által 700 éve elhagyott Földön "élő" és "alkotó" takarítórobot mindennapjait mutatja be, ám a kísérleti kaland-némafilmek modorában játszódó első félidő után rendesen beindul a sztori, és a csellengésből száguldás lesz. A címszereplő Wall-E leginkább egy robotizált E. T.-re hasonlít, aki fergeteges testbeszéddel és nyöszörgő géphanggal ad nyomatékot érzéseinek, és régi kis pajtásunkhoz hasonlóan ő is az űrbe vágyik - de persze csak az után, hogy beleszeretett egy hipermodern felderítő robotlányba, aki éppen a Wall-E-től kapott szál növénnyel, küldetését teljesítve indul vissza az anyahajóra.

Bár a történet meglehetősen egyszerű és egyenes vonalú, szerencsére benne lüktet a Pixar-gondolat, aminek köszönhetően ez a robotszerelem jóval sokrétűbb minden korábbinál: az örök szolgaságra ítélt, alkatrészeit önerőből cserélő kisrobot emberi érzelmeinek kialakulása izgalmas és megkapó ötlet, a kómában lévő szerelmes ápolásának motívuma egyenesen könnyfakasztó, és akkor a többi fürge kis szereplőről és a tökéletes technikai megvalósításról nem is beszéltünk. 

Ha egyszer tényleg elhagyja a bolygót az emberiség, akkor inkább Wall-E-t hagyjuk hátra, mint a Beatles-összest!